Banner

Jött egy pofon, de felállunk

Szerző: dfcwolf | 2017-08-11 14:24:00

Volt már ilyenben részünk és lesz is még. Nem ígérte senki azt, hogy minden meccset nyerni fogunk és parádés játékkal örvendeztet meg minket a csapatunk az összes hátralevő összecsapáson. Tanulunk folyamatosan és tanulni kell az ilyen vereségből is, hogy ne kapjunk újra ilyen nagy pofont. Én már kihevertem ezt a sokkot és bizakodóan várom a szombatot. Egy ilyen pofon csak arra figyelmeztet egy borsodit, hogy fel kell készülni bármire, de semmiképpen nem küld padlóra minket.

Optimista vagyok a Felcsút elleni meccs előtt, pedig ha akarok, akkor találok okot arra, miért lesz rettenetesen nehéz ez a mérkőzés. Bevásárolt a soros ellenfelünk rendesen a szezonkezdetre és sutba dobta az akadémiai szemléletet. Nem a tehetséges fiatalokra épül a csapat, hanem Pintér Attila tudására és az összevásárolt játékosok tehetségére. Ebben a kettőben bízhatnak a Felcsút szurkolók (van ilyen?), mert a csapategységet és az összeszokottságot még nehéz lenne fellelni a gárda játékában. Sok pénzből elértek eddig egy pontot. Biztos vagyok benne, hogy ezzel senki sem elégedett és nagyon szeretnének már feljebb lépni a tabellán, mert rettenetesen kellemetlen lehet ez az eredmény mindenki számára, akinek valamennyire is köze van a magyar foci torzszülöttjének működéséhez.

Azt gondolom, hogy nagyon nem kellene majd nekik szaladnunk, mert nem biztos, hogy az nekünk lenne előnyös. Tudom, ezer taktika van, ami már Bódog Tamás fején átfutott a meccsel kapcsolatban, és nagyon kíváncsi leszek, mivel rukkolunk majd elő. Ezen kívül arra is kíváncsi leszek, hogy a csapat betartja-e a megszabott taktikát. Újra látom-e majd őket röviden mozogni, vagy ketté lesz szakadva a pálya. A második eset nagyon nem lenne szerencsés. Úgy érzem, lesz változás a keretben, mert a sajtótájékoztatón azért voltak kritikus hangok az edzőnk részéről is. Persze, tudom, hogy nem a szurkolók véleménye lesz az, ami meghatározza a kezdőcsapatot, de Szarkát nem várom a kezdőbe és a hátsó alakzatban is lehet változás.

Száz kilométert kell utaznunk, hogy a „hazai” pályát elérjük. Pár hónapig kell még ezt kibírnunk, aztán minden szép lesz. Nagyon remélem, hogy a csapat is megtesz mindent azért, hogy a tabella felső szintjén tartózkodjon, mert az meghozná a kedvet az embereknek az új stadionhoz. Szép volt az első hely, de nem rossz a jelenlegi helyezés sem. Tartsuk meg, srácok! Mutassátok meg, hogy a pofontól csak éberebbek lettetek, de nem tántorodtatok meg! Mi ott leszünk a lelátón, ti a pályán, a hangulat a stadionban. Már csak egy picike győzelem kell…


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 > 

49. gabeszba
2017-08-12 17:52:34 Piros öves, Őstag
Szerintem elől hatékonyabbak leszünk így mint a két toronnyal.
Valószínűleg most futó mennyiségben kell többet dolgozni a két csatárnak és a második félidőben jön Oláh helyett Nono
és Ugrai helyett Szarka.
48. KáGábor* |Válasz erre: 43. anszkord
2017-08-12 17:50:36 Fekete öves, Veterán
Az adminok jó eséllyel elfoglaltak. A meccshez sincs még külön topic. Tuti, hogy lesz ikszelés bőven. Sajnos megint kell, pedig most volt egy egész jó időszakunk.
47. illetekes |Válasz erre: 36. spongyabob
2017-08-12 17:49:11 Lila öves, Fanatikus tag
Nyugi Kedves Sporttárs!
Jól ki van ez találva
Bódog nagy taktikus képes a váratlan húzásokra
A második félidőben Iván véd, Botond felmegy befejező csatárnak.
a 2 méter néhány centis ék fejeli a harmadik gólunkat ezzel végképp szétzilálva az ellen idegeit.
46. KáGábor* |Válasz erre: 45. anszkord
2017-08-12 17:48:31 Fekete öves, Veterán
Biztosan, csak még várni kell rá.
45. anszkord
2017-08-12 17:48:05 Piros öves, Őstag
Stream lesz?
44. KáGábor*
2017-08-12 17:47:31 Fekete öves, Veterán
Jól felforgatta Bódog a kezdőt. Személy szerint azon eléggé meglepődtem, hogy Eper nem kezd, nem nyújtott rossz teljesítményt. De bízom Bódogban. Kíváncsian várom a meccset.
43. anszkord
2017-08-12 17:46:04 Piros öves, Őstag
Hol vannak az adminok? Túlteng a politika.
42. Thurzó |Válasz erre: 24. mcmmester
2017-08-12 17:45:50 Barna öves, Tag
Az ilyen komcsikat miért hagyják hazudozni?
41. KáGábor* |Válasz erre: 33. dömötör megmondja
2017-08-12 17:45:21 Fekete öves, Veterán
Tíí-titití-titití... Diósgyőr, Diósgyőr, köszöntjük kedves utasainkat! Menetrend szerinti propaganda bullshit járat érkezett az amígélekén vágányra.
40. czinege |Válasz erre: 37. aki-diosgyori1
2017-08-12 17:39:55 Lila öves, Tag
Engem meg ugyanúgy nem érdekel 564-szerre leírva Orbán, Mészáros meg a kisvasút pedig ki nem állhatom ôket. Ez egy foci fórum, tessék arról beszélgetni. Nem kell elkezdeni a politikát, és akkor a "provokátor" se fog elôbújni.

 < 1 23 4 5 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...