Banner

Itt a bizonyíték, volt aki előre tudta, hogy Suljic gólt lő a Fradinak

Szerző: amigeleken.hu | 2021-01-22 09:25:00

A két csapat erejét, a tabellán elfoglalt helyét figyelembe véve egészen elképesztő, hogy volt, aki előre megmondta a szezon meglepetésmeccsének legfontosabb mozzanatát.

A sport365.hu írásából idézünk:

Nem sokan fogadtak volna a szerdai FTC-DVTK meccsen a Fradi ellen. A tutit persze könnyű megjósolni. A valóságot előre megmondani az már sokkal nehezebb. De volt, akinek ez is sikerült. Pedig minden érv a hihetetlen jóslat ellen szólt. Az FTC ugyanis

  • A teljes szezont veretlenül hozta le.
  • Otthon, 2017. április 29-én, vagyis közel 4 éve kapott ki.
  • Érdekesség, hogy utoljára ilyen sorozatot 1966 és 1969 között produkált a Fradi, akkor 40 meccsig tartott a veretlenség. Az elképesztő széria csapatában igazi legendák játszottak, mint például Albert Flórián, Novák Dezső, Rákosi Gyula.
  • Ezt a 40-es sorozatot javította meg Szerhij Rebrov csapata a tényleg hihetetlen 61 veretlen mérkőzés rekordjáig. Még elképzelni is nehéz, hogy mikor lehet ezt a rekordot megdönteni. Lehet, hogy ismét 50 évet kell várni.
  • Brutálisan erős keretükkel messze az NB1 legértékesebb csapata: 28.8M Euró (a teljes NB1 összértéke 120M Euró)
  • BL csoportkörbe jutottak, ahol kétszer is gólt rúgtak a Juventusnak, sőt a Barcelonának is betaláltak.

Ezek után jött a találkozó, ami feltehetőleg örökre beég a DVTK szurkolók emlékezetébe. Pedig sima győzelem volt várható a 31-szeres bajnok Ferencváros számára.

De most tekerjük vissza az idő kerekét, ugyanis a meccs alatt történt valami, amit alig akartam elhinni. Pedig ott volt a szemem előtt.


Tegyük keretbe a sztorit!

A sport365-nek nagyon jó a kapcsolata a DVTK ultrákkal. Van is miért.

Az Ultras Diósgyőr közösség, sokszor bebizonyította, hogy számukra nincs alternatíva. Csak a Diósgyőr. Szárnyaljon, vagy szárnyaszegetten kússzon-másszon a csapat, az ultrák kitartanak.

Karakánul megmondják a véleményüket a problémákról, de ragaszkodásuk eltántoríthatatlan. Ami még ennél is szimpatikusabb az az, hogy rendszeresen bebizonyítják, a tüzes szurkolást folytató szurkolók, hogy nem fenevadak. Számtalan alkalommal mutatták meg, hogy ha kell összefognak és segítenek. Pénzt, időt, energiát nem kímélve álltak jó ügyek mellé, melyekről örömmel számoltunk be a sport365 felületén.

Nos, a jó kapcsolat okán elküldtem egyik szurkolójuknak, a „Meglepődött fej”-Meglepődött fej”-„Vigyorgó fej” Gratulálok! üzenetemet, amikor kiderült, hogy Emil (kérésére csak keresztnevet használok), nemcsak vérbeli DVTK szurkoló, de meglepően jó jövőbelátó is.

Történetesen a gratulációmra reagálva elküldte nekem a fiával folytatott chat beszélgetésüket, amelyben bőszen vitatkoztak arról, hogy a félidei statisztika alapján van-e esélye szeretett klubjuknak a döntetlenre, esetleg a győzelemre.

Itt ezen a ponton jött ki az a klubszeretet és a minden valószínűséggel szembemenő hit (Against all odds), amiről feljebb beszéltem.

Emil a fanatikus ugyanis ezt írta fiának:

Nem statisztikát kell nyerni!

Meccset!

Majd hozzátette saját jóslatát:

Suljic ver egyet!

Cseréből.


​​​​​​​


Mondta mindezt úgy, hogy a szezon teljes képe egy sima győzelmet ígért. A meccs statisztikája alapján pedig nem sok esély volt egy DVTK gólra. Még a pályán sem volt Suljic, sőt az sem volt biztos, hogy pályára lép. A második félidő 15 percében zajlott az apa-fia chat.

Aztán jött a 84. perc és a csereként beállt Suljic második(!) labdaérintéséből gólt szerzett. A gólszerző mindössze 4 másodperce volt játékban!


Ide kattintva elolvashatod a teljes cikket a sport365.hu-n >>>>>>


forrás: sport365.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

17. toki* |Válasz erre: 15. vebgy
2021-01-23 09:51:22 Fekete öves, Veterán
Úgy legyen! ÁMEN!
16. miskolci |Válasz erre: 15. vebgy
2021-01-22 22:51:09 Barna öves, Fanatikus tag
Hosszabb életű leszel,mint a Hegylakó.. :-))
15. vebgy* |Válasz erre: 10. toki
2021-01-22 22:15:49 Fekete öves, Veterán
Ezek ellen, ez 110 év (vagy 80, amióta nb1-be kerültünk...) alatt csak az ötödik diadal, még vagy százra éhezem... :D :D
14. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 13. cz
2021-01-22 13:46:12 Fekete öves, Veterán
A délutáni cikkből megtudod :) :)
13. cz
2021-01-22 13:37:28 Lila öves, Tag
Betyárokkal vajon mi lehet?
12. KáGábor* |Válasz erre: 11. jaborcsik-andras
2021-01-22 13:12:34 Fekete öves, Veterán
Ne tegyétek ezt velem. :D :D :D XD XD XD
11. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 9. donburci
2021-01-22 13:10:48 Fekete öves, Veterán
Küldd el légy szíves az info@amigeleken.hu-ra a szelvény fotóját.
Összeszedtünk egy pár nyerő szelvényt, délután kitesszük őket, a te szelvényed lehetne az ékköve a cikknek.
10. toki*
2021-01-22 13:00:04 Fekete öves, Veterán
Milyen érdekes. 1 ilyen győzelem és mindenki a olyan boldog mintha az 5-öst nyerte volna meg. Hááát! Jó is ez az érzés, nem cserélném én se semmire.
9. donburci
2021-01-22 12:46:43 Fehér öves, Lelkes újonc
Nem tudom bementeni a képet, de én délután megtettem a félidő döntetlen/végeredmény DVTK -t egy 1000-el, 26x szorzó. Mit ne mondjak a félidőben már reménykedtem, a gól után állva szurkoltam végig a meccset. Már két hete mondom a haveroknak, hogy most megfogjuk a fradit, de nem hitték el. Azóta királyság van, minden reggel mosolyogva ébredek.
8. kisbe
2021-01-22 12:43:40 Piros öves, Őstag
..most olvastam valami fórumon...-a Diósgyőr a tavasszal nem rúg majd több gólt...mert a ziccert is tovabb fogják passzolni...rúgd be te baxd meg mert én mèg játszani akarok..D)...

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...