Banner

Ez most nehéz lesz

Szerző: dfcwolf | 2017-08-19 11:21:00

Tudom, hogy a 12 csapatos bajnokságban nincs könnyű meccs, de ez most cefetül nehéz lesz, valahogy azt érzem. Az Újpest újra igazolhatott és bele is nyúlt rendesen a keretbe. Van már csatáruk is, aki éppen tőlünk érkezett hozzájuk. Bízunk benne, hogy nem ellenünk fog majd parádézni. Amúgy is ritka, hogy unalmas meccset játszanánk ellenük.

Az MLSZ persze megtesz mindent annak érdekében, hogy unalomba fulladjanak a meccsek, hiszen dilettáns, hozzá nem értő döntéseivel a magyar foci legfőbb kerékkötői. Úgy büntettek meg minket, hogy semmit nem csináltunk. Az lenne a minimum, hogy ha esetleg majd évek múlva mi kapnánk egy zártkapus meccset, akkor majd engedjék el, mert mi már letöltöttük azt a semmiért. Tamás is hangot adott a csalódottságának az üres lelátókkal kapcsolatban.

Sajnos, egy hangulattalan meccset kell majd néznünk, és ez rányomhatja bélyegét a csapatokra is. Persze, nálunk lesz hangulat. Kimegyünk majd a Szinva teraszra és megcsináljuk a saját meccsünket. A távolból fogjuk buzdítani a csapatunkat, mert a diósgyőri szurkoló nem marad otthon csak azért, mert az MLSZ buzi.


Múlt héten megmutatta a csapat, hogy fel tud állni egy KO után és megrázva magát nagyon jó teljesítményre képes. Kifejezetten élvezetes meccset játszottunk a Felcsúttal, és szükségünk lesz ma is arra a sebességre és akaratra, ami Debrecenben volt jellemző a csapatnak. Viszont, most sokkal élesebbnek kell majd lenni, mert ahogyan ott eldönthettük volna a mérkőzést az első félidőben, úgy biztosan itt is lesznek lehetőségeink, amiket jó lenne hamar gólra váltani.

A liláknál nagy a mellény és fix hazaira veszik ezt a meccset, elmondták a Semleges Térfélben is. Én viszont remélem, hogy szépen odamondhatok nekik a meccs után, mert miénk lesz a három pont. Nem lesz könnyű a megszerzése, de bízom Tamásban és a csapatban.


Találkozzunk a Szinva teraszon és szurkoljuk ki a győzelmünket. Igyunk meg jó sok sört és reménykedjünk benne, hogy csapatunk megajándékoz minket egy szép győzelemmel, aztán pedig vegyük vissza a harmadik helyünket a zöldektől…


Tippem:1-2

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

23. anszkord |Válasz erre: 22. Bobák Kornél
2017-08-19 18:54:34 Piros öves, Őstag
Amikor van ellenfél a pályán, akkor már nincsenek 10 meg 15 nullák. Sajnos nekem nem szimpatikus csapat, tele van románnal meg szerb játékossal.
22. Bobák Kornél* |Válasz erre: 20. pinatinajkosz
2017-08-19 18:50:08 Fekete öves, Veterán
Én sehol nem láttam az eredményt, de ha tényleg csak 4-1, az még nagyon szép eredmény. A Fradi és MTK kiemelkedik a női bajnokságból, ez egy tisztes helytállásnak számít.
21. anszkord |Válasz erre: 19. diodio
2017-08-19 18:10:04 Piros öves, Őstag
xxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2017-08-19 23:24:29

20. pinatinajkosz |Válasz erre: 14. diodio
2017-08-19 18:08:34 Piros öves, Tag
Sajnos 4-1 oda
19. diodio |Válasz erre: 18. anszkord
2017-08-19 17:52:42 Barna öves, Fanatikus tag
Hát csak azért mert pl. én egy foci rajongó vagyok, és mivel ez is foci, meg ráádásul DVTK is, el várom, hogy kiszolgálja a klubb a szurkolói igényemet.
Pláne azért mert a klubnál ezért fizetnek jó pár emberkét!!!!
18. anszkord |Válasz erre: 14. diodio
2017-08-19 16:45:13 Piros öves, Őstag
Aztán minek? Amikor sakk verseny van a DVTK színeiben akkor sincs live közvetítés.
17. Istike |Válasz erre: 16. Bobák Kornél
2017-08-19 16:43:31 Barna öves, Tag
B..i MLSZ, B..i szabó!:)
16. Bobák Kornél* |Válasz erre: 14. diodio
2017-08-19 16:29:01 Fekete öves, Veterán
Én is ezen értetlenkedek. Sem a klub honlapján, sem a boon-on egy hang sincs.
15. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 14. diodio
2017-08-19 16:00:18 Fekete öves, Veterán
Női foci?

Azt nem majd csak a BL döntőben kell figyelnünk? :)

Hajrá lányok. Akár lehetne az is, hogy a focit kiskorban még vegyesen játszhatnák ugyanannyian, mint a fiúk. Minden kislány focizzon is! Elférnek még a stadionban is többen belőlük, az sem baj, ha értik is mi történik a pályán. Igaz az Újpest meccsre nem lehet bejutni. Lehet majd a csapatoknak sem annyira bekeményítenek előbb-utóbb.
Most viszont mindenki a TV elé, vagy gép elé, vagy a kivetítő elé, kinek mi a közelebbi, jobban tetszik neki.
14. diodio
2017-08-19 15:41:30 Barna öves, Fanatikus tag
Szégyen, és gyalázat!!!!
Jelenleg is tart egy NB1-es FTC - DVTK
labdarúgó mérkőzés és se a hivataloson sem itt egy hang nincs róla!!!!!
A hivatalosnak nem kellene élő szöveges közvetítést adni róla?????

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...