Banner

Katona Szidónia az Aluinvent DVTK játékosa

Szerző: dfcwolf | 2018-07-12 13:00:00


A mai napon hivatalossá vált, hogy Diósgyőrben folytatja pályafutását a magyar női kosárlabda-válogatott bedobója, Katona Szidónia.


Legfrissebb igazolásunk mind támadásban, mind védekezésben rendkívül dinamikusan játszó bedobó, látványosak a betörései és középtávoli dobásai. Pályafutását a BEAC-ban kezdte, majd megfordult a Vasasnál, bajnokságot nyert a PINKK-Pécsi 424 csapatával, az előző éveket Cegléden töltötte.

- Nagyon örülök annak, hogy a DVTK-hoz szerződhettem, hiszen mind a már meglévő csapat, mind a szurkolótábor nagyon szimpatikus számomra - kezdte Katona Szidónia. - Nagy húzóerő volt, hogy rendszeresen sokan vannak kint a meccseken, külső szemlélőként olyan a Diósgyőr, mint egy nagy család. Hatalmas meglepetés nem érhet, hiszen a csapattársaim többségét ismerem, ahogy az edzőmet is, hiszen dolgoztam velük. Olyan csapat leszünk, akik nem magukért, hanem a közösségért és a szurkolókért képesek hatalmasat alkotni. Bár még nem kész teljesen a mi keretünk sem, és az ellenfeleket sem tudhatjuk biztosan, hogyan erősítenek, de a legfőbb célunk csakis az lehet, hogy a bajnokságban és a kupában is ott legyünk a legjobb négy között, a többi már csak a szerencsén és rajtunk múlik.

- Katona Szidónia egy gólérzékeny hátvéd, aki véleményem szerint rengeteget fog fejlődni a következő idényben - nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - Jól használja fizikális adottságait, bontja a védelmet, kívülről és gyűrű alól is veszélyes a rá jellemző és női mezőnyben ritkán látható lepörgéses dobással.


ELOLVASOM A TELJES CIKKET >>>


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

11. benji |Válasz erre: 9. grosser
2018-07-15 23:20:14 Lila öves, Őstag
A 6. hely sem lett volna szégyen, az 5. hellyel pedig kihozták a csapatból a maximumot; a franciák legyőzése is bravúr, ha azt nézzük, hogy már 14 ponttal is vezettek.
Sajnos nem szerepelhettünk a legerősebb összeállításban, Lelik Réka, Pusztai Petra és Juhász Dorka is sérülés miatt maradt távol. Velük szerintem lett volna esélyünk az éremért küzdeni, helyettük olyan, éles helyzetben használhatatlan játékosok voltak a keretben, mint Tenyér Zsófia, Varga Kamilla, Radócz Fanni. Igazából 7 fős keretünk volt, a negyeddöntőben a szerbek ellen Studer és Gereben is 40 percet játszott, a végén ez látszódott is a dobószázalékukon, Kiss Virág pedig sajnos 22 perc alatt kipontozódott.
Tavaly ugyanígy jártunk az U18 EB-n: akkor is 5 győzelemmel és 1 vereséggel zártunk, akkor is a negyeddöntőben kaptunk ki; Belgium nyert 3 ponttal, úgy, hogy a legjobb centerünk, Juhász Dorka kb. a 3. percben megsérült, amiatt esett ki az egész szezonra.
10. Karpfen |Válasz erre: 9. grosser
2018-07-15 20:32:45 Barna öves, Veterán
Szerintem a franciák legyőzésével ötödikek vagyunk, ami nem is olyan rossz. Nyertünk hatszor és csak egy meccset buktunk.
9. grosser
2018-07-15 13:58:53 Piros öves, Veterán
egyelőre szarul állunk, ha kikapunk, akkor 7-8 helyosztó és SZÉGYEN, de mindenki nyugodjon le, hogy a jelenlegi legjobb magyar edző kezdi meg itt a munkáját egy hónap múlva......
8. grosser
2018-07-15 13:43:37 Piros öves, Veterán
helyosztó az5-8 között, kurva kemény, Magyarország-Franciaroszág

7. Népkert |Válasz erre: 6. Karpfen
2018-07-13 19:34:42 Fehér öves, Tag
Valóban!

https://basketball.eurobasket.com/player/Chanel_Mokango/Hungary/Aluinvent-DVTK-Miskolc/104286?Women=1
6. Karpfen
2018-07-13 08:43:40 Barna öves, Veterán
Az Eurobasket már hozza, hogy leigazoltuk Mokangot. Kíváncsi vagyok a még hiányzó európai légiósra.
5. tommasi
2018-07-12 22:04:46 Barna öves, Tag
Örülünk nagyon.

Bérletet mikor lehet venni? :-)
4. Csabi K
2018-07-12 19:55:29 Kék öves, Tag
Alázzuk, jah.. 6 percel a vége előtt 55-54 -nél megvolt a szerbek negyedik faultja, ennek ellenére egyszer sem támadtuk azt a kurva gyűrűt...
3. grosser
2018-07-12 18:37:30 Piros öves, Veterán
Magyarország - Szerbia most élőben az U20-as EB, alázzuk a szerbeket :-)


megkockáztatom, én még ilyen jól és lendületesen eredményesen játszani nem láttam magyar válogatottat
2. grosser
2018-07-12 17:14:13 Piros öves, Veterán
Isten hozott Szidónia Miskolcon!
Akkor már csak Mokango-ra várunk és még egy - egyenlőre ismeretlen -légiósra és meg is lennénk.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...