Banner

Közös megegyezéssel távozik Bernd Storck

Szerző: objektív | 2017-10-17 19:35:00

A német szakember magyarországi karrierjének végeztével a szövetség legfontosabb feladata az elvárásoknak megfelelő, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező új szövetségi kapitány szerződtetése.

Az MLSZ elnöksége mai ülésén jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya közös megegyezéssel távozik az MLSZ-ből. Bernd Storck minden feladatkörében befejezi a munkáját a szövetségben.

Egyúttal a testület felkérte Csányi Sándort, az MLSZ elnökét, hogy soron kívül kezdjen tárgyalásokat az új szövetségi kapitány kijelölése érdekében. Mint ismeretes, a válogatott november 10-én Luxemburgban, majd 14-én hazai pályán Costa Rica ellen játszik barátságos mérkőzést. A szoros határidőre tekintettel az sem elképzelhetetlen, hogy a szövetség erre a két mérkőzésre megbízott szakembert kér fel.

Elismerés Bernd Storcknak az elért eredményekért



A testület elemezte a távozó kapitány által irányított csapatok eredményeit, és értékelte Bernd Storcknak a magyar labdarúgásban végzett munkáját. Vezetésével a magyar csapatok több kiemelkedő eredményt értek el a nemzetközi mezőnyben:

- az U20-as válogatott kijutott a 2015-ös korosztályos világbajnokságra, ahol csoportjából továbbjutva végül a 14. helyen végzett;

- a magyar férfi felnőtt válogatott 44 év után jutott ki a 2016-os Európa-bajnokságra, ahol csoportelsőként jutott tovább, és végül a 13. helyen végzett;

- az U17-es válogatottunk csoportgyőztesként jutott a legjobb nyolc csapat közé a 2017-es Európa-bajnokságon;

- 2016-ban és 2017-ben az U17-es és U19-es korosztályos válogatottak a legutóbbi hat selejtező torna közül ötben továbbjutottak;

- Bernd Storck kapitánysága idején a válogatott története legjobb eredményét érte el a FIFA-ranglista 18. helyezésével és európai 13. helyezésével;

- a hazai sportújságírók szavazásán, az Év Sportolója Gálán a férfi labdarúgó-válogatott két egymást követő esztendőben (2015, 2016) elnyerte az év csapatának járó díjat.

A két és fél évig Magyarországon dolgozó Bernd Storck a gyengébb záró időszak ellenére az elmúlt három évtized legtöbb nemzetközi sikerében közreműködő szakvezetőnek mondhatja magát a labdarúgó szövetségben, amelyért az elnökség elismerését és köszönetét fejezi ki.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a mai testületi ülés végén interjút ad a szövetség honlapjának, amelyben válaszol a kapitány távozása kapcsán felmerült legfontosabb kérdésekre.

forrás: mlsz.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

20. antiabs |Válasz erre: 19. mr-d
2017-10-18 23:12:14 Piros öves, Őstag
Tavasz-ősz. Mennyiben számít a mennyeink szempontjából bármelyik komolyan vehető/főbb bajnokság, avagy az mb1 reális?
Ha az a cél, hogy legyen valós esély legalább 2 évente BL/EL csoportkörre 1-1 csapatnak, akkor ahhoz helyzeti előny lenne, hogy a bajnokság közben kezdenék az eu-i kupát a klubok, így ráadásul elfogadhatóbb lenne, hogy több légiósuk lehet "büntetlenül".
19. mr-d |Válasz erre: 17. antiabs
2017-10-18 21:06:48 Fekete öves, Őstag
Nem reális egy ősz-tavaszi rendszer, mert a főbb bajnokságok sem ilyenek. Mindenesetre a kora nyári kezdés is egy eleme a problémáknak, ha a nyár elején még válogatott meccs van, márpedig erre a jövőben fel kell készülni, mert ez tendencia az UEFA részéről..
2017-10-18 20:41:32 Fekete öves, Őstag
Korábban már leírtam: ha Storck magától állt fel azt elfogadom, de ha kirúgták akkor az jelzi milyen mélyen is van a szakmai döntéshozatal. Az van amit írtam, totálisan hamis a foci önképünk. Görcsösen már-már kétségbeesetten akarunk kijutni a nagy tornákra közbe meg a vak nem látja, hogy ez egy vaskos illúzió. És ezt a hamis képet az EB részvételünk is erősíti. Sajnálom azon embereket akik realitásnak sőt elvárhatónak látták ill. látják, tartják a magyar válogatott nagy tornákon való részvételét!
El kellene végre engedni a VB, EB részvételeket és másra fektetni az energiákat!
Mondjuk soha nem tartottam egy kimagasló edző tehetségnek, de szerintem más sem (Pali sem) tudta volna jobban megoldani. Én hagytam volna tovább dolgozni és egy min. 5 éves ciklus végén értékelni. Kíváncsi vagyok ki jön a helyére. Nem is a válogatott kispadja érdekel, mert oda kvázi tök mindegy ki jön, sokkal inkább lényeges, hogy ki lesz a sportigazgató!!!
17. antiabs |Válasz erre: 14. mr-d
2017-10-18 19:41:46 Piros öves, Őstag
Talan csak egyetlen dolgot latok elteroen,megpedig azt,hogy mivel meg jo ideig eselyes,h junius vegen elkezdodik a klubjainknak az EL, BL,igy en mar reg atalltam volna a bajnoksagban tavasz-osz lebonyolitasra es feb.vegetol dec. elejeig jatekban lennenek az mb1-es csapatok.
16. alpin
2017-10-18 16:52:03 Kék öves, Tag
A fejétől bűzlik a hal!

Sajnos ez így van, tehát ha ugyanazok (a múlt béli emberek) döntik el, hogy mi legyen a jövőben , akkor semmi sem változik.
Most majd jön egy új ember, aki megint akar változást, de sajnos őt is vissza húzza a csapat.
ezért sem szeretném, ha B.T. lenne a jerőlt, hiszen őt is kicsinálnák.
15. toki* |Válasz erre: 14. mr-d
2017-10-18 16:45:27 Fekete öves, Veterán
Igen. Így van, és attól félek (hogy csak a legnagyobbakat Zombori taktikus Sándort idézzem) ha nem változik semmi, akkor minden így is marad. Sajnos.
14. mr-d |Válasz erre: 10. Bobák Kornél
2017-10-18 16:11:52 Fekete öves, Őstag
Az a baj, hogy kevés a magyar minőségi labdarúgó. Az Andorra elleni válogatásbeli "hiba" alapvetően erre vezethető vissza. Az EB után a magyar kupainduló csapatokban játszó válogatottak nem kaptak pihenőt, ha figyelmesen nézted a teljesítményüket, EB után ősszel formán kívül voltak (Feröer ellen idegenbeli teljesítmény). Ezért kellene, hogy a magyar kupacsapatok már ne az első fordulóban kapcsolódjanak be a sorozatokba, nyáron legyen pihenőidő a válogatott játékosainak. Látva az EB utáni formákat, ezért döntött úgy, hogy Andorra ellen nem hívja be az EB-t megjárt itthoni játékosokat, tudjanak pihenni, inkább az őszi selejtezőkre legyenek formába. A magyar futballban senki nem kérdőjelezte meg ezt a döntést, utána okoskodott mindenki. Sajnos egy hét alatt nem tudta összerakni az új játékosokat, nem is csak játékban, hanem egyszerűen nem ismerték egymást a játékosok. Az eredmény katasztrófális lett, oda lett a hitele. Megjegyzem, már a meccs előtti nyilatkozatokban érződött, hogy a behívott játékosok félnek. Kockáztatott, nem jött be. Ugyanakkor, ha Andorra ellen a komplett csapat játszik és nyerünk, akkor sem lett volna semmi, mert ősszel biztosan bukjuk a selejtezőket, legalább megpróbált 19-re lapot húzni. Ezúttal nem jött be, nem Messiás Ő sem, bár néha már azt hittük. Mindenesetre az távozott a magyar labdarúgásból, aki valamit azért letett az asztalra, a stratégiai hibákat elkövető vezetés továbbra is a helyén van.
13. tb
2017-10-18 13:43:22 Piros öves, Őstag
Ennek így semmi értelme, valóban. Storck hozott anyagból tudott dolgozni. Érdekes módon, a magyar foci lezüllesztői (Berzivel az élen) még mindig ott ülnek, ahol. Mert mindig jól helyezkedtek. Hozhatnak ide bárkit, teljhatalom (! ami az egész magyar labdarúgásra értendő), az alapoktól kezdődő reformok, a politika kivonulása nélkül nem lesz változás sem klub-, sem válogatott szinten. Az elmúlt éveket is dobhatjuk a kukába, ami külön bosszantó, hogy borzalmasan sok pénzt öntöttünk bele, a semmire.
12. illetekes
2017-10-18 12:51:28 Lila öves, Fanatikus tag
"Kell egy csapat"
Felkészül Minarik Ede!
11. xDoNx |Válasz erre: 10. Bobák Kornél
2017-10-18 11:22:09 Barna öves, Fanatikus tag
Kornél! Akart is menni, Csányi nem engedte. :P
Ami meg a többi részét illeti. Érdekes módon az EB előtt mikor összezárta a kutyaütőinket 1 hónapra közös munkára, csak megtanította őket valamire, hiszen csoportelsőként jutottunk tovább. Akkor tudtak focizni? A Feröer elleni első meccsen, mikor megkapta a játékosokat, teljesen le volt döbbenve, hogy milyen állapotban érkeztek meg hozzá. Szóval nehogy már egyedül Storck legyen a ludas.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...