Banner

Farkas Marcellel a soraiban győzte le Romániát U17-es válogatottunk

Szerző: Jáborcsik András | 2018-03-25 17:56:00

U17-es EB selejtező elitkör: Magyarország-Románia 2-0

Farkas Marcellel a soraiban győzte le Romániát U17-es válogatottunk.


A magyar férfi U17-es válogatott az Eb-selejtezők elitkörének második mérkőzésén Románia ellen lépett pályára, és magabiztos játékkal 2–0-ra győzött.

Válogatottunk folytatta az elitkörös Eb-selejtező szereplését: március 22-től hazai pályán sorrendben Szlovénia, Románia és Izrael ellen lép pályára az elitkörös selejtezők 7. csoportjában. A küzdelmekben a 2001. január 1. után született játékosok vehetnek részt, a mérkőzések 2x40 percig tartanak 15 perces szünettel.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatott első mérkőzésén Szlovénia legjobbjai ellen kezdett a III. Ker. TVE-pályán, és 1–1-es döntetlenre végzett. Második ellenfelünk Románia volt. A magyar csapat több helyen is megváltozott az első meccshez képest, ezúttal kezdőként kapott lehetőséget Farkas Marcell, Kocsis Bence Máté, Papp Marcell, Beke Péter és Vida Kristóf is.


Marci az álló sor bal szélén látható


Lendületesen kezdődött a mérkőzés, az első gólhelyzetre alig három percet kellett várni. Tóth-Gábor szerzett labdát az ellenfél térfelén, de a román középhátvéd lerántotta. A szabadrúgás veszélyesen szállt az ötösre, Varju Benedek érkezett jól, de a középre fejelt labdáját elcsípte Ducan kapus, mielőtt Tóth-Gábor a kapuba lőhetett volna.

Pár perccel később ismét ők ketten voltak a főszereplők: egy kiugratást követően Tóth-Gábor és Ducan csapott össze a labdáért vívott harcban – az esetet követően a magyar támadó sárga lapot kapott, a kapust pedig le kellett cserélni.

A folytatásban a magyar válogatott irányította a játékot, a román csapat csak kontratámadásokkal próbálkozott, de ritkán jutott el a kapunkig. Beke viszont a 21. percben tiszta gólhelyzetbe került Tóth-Gábor lekészítése után, de előbb passzal próbálkozott lövés helyett, majd a felső lécet találta el közelről. A nyomás folytatódott, a románok alig tudtak kijönni a kapujuk elől, de a gól még mindig nem született meg: a 25. percben Tóth-Gábor emelését rúgták ki a védők gólvonalról, pedig a kapus már verve volt.

Az első félidő végén viszont megtört a jég: Papp Marcell remekül ment el a jobb oldalon, betört a tizenhatosra, ahol szabálytalanul sodorták el. A jogos tizenegyest Beke higgadtan lőtte a bal alsó sarokba (1–0). Az utolsó tíz percben kissé kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a román csapat feljebb tolta a védekezését, nagy helyzet viszont már egyik oldalon sem alakult ki.

Olvasd el a teljes tudósítást az MLSZ honlapján >>>>>


A csapat így ünnepelt a remek győzelmet követően:


forrás: mlsz.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

17. toki*
2018-03-28 15:54:41 Fekete öves, Veterán
Csóri gyerekek! Szenvedés volt ez a mai meccs na!
16. toki*
2018-03-28 12:07:24 Fekete öves, Veterán
Kíváncsi leszek a mai U17-es meccsre. nagyon remélem, hogy ott lesznek a srácok.
15. mr-d |Válasz erre: 12. Bobák Kornél
2018-03-28 09:15:41 Fekete öves, Őstag
Tényszerűség kedvéért, a kiállításig mi birtokoltuk többet a labdát, folyamatosan a belgák kapuja előtt voltunk, próbáltuk a tizenhatosukon belül megjátszani a támadóinkat. Ebből semmi nem következik az esetleges folytatást illetően, csak annyi, hogy nem beszari módon kezdtünk, ami elismerésre méltó. Viszont ebben a szakaszban sem sikerültek a sokat emlegetett utolsó passzok, ezért nem voltak befejezett támadásaink, így sajnos benne volt a belga kontra lehetősége a játékban. Egy Dimatával az ellenfél soraiban a labdavesztések miatt borítékolható volt, hogy lesz kiugrása. A kiállítás után próbáltunk visszább állni, de a belgák határozottabbak voltak a kapunk előtt. Nekünk nem volt működő B-tervünk. Sallóit nem tudtuk kiugratni, a belga középpálya fölénk nőtt egyértelműen. A középpálya átívelése esetén a becserélt Balogh nem tudta megtartani a labdákat, legalább egy jó pozícióban elvégezhető szabadrúgásra sem volt esélyünk, így összességében reménytelen volt a dolog, jobb csapat benyomását keltette a belga.
14. toki* |Válasz erre: 12. Bobák Kornél
2018-03-28 08:27:41 Fekete öves, Veterán
Láttam a meccset, hidd el, ezt a balga csapatot meg lehetett volna fogni ha nincs a kiállítás, de ezt kár boncolgatni. A legszomorúbb számomra az, hogy valljuk be, jogos volt a kiállítás.
13. fules1 |Válasz erre: 12. Bobák Kornél
2018-03-27 21:49:00 Piros öves, Őstag
A kiállítás jogos volt,viszont addig nem csak egy támadásunk volt, a kiállítás után már tényleg semmi esélyünk nem volt.
12. Bobák Kornél* |Válasz erre: 11. tabak
2018-03-27 21:43:47 Fekete öves, Veterán
Én nem láttam sem az U.19, sem az U.21 meccsét. Csak olvastam a belgák ellenit az U.21-ről. A kiállításig az nso tudósításában egy magyar támadás szerepelt, és öt vagy hat belga. Ne akarjuk már azt mondani, hogy a kiállítás miatt kaptunk ki! No meg a kiállításról sem írta az nso, hogy jogtalan lett volna. Talán el lehet ismerni, hogy a belga focihoz képest sehol nem vagyunk.
Az U.19-ről sem tudok semmi véleményt mondani, de azért elég gáz a lettektől kikapni, akik felnőtt fociban jelenleg sehol nincsenek. De azért legyen igazad, a magyar foci határozottan fejlődik!
11. tabak
2018-03-27 18:00:59 Piros öves, Őstag
Folytatva. A beszámoló alapján simán nyernünk kellett volna, de ilyen a foci. Eggyel lejjebb is írom, az eredmények persze fontosak, de nekem fontosabb, hogy játékban hogy állunk u korban. Aztán vannak jobb es gyengébb korosztályok. Nem tudod elvenni a kedvem, szerintem lépegetünk előre.
10. tabak |Válasz erre: 9. tabak
2018-03-27 17:48:41 Piros öves, Őstag
Ja sz u19 lettország elleni meccséről van szó! Ja illett volna nyerni, gondolom elhitték hogy megvan a meccs, közhely, de a meccs az utolsó sípszóig tart. Ez a magyar lélekben megjelenő beszarisag egyik jellemző példája...
9. tabak |Válasz erre: 8. Bobák Kornél
2018-03-27 17:31:24 Piros öves, Őstag
Az u19 győzött egy adok-kapok meccsen, az u21-et láttam. Meggyőződesem, hogy a kiállítás nélkül egyenrangú partnerei lettünk volna a világszínvonalú belga u csapatnak. Az első 10 perc támadásvezetései is erről tanúskodtak. Talán defenzívebben kellett volna kezdeni, de jól van ez így. Még ebben a korosztályban sem elsősorban az eredmény a lényeg, pláne nem egy-egy meccs eredménye, hanem a tendencia, az a tény, hogy képes-e adni az adott korosztály a felnőtteknek kész játékosokat. Szerintem ebből a csapatból többen készen állnak belépni a nagy válogatott kapuján. Olyan érzésem van ezzel a társasággal kapcsolatban, mint a Bódog csapattal, nem vagyunk még készen, de sosem kilátástalan a meccs. Legfeljebb néha. ;)
8. Bobák Kornél* |Válasz erre: 5. tabak
2018-03-27 16:08:10 Fekete öves, Veterán
És ahhoz mit szólsz, hogy az utánpótlás csapatok játékában és eredményeiben véled felfedezni a magyar foci javulását? Most játszottunk egy U.21-es és egy U.19-es meccset is...

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...