Banner

Felfüggesztették a cseh labdarúgó-bajnokságot a koronavírus miatt

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-13 20:34:00

A professzionális cseh labdarúgó-bajnokságokat szervező liga közleményt adott ki, amelyben megerősítette: a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az élvonalbeli és másodosztályú küzdelmeket is felfüggesztették - adta hírül ma a nemzetisport.hu.

A koronavírus-járvány második hulláma miatt a cseh kormány veszélyhelyzet hirdetett ki az országban, ennek részeként pedig a sporteseményeket is betiltották. A cseh első és másodosztályt szervező liga ezért rendkívüli ülését tartott, ezen pedig felfüggesztették a két bajnokságot.



Dusan Svoboda, a liga elnöke elmondta, reagálniuk kellett a kialakult helyzetre, és annak érdekében, hogy fenntartsák a fordulók előre meghatározott menetrendjét, felfüggesztették a bajnokságokat. A sportvezető azt is hozzátette, minden bizonnyal a téli szünetet kell majd lerövidíteni, hogy be tudják pótolni a most elhalasztott mérkőzéseket.

A liga emellett azt is bejelentette, hogy tárgyalást kezdeményeznek Andrej Babis miniszterelnökkel, valamint Roman Prymula egészségügyi miniszterrel annak érdekében, hogy olyan feltételeket szabjanak meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a profi klubok teljes körű edzésmunkát végezhessenek.


Továbba nemzetisport.hu-ra >>>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
3. tomi87*
2020-10-14 12:45:13 Fekete öves, Veterán
Az M4 Sport közvetíti a Békéscsaba - DVTK mérkőzést a MOL Magyar Kupa 7. fordulójában, ami így október 29., csütörtök 16 órától kezdődik. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
2. árpádvezér |Válasz erre: 1. gbacsi
2020-10-14 12:36:22 Barna öves, Fanatikus tag
Ha valaki olvasta a cikket, legyen szíves már szemezgessen belőle és adja közre!
Amúgy megint elvesztettünk 2 hetet, de sebaj jön még újabb 4 hét a következő válogatott etapig.
Eredmény nulla, vagyis Budafok x, Békéscsaba kiesés,Puskás vereség.
Ugyan mit akarunk mi elérni Feczkóval...?
Leisztinger jó lenne, ha olvastad volna a hozzád küldött levelemet!!!
1. gbacsi*
2020-10-14 10:00:55 Fekete öves, Veterán
A tegnapi papír nso interjút érdemes elolvasni Feczkóval. Javasolt kávé előtt..
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...