Banner

Forgács Dávid az első érkező

Szerző: dfcwolf | 2017-06-15 21:08:00

Fiatal bal oldali védőt, szélsőt igazol a DVTK Olaszországból. Forgács Dávid az U20-as világbajnokságon gólt is szerzett a magyar válogatottban, a Pisa színeiben pedig feljutott a Serie B-be. A következő idénytől a DVTK-t erősíti.

Forgács Dávid Szegeden született, és ott is tanulta a labdarúgás alapjait. Tehetségére a Tisza Volán túrája során Olaszországban is felfigyeltek, 15 évesen leigazolta az élvonalbeli Atalanta. Az utánpótlásban végigjárta a korosztályokat, a felnőttek között viszont már egy másik kék-fekete klub, a Gennaro Gattuso által edzett Pisa színeiben mutatkozott be. Az év végén feljutottak a Serie B-be, ő viszont kölcsönszerződésének lejárta után visszatért Bergamóba, de nem maradt ott, mert játékjogát az Anconának értékesítették. Forgács Dávid számára annak ellenére sikeresnek nevezhető az elmúlt idény - minden sorozatot egybevéve összesen 30 mérkőzésen lépett pályára -, hogy a pénzügyi és sportszakmai nehézségekkel küszködő Ancona a végén búcsúzott a harmadosztályból.

A korosztályos válogatottak szövetségi edzői folyamatosan szemmel tartották Forgács Dávid fejlődését, és hívták a nemzeti csapatba. Részese volt a Bernd Storck vezette U20-as válogatott sikeres új-zélandi világbajnoki szereplésének (Észak-Korea ellen gólt is szerzett), ahol a későbbi ezüstérmes Brazília emberelőnyben is csak nehezen verte a magyar válogatottat a csoportban, majd a nyolcaddöntőben a későbbi győztes Szerbia egy utolsó perces góllal harcolta ki a hosszabbítást, és utána a ráadásban a továbbjutást.

Az előző évben az U21-es válogatottban rendszeres játéklehetőséget kapott az Európa-bajnoki selejtezőkön.

Már korábban is hívott a DVTK, de akkor még élő szerződésem volt Olaszországban, most viszont szabadon igazolhatóként el tudtam fogadni az ajánlatot - mondta el Forgács Dávid. - Bódog Tamás határozottsága, eltökéltsége meggyőző volt számomra, ezen kívül nagy motivációt jelentett számomra a meglévő, és az alakuló infrastruktúra, valamint a szurkolók lelkesedése. Korábban is követtem a magyarországi eseményeket, de miután elkezdett érdeklődni utánam a DVTK, fokozottan figyeltem, hogyan szerepel a klub. Szeretném, hogy a következő idényben is izgalmas legyen a DVTK számára a bajnokság hajrája, azonban bízom benne, hogy más célokért harcolunk majd.

ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

56. piros-feher-szerelem1910 |Válasz erre: 52. norbee
2017-06-18 21:59:11 Lila öves, Fanatikus tag
Ahelyett hogy itt szajkaratezol menj le fuss ket kort a haz korul.Az majd segit.
55. usep |Válasz erre: 30. norbee
2017-06-16 23:40:42 Barna öves, Fanatikus tag
Hát sajnos engem kell meggyőzni. Értem van az egész. Hahó, én vagyok a vevő..:) Egyebkebt láthatóan elfogult vagy a helyi kötődésű játékosokkal, engem pedig ez az aspektus egyáltalán nem érdekel. Konkrétan pl. Okukat még mindíg szívesebben látnám Eper helyen mert ilyen szemét vagyok. Hozzátenném viszont, hogy ha egy miskolci srác hozna egy olyan teljesítményt, akkor annak viszont nagyon örülnék. De hát nem hoz na....ilyen az élet...meg az utánpótlás képzésünk.
54. vebgy*
2017-06-16 23:08:24 Fekete öves, Veterán
Csak szólok...:D..:D : Barcelona: Összesen 10 játékos is távozhat a nyáron. A nagy valószínűséggel klubot váltók listáján Douglas Pereira, Thomas Vermaelen, Munir El Haddadi, Cristian Tello, Arda Turan és Sergi Samper neve szerepel, de Jérémy Mathieu, Aleix Vidal, Lucas Digne és Rafinha Alcántara jövője is kérdéses a gránátvörös-kékeknél...
53. vebgy*
2017-06-16 22:09:50 Fekete öves, Veterán
Kíváncsi vagyok rá nagyon. Kákó óta tényleg ott a baloldalon, Husic még kivétel, nem volt lendület, mondjuk Kákóczki támadó kp. volt inkább Kovács Tibi előtt...
52. norbee |Válasz erre: 32. piros-feher-szerelem1910
2017-06-16 20:30:12 Barna öves, Tag
Latom sikerült kiragadnod a lenyeget. Elnezest kerek, hogy megszolitottalak. Mar annyiszor megfogadtam, hogy fegyvertelen ember ellen nem vivok szellemi parbajt, de valahogy mindig bizom az emberekben. De meg egyszer mondom ez mar igy megint mea culpa.
51. pirosfehér 1910 |Válasz erre: 50. tb
2017-06-16 16:18:16 Barna öves, Fanatikus tag
Ide. Leszóltak a pártközpontól, hogy a trollfigyelő rendszer egy trollt jelzett, munka van. :)

Feléd mizu? Elkészült az idei brosúra? Ki lesz a bajnok, kinek engedik a kupát, ki essen ki, ki jusson fel, egyebek.
Ha elkészült kérlek ne tartsd magadban. :P
50. tb |Válasz erre: 47. pirosfehér 1910
2017-06-16 15:34:35 Piros öves, Őstag
De csak ideértél. :P
49. sapisanyi |Válasz erre: 47. pirosfehér 1910
2017-06-16 15:32:07 Lila öves, Fanatikus tag
hála az égnek én egészséges vagyok xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2017-06-16 16:20:04

48. sapisanyi |Válasz erre: 47. pirosfehér 1910
2017-06-16 15:30:15 Lila öves, Fanatikus tag
azért van 6 tetszik, kíváncsi lennék a korodra mert a xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2017-06-16 16:20:34

47. pirosfehér 1910 |Válasz erre: 42. tb
2017-06-16 14:00:38 Barna öves, Fanatikus tag
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2017-06-16 16:20:47

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...