Banner

Elképzelhető, hogy a 41 éves Deák Bárdos Mihály indulni fog a riói olimpián?

Szerző: walaki | 2016-04-29 16:05:00

A kötöttfogásúaknál az első számú olimpiai aspiráns, Lám Bálint könyöke nemrég megsérült, és nincs megfelelő helyettese, márpedig a jövő héten Isztambulban kvalifikációs versenyt rendeznek, ahol a meglévő nyolc birkózókvóta mellé lehetne még szerezni.

Ezért vetődött fel Deák-Bárdos Mihály neve.

Deák Bárdos Eb-aranyérmes és ötszörös vb-ezüstérmes, világversenyen legutóbb 2013-ban indult. Hivatalosan nem jelentette be a visszavonulását, de nem versenyez, főállásban a Miskolci Városi Sportiskola szakmai vezetője, és a szövetség elnökségének is tagja.

Mégis azt állítja, van realitása az indulásának.

"Formában tartottam magam, súlyzóztam, futottam, amikor tudtam, birkóztam. Tavaly még szerepeltem a Bundesligában, csak 1-0-ra kaptam ki a kétszeres világbajnok észt Nabitól, decemberben pedig kint segítettem Colorado Springsben az amerikai olimpikon, Robby Smith felkészülését. A súlyomat sem engedtem el, tudom hozni a 130 kilót" – idézi a közlemény.

A kapitány még megnézi

Deák-Bárdos egyelőre amolyan próbajátékon van a tatai edzőtáborban, de már kiváltotta a licencét a nemzetközi szövetségnél, és jelezte a Magyar Antidopping Csoportnak (MACS), hol található meg, ha ellenőriznék.

"Természetesen meg kell néznem személyesen is, hogy áll a lábán, és legkésőbb jövő hétfőig dönteni kell a szerepléséről" - mondta a sportolóról Sike András szövetségi kapitány.

Mai telefonos interjút Misivel meghallgathatod : ITT

Gyerünk Misi! Meg tudod csinálni! Ötödik Olimpiád lehet!

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.