Banner

Kiss-rekord és pozitív hétvége

Szerző: objektív | 2017-10-16 14:14:00

A szombathelyi Kiss Tamás lett az első 2000-es születésű gólszerző a labdarúgó NB I-ben, miután 16 évesen és 11 hónaposan bevette a Honvéd kapuját. Ezt leszámítva is remek hétvégének lehettünk szemtanúi, hiszen csak három csapat nem biztosított lehetőséget fiatalszabályba tartozó játékosnak, tizennégyen összesen 765 percet voltak a pályán az élvonal 12. fordulójában.

Komoly pofonba szaladt bele a Vasas, a DVTK 5-0-ra győzte le a fővárosiakat. Bódog Tamás együttesében ezúttal csak a kispadon kapott helyet az eddigi legeredményesebb U20-as játékos, Óvári Zsolt (20), de a szélső tizennyolc perc erejéig részese volt a lehengerlő sikernek. A vendégcsapatban Szivacski Donát (20) végigjátszotta a találkozót, míg az MTK-tól kölcsönben szereplő Vogyicska Bálint (19) szűk félórát kapott.

A Balmazújváros–Videoton (1-1) és a Mezőkövesd–Debrecen (0-2) találkozón is bevetettek fiatalszabályba tartozó futballistát, több-kevesebb időre. Előbbi összecsapáson Haris Attila (20) teljesített kilencven percet, míg a fehérvári csapatba Szabó Bence (19) a hajrában szállt be. A Mezőkövesd hosszú idő után biztosított újra játéklehetőséget Szalai Attilának (20), az U21-es válogatott balhátvédet már az első félidőben becserélte Radványi Miklós. A Lokiban Csősz Richárd (20) most egy meccs alatt többet játszott, mint eddig az egész bajnokság során, huszonkét percet volt a pályán. Az Újpest–Paks (0-0) mérkőzésen viszont csak a hazaiak vonultattak fel 20 év alatti futballistát, Pávkovics Bence (20) ezúttal is ott volt a védelem tengelyében. A játéknap egyetlen összecsapása, amelyen nem jutott szóhoz U20-as futballista, a Puskás Akadémia–Ferencváros (1-1) volt.

A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK

1. Haris Attila (Balmazújváros) 867 perc 2. Óvári Zsolt (DVTK) 797, 3. Tóth Máté (Haladás) 794, 4. Kiss Bence (Haladás) 717, 5. Szivacski Donát (Vasas) 671, 6. Murka Bendek (Vasas) 479, 7. Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd) 457, 8. Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd) 445, 9. Pávkovics Bence (Újpest) 360, 10. Csernik Kornél (FTC) 343, 11. Szalai Attila (Mezőkövesd) 327, 12. Szűcs Kristóf (Újpest) 315, 13. Kiss Tamás (Haladás) 241, 14. Vogyicska Bálint (Vasas) 230, 15. Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd) 214, 16. Zachán Péter (Paks) 181, 17. Kleisz Márk (Vasas) 180, 18. Bódis István (Balmazújváros) 90, 19. Csonka András (FTC) 56, 20. Szabó Bence (Videoton) 34, 21. Csősz Richárd (DVSC) 33, 22. Sallai Roland (Puskás Akadémia), Petró Balázs (Haladás) 26-26, 23. Fejős Áron (Paks) 21, 24. Kitl Miklós (DVTK) 20, 25. Kundrák Norbert (FTC) 4, 26. Ternován Patrik (DVTK) és Bíró Péter (DVSC) 1-1

A KLUBOK SORRENDJE A FIATALOK JÁTÉKPERCEI SZERINT

1. Haladás 1793 perc, 2. Vasas 1560, 3. Budapest Honvéd 1115, 4. Balmazújváros 957, 5. DVTK 842, 6. Újpest 675, 7. FTC 403, 8. Mezőkövesd 327, 9. Paks 202, 10. Videoton, DVSC 34, 12. Puskás Akadémia 26.
GÓLSZERZŐK
2 gól: Óvári Zsolt (DVTK), 1 gól: Haris Attila (Balmazújváros), Szivacski Donát (Vasas), Pávkovics Bence (Újpest), Kiss Tamás (Haladás)

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó:utanpotlassport.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...