Banner

Futács újra Diósgyőrben folytathatja

Szerző: amigeleken.hu | 2019-01-03 17:13:00

Az amigeleken.hu információi szerint a tavaszi szezonban Diósgyőrben folytatja pályafutását Futács Márkó.


Mint ismert, a horvát élvonalban szereplő Hajduk Split focicsapata augusztus 31-én felbontotta Futács Márkó szerződését, aki így ingyen igazolhatóvá vált.

A háromszoros válogatott támadót, aki 18 találattal a 2017/18-as horvát bajnokság gólkirálya volt, április közepén klubja saját szurkolói támadták meg. A Hajduk Split azonban nem állt ki Futács mellett, sőt a második csapatához száműzte, ezért a magyar csatár felbontotta a szerződését a horvátokkal. Szeptemberben még a Buzsáky Ákos vezette III. Kerületi TVE-nél edzett, az őszi szezon végén pedig az MTK edzéseit látogatta és várta a kínálkozó lehetőséget. Néhány nappal ezelőtt kelt szárnyra az a hír, hogy dél-amerikai sajtóértesülések szerint Kolumbiába, a kilencszeres bajnok Independiente Santa Fe-hez igazolhat a támadó.

Jelen pillanatban annak van a legnagyobb esélye, hogy a gólerős támadó nyárig Diósgyőrben folytatja pályafutását és gólokkal próbál segíteni a kiesés elől menekülő csapatunknak. Ez mindkét fél számára előnyös lehet, hiszen a DVTK egy gólérzékeny csatárral erősödik, a támadó pedig, amennyiben jól teljesít és gólokat szerez, a bajnokság végén könnyen kaphat egy kecsegtető ajánlatot nevesebb csapatoktól.


fotó: Max




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

74. kempes
2019-01-12 15:35:04 Piros öves, Veterán
Ja majd folytatja, ha jön a vidivel, és nem a padjukon ücsörög Ákossal kézen fogva.
73. gabeszba
2019-01-12 15:30:50 Piros öves, Őstag
Sajnos vidibe ment. Nem lesz itt semmi csak a nihil.
72. vebgy* |Válasz erre: 71. totalrecar
2019-01-07 23:12:58 Fekete öves, Veterán
Ahogy eddig is milyen "eredményes" volt a török felkészülés... :(
2019-01-07 22:11:28 Piros öves, Őstag
Inkább itthon nyomatnák az edző pályán a felkészűlést, kemény körűlmények között, fekészűlve a februári-márciusi magyar télre. Felesleges pénzkidobás!
70. El Bandi |Válasz erre: 69. divan
2019-01-07 19:22:18 Piros öves, Őstag
Edzőtábor: január 11–25., Kizilagac (Törökország) Igaz fizikailag még nem szálltak fel a buszra, az utazó keret, ha jól tudom ki lett hirdetve. De tessék jól érteni. Van még 3 nap... Mondjuk szerződést aláírni és összepakolni elég 1 óra is.
(Turista célú beutazás esetén: vízum beszerzése nem szükséges. Akkor ezzel sem lesz baj.)
69. divan |Válasz erre: 68. El Bandi
2019-01-07 18:58:13 Narancs öves, Tag
Hová ment a csapat?
68. El Bandi
2019-01-07 18:34:07 Piros öves, Őstag
Érdekesek ezek a hírek, még ha igaz is... elment a csapat , de nincs 1 új igazolás akiket be lehetne építeni a csapatba. Mikor lesz rá idő?.. Azért bármennyire is profi Futács neki is kellene egy kis idő.
67. totalrecar |Válasz erre: 58. KáGábor
2019-01-06 23:48:19 Piros öves, Őstag
Nem.
66. dfcwolf |Válasz erre: 63. El Bandi
2019-01-06 10:59:27 Fekete öves, Őstag
Azért ez a kép van, mert ez saját. Ez egy riport alkalmával készült, évekkel ezelőtt.
65. dudik-attila |Válasz erre: 63. El Bandi
2019-01-06 10:13:57 Piros öves, Őstag
Nyilván nem mostanában készült a kép. Elarulom, az egyik szerkesztővel beszélget Márkó.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...