Banner

FTC - DVTK 4-0

Szerző: objektív | 2018-05-27 09:49:00

Utolsó előtti fordulójához érkezett az OTP Bank Liga 2017-2018-as bajnoksága. Jelenleg a kiesés, amit el szeretnénk kerülni, minden más tényező mellékes, illetve ennek van alárendelve. A csapatnak két dobása van még a szezonzárás előtt, de az elmúlt időszakban igencsak mellélőttünk ezeknek az esélyeknek. A Ferencváros ellen nem éppen mi vagyunk a favoritok, ráadásul a zöld-fehérek a bajnoki címért állnak kissé lemaradva harcban a Videotonnal, tehát nem számíthatunk lötyögésre.

Megint ott tartunk, ahol tavaly, hiszen nézni kell az alattunk elhelyezkedő csapatok mérkőzéseit is. A Vasas otthon fogadja a Haladás gárdáját, mely párharc mindkét együttes számára a megkapaszkodást vagy a kiesést jelentheti. Nekünk egy Haladás győzelem lenne ideális. A Paks a Balmazújvárost fogadja, és reméljük, az elmúlt forduló után újra elrebeghetünk nekik egy "köszi"-t.

Bízom a csodában és a pontszerzésben, bár az eszem mást mond. Ilyenkor viszont a szív diktál. Hajrá Diósgyőr!


OTP Bank Liga 32. forduló

Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 4-0 (2-0)

Budapest, Groupama Aréna, 12980 néző. Játékvezető: Berke Balázs (Berettyán Péter, Szert Balázs; Erdős József, Szilasi Szabolcs).


FTC: Dibusz - Lovrencsics G., Botka, Blažič, Pedroso - Gorriaran, Spirovski, Paintsil - Varga R., Böde, Bőle. Edző: Máté Csaba.
DVTK: Radoš - Nagy T., Brković, Tamás, Bárdos - Kocsis, Busai - Vela, Hasani, Ugrai - Bacsa. Vezetőedző: Fernando Fernandez.

Csere: Bacsa helyett Szarka a 46., Vela helyett Shestakov az 50., Varga R. helyett Nagy D. a 64., Bőle helyett Priskin a 68., Hasani helyett Forgács a 78., Gorriaran helyett Hajnal a 81. percben.
Sárga lap: Busai a 12., Botka a 36,. Nagy T. az 50, Szarka az 59. percben.
Gólszerző: Böde (1-0) a 10., Paintsil (2-0) a 20., Hajnal (3-0) a 87., Paintsil (4-0, 11-esből) a 90+3. percben.




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

742. vebgy* |Válasz erre: 741. fater
2018-05-29 21:06:20 Fekete öves, Veterán
Mondjuk nekem ezzel a Fekete Zsuzsa féle cikkel telt be végleg a pohár LT-vel kapcsolatban, kb. három mondatonként mond ellen saját magának és csak úgy húzogatja a vállát, hogy nem lehet itt tenni semmit ...
741. fater |Válasz erre: 740. Krapulax
2018-05-29 20:40:03 Barna öves, Tag
A pofám leszakad !!! És még játsza a mártírt, hogy mennyi sok pénzt betesz a sajátjából de mennyivel növekedett a vagyona? Még jó, hogy nem engedték, hogy építsen magának egy sportcsarnokot.
740. Krapulax |Válasz erre: 725. walaki
2018-05-29 09:16:46 Piros öves, Őstag
Nagyon jól összefoglaltad.
Ha majd Leisztinger egyszer el is adja a DVTK Kft-t, akkor abban nem lesz vagyon semmi.
Az edzőkomplexum, a pályák, a tao-ból befolyt pénzek mind az övé marad.
Ha nem lesz TAO, abban a percben lehúzza a rolót és kiveszi a zsét.
A stadiont üzemeltetheti a város.
A DVTK-nak nem marad más, mint a színek, a címer, meg néhány középszar NBII-es focista játékjoga.
739. toki*
2018-05-29 08:04:47 Fekete öves, Veterán
Beszari, hitetlen, szar játék volt részünkről. A játékosaink nemhogy fizetést, semmit nem érdemelnek! Ja, és becsületük sincs.
738. diosgyori
2018-05-28 21:50:46 Barna öves, Fanatikus tag
Már több mint 24 óra eltelt a tegnapi meccstől, de a hangulatom fikarcnyit sem változott...
Persze nem elsősorban a vereség miatt -már korábban éreztem, hogy sajnos mi leszünk az egyik kiesők- van tele az agyam szarral, mert ugye borítékolható volt a vereség.... csak, ahogy láttam "játszani", lófaszt, szerencsétlenkedni, ezt a beleszarok, edzőbuktató lúzer társaságot!!!!!

S aztán ránéztem a tabellára...... : (((

Bassza meg az úristen!!!!!!!!!!!!
737. vebgy* |Válasz erre: 96. isten
2018-05-28 19:30:11 Fekete öves, Veterán
Hát ez a keret nagy része nem küzdött itt semmiért...TAKARODÓ !!!
2018-05-28 19:27:45 Fehér öves, Újonc
Bardos nem volt valami atgondolt dontes erre a meccsre.Igaz nem o tehet rola ,hogy az egesz csapat egy rakat szar..
735. vebgy* |Válasz erre: 725. walaki
2018-05-28 19:18:56 Fekete öves, Veterán
Egészségtelen itt sokminden...ez a tulajdonosi felállás legelsőként, ebből indul ki minden más...Ami meg a "profi" /röhögnöm kell.../ focistáinkat illeti, a keret felét továbbra is árkon-bokron túl akarom látni az utolsó meccs lefújásával.
734. samanhegy |Válasz erre: 664. tabak
2018-05-28 18:33:05 Piros öves, Őstag
Barna Maci!!! :DDD A hülyéje! Hát tiszta milliomos a vót kollégám, agráriumban van neki jó dóga, mi a faszért erőlteti ezt a dolgot? Amúgy azért, mert ezzel is kurva nagy pénzeket akaszt!
733. illetekes
2018-05-28 17:54:43 Lila öves, Fanatikus tag
"Hogy az állam visszavonná az eddigi Taos pályázatainak eredményeit, mert nincs első osztályú csapat."
Jujj
Igaza van Désirének
Hiányos

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...