Banner

HK Nitra - DVTK Jegesmedvék

Szerző: Jáborcsik András | 2018-11-18 12:50:00

HK Nitra - DVTK Jegesmedvék

Tipsport Liga jégkorong mérkőzés

Nyitra, 2018.11.18. 16:00


Közvetítés: https://huste.joj.sk/


Indul az Extraliga-alapszakasz harmadik köre, a DVTK Jegesmedvék másodszor látogatnak Nyitrára. Mai a beharangozójának a "Fontos lesz, hogy mi szerezzük meg az első gólt" címet adta a jegkorongblog.hu.


Alig két hónap telt el szemtember 14-e óta, és máris lezajlott két teljes kör az ötből a szlovák bajnokságban. A nyitány akkor az egyik magyar újonc számára sem sikerült fényesen, hiszen a MAC Újbuda hazai jégen, a DVTK idegenben szenvedett súlyosnak mondható vereséget. Azóta szerencsére kiderült, hogy az összességében 2-13-as start ellenére jégkorongunk mindkét reprezentánsa képes helytállni ezen a szinten is. A Jegesmedvék hamarabb elkapták a fonalat, jó ideig a középmezőnyhöz tartoztak, ám később egy hosszabb vereségsorozat lejjebb taszította őket. A novemberi nemzetközi szünet előtti és utáni periódusban aztán ismét felszívták magukat a miskolciak, egymás után aratták a győzelmeket, illetve szerezték a pontokat. Így volt ez ezen a számukra négymeccses héten is, amelyet kétszer három ponttal kezdtek, majd következett egy vereség az újbudai presztízsrangadón. Ez azt jelenti, hogy a 9. helyről visszacsúsztak a 11.-re, ám a mezőny e része elképesztően sűrű, két csapat áll 29 ponttal, kettő 28-cal, egy győzelemmel is nagyot lehet lépni előre.

A vasárnapi ellenfél, a HK Nitra ebben a szezonban egyelőre nem számít élcsapatnak, a Dukla Trencínnel párban a középmezőnyt képezi, az elsőktől alaposan lemaradva, a mögöttük jövőket nagyobb különbséggel megelőzve. Éppen ezért is érhet sokat egy vele szemben elért 3 pontos siker, egy olyasféle, amilyen a Trencsén felett aratott diadal is volt szerdán. Végtére a cél nem más, mint a playoff, és egy rájátszásbeli pozíció elérésének a legbiztosabb módja az első hatban végezni az alapszakasz végén. Ehhez nem elég a most közvetlen riválisoknak tűnő csapatokat megelőzni, a középmezőnyhöz tartozókat is muszáj befogni valahogyan. Vas Jánosékat ez ügyben tovább fűtheti, hogy a Nyitrától eddig még egy pontot sem sikerült elvenniük, lévén, hogy másodjára is a szlovákok győztek 3-1-re, mégpedig október 14-én a Népkertben.


Elolvasom a teljes interjút a jegkorongblog.hu-n >>>>>>


forrás: jegkorongblog.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

37. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 36. Karpfen
2018-11-18 19:30:48 Fekete öves, Veterán
Így van, amíg nem fog javulni a helyzetkihasználásunk, addig tudunk előrelépni.
36. Karpfen |Válasz erre: 35. jaborcsik-andras
2018-11-18 19:29:20 Barna öves, Veterán
Már senki nem ver agyon minket. De amit a 28. hozzászólásomban írtam, abból az következik, hogy szorosan, de elveszítjük a meccseket.
35. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 34. korxi
2018-11-18 19:13:24 Fekete öves, Veterán
Ebben teljesen egyetértünk.
És a MAC sem vert agyon minket :)
34. korxi |Válasz erre: 33. jaborcsik-andras
2018-11-18 19:12:09 Piros öves, Veterán
Nagyon nagyszerű szakember ez a Glen Hanlon!:)
33. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 27. korxi
2018-11-18 18:54:45 Fekete öves, Veterán
Hanlon már környezetben nevelkedett, mint mi. Észak-amerikában úgy vannak vele, hogy teljesen mindegy, 20-0-ra kapsz ki, vagy 1-0-ra. Kikaptál. Amíg szemernyi esély is mutatkozik még arra, hogy visszajöjj a meccsbe, vagy egyenlíts, addig csak ez van a szeme előtt.
32. korxi
2018-11-18 18:52:13 Piros öves, Veterán
Közben a MAC fordított és már 3:1 -re megy az Érsekújvár ellen. Ők mostanra már teljes mértékben Extraliga szintű csapattá váltak. A rájátszásban simán benne lesznek, sőt valószínű hogy valahol a középmezőnyben fognak végezni.
31. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 27. korxi
2018-11-18 18:27:56 Fekete öves, Veterán
Már akkor all int tolhatott volna Hanlon mester, amikor 5 perccel a vége elött emberelőnybe kerültünk.
Hátha akkor a 6:4 szituáció nem lett volna annyira esetlen, mint amilyen végül az 5:4 lett. És a nyitra be is talált
30. szolnoki
2018-11-18 18:25:17 Citromsárga öves, Tag
SZÉP VOLT MACIK BIROK IS SEGITETTEK A VERESÉGÜNKBE ,DE NEM BAJ ÉLVEZET NÉZNI AHOGY AKARTOK ÉS HARCOLTOK NEM ADJUK FELL MÉG MINDIG MESSZE VAN A VÉGE .
29. szolnoki
2018-11-18 18:25:17 Citromsárga öves, Tag
SZÉP VOLT MACIK BIROK IS SEGITETTEK A VERESÉGÜNKBE ,DE NEM BAJ ÉLVEZET NÉZNI AHOGY AKARTOK ÉS HARCOLTOK NEM ADJUK FELL MÉG MINDIG MESSZE VAN A VÉGE .
28. Karpfen
2018-11-18 18:24:42 Barna öves, Veterán
Nem vagyunk még elég jók. A védekezés már működik, de nem tudunk dominálni és nem nyerjük meg a párharcokat a palánk mellett. De fejlődtünk az elejéhez képest.

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...