Egri István: Folyamatosan fejlődik a csapat

A Tipsport Liga eddig lejátszott meccseinek tapasztalatairól beszélgettem Egri Istvánnal, a DVTK Jegesmedvék elnökével a Négy Nemzet Torna alatti szünet utolsó napjaiban. Beszélgetésünk során szót ejtettünk Glen Hanlonról, a keretről, a szlovák ligáról, arról, hogyan fogadják a csapatot Szlovákiában. De nem hagyhattuk ki a szurkolókat foglalkoztató olyan kérdéseket sem, mint Duschek Dávid kölcsönadása, illetve Vay ádám leigazolása, valamint több játékos eddig nyújtott teljesítménye.

Még mielőtt rátérnénk a szezon eddigi értékelésére, mindenképpen szeretném megkérdezni, hogy tudtátok Miskolcra csábítani Glen Hanlont?

Gergő fiamnak (Egri Gergely a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója) köszönhetően van nálunk Glen. Ő ismerte már korábbról, és 2017-ben, a kijevi divízió I-es világbajnokság után, amikor eldőlt, hogy a Szövetség nem hosszabbítja meg Rich Chermomaz szerződését, egy külföldi találkozásukkor tárgyaltak arról, hogy elvállalná-e a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját. Akkor azt mondta neki Glen, hogy érdekelné a dolog, de még kötelezettségei vannak, ezért nem tudja vállalni a feladatot. Mit ad isten, idén februárban újra találkoztak és akkor már Glen említette meg, hogy mi van azzal a bizonyos magyarországi munkával, amiről tavaly beszéltek. Gergő elmondta neki, hogy sajnos, az a munka már nincs meg, hiszen a szövetség időközben kinevezte Jarmo Tolvanent, de nem érdekelné-e esetleg klubmunka Magyarországon, Miskolcon. Így került Glen a képbe, és onnantól kezdve Ádám (Nagy Ádám csapatmenedzser) vitte végig a tárgyalásokat egészen a megállapodásig.

Én már rögtön az elején elmondtam Gergőnek, hogy kis túlzással az egész magyar jégkorong nem ér annyit, mint ez az edző. Ha ránézünk ennek az embernek az életútjára, azt látni kell, hogy egy ilyen szintű edzőnek millió dollárban mérik a szerződésének az értékét. Bennünk is felmerült persze a kérdés, hogy fogjuk tudni megfizetni őt? Hiszen ő A-csoportos válogatottak szövetségi kapitánya volt, a Washington Capitals edzője volt, ő szerződtette Ovecskint, tehát ez egy olyan életút, ami tényleg egy csoda. Amikor kinézek a jégre, megcsípem magam, hogy jól látom-e tényleg, valóban Glen Hanlon van a jegünkön, és akkor elégedettség tölt el.

Ő egy rendkívüli személyiség. Azt szoktuk mondani, hogy a rendkívüli emberek mindig nagyon puritánok. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy őszintén mondja meg nekem, miért mondott igent a hívásunkra? És most már egyre inkább értem is, hogy miért. Azért, mert ezt a borzalmas nagy lépcsőfokot, ami nem is lépcsőfok, hanem sokkal inkább egy hegy, amit mi most meg akarunk mászni, azt gondolta, hogy egy ilyen feladat igazán érdekli őt. Úgy látom, az már nem igazán érdekli, hogy a világon bárhol egy topligában vállaljon edzői feladatot, és ott végezze azt a rutinszerű munkát, ami ezzel jár. Sokkal inkább vonzó számára egy olyan feladat, hogy a jégkorong térképén még mindig nem igazán jegyzett magyar jégkorong egyik vidéki, tehát még csak nem is a fővárosi, klubjában végezzen olyan munkát, aminek a végeredménye egy világszintű valami lehet. Mert Glen is úgy véli, hogy a szlovák hoki a világ élvonalába tartozik. Mi korábban is figyeltük a szlovák jégkorongot, jártunk meccsre Kassára, Poprádra, néztük őket a világbajnokságokon, de benne lenni a szlovák hokiban, na az valami egészen más és ilyenkor látja az ember, hogy mennyire is más.

Évekkel ezelőtt felmerült, hogy az EBEL legyen a fejlődésünk következő szintje, de végül idén a szlovák Extraligához csatlakoztunk. Ez a jobb irány szerinted?

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy lehet összehasonlítani az EBEL-t a szlovák ligával? Erre azt mondom, hogy az almát a körtével nem lehet összehasonlítani, teljesen más a kettő. Az osztrák liga egy abszolút fizikai hokit játszik, rendkívül jól fizetett játékosokkal és van egy szlovák liga, amelyik egészen más. Itt a kreatív hoki a jellemző, a borzalmas sebesség. Teljesen más a struktúrája ennek a jégkorongnak, mint amit mi gondoltunk. És rendkívül örülök annak, hogy a szlovák ligában játszunk, nem pedig az osztrákban, mert a magyar jégkorong is a fizikai hoki irányába ment az utóbbi években. Ugye, mindig észak-amerikai edzők voltak nálunk az elmúlt évtizedben és természetesen azt a fajta hokit játszatták is. A szlovák ligában ez most teljesen más, szinte ordítóan más.

Nagyjából erre számítottál a bajnokság eddigi szakaszát illetően?

A bajnokság előtt azt mondtam a kollégáknak, hogy amikor a Volán elindult az osztrák ligában, az első 17 meccsen pontot sem szerzett. Azóta persze már eltelt tíz év és a magyar hoki színvonala is jóval magasabb, több jó játékosunk van. Nekünk most már van 22 pontunk, olyan 40% körül állunk. Ha 50%-on tudnánk teljesíteni, akkor az maga lenne a csoda, mert az garantáltan rájátszás helyet jelentene. Akár mondhatnám is azt, hogy jól állunk, mert csak tíz százalékkal vagyunk alatta. Viszont, ha magát a játékot, a mérkőzéseket nézzük, és nemcsak az eredményeket, akkor azt lehet mondani, hogy nagyon kevés olyan mérkőzés volt, amin annyira egyértelműen megvertek volna minket. Glen is úgy véli, hogy az augusztus végi DVTK utcahosszal volt lemaradva a maihoz képest. A csapat rengeteget fejlődött, rengeteget gyorsult és ha már Glen is kimondja azt, hogy néhány meccsen már teljesen fel tudtuk venni a versenyt gyorsaságban az ellenfelekkel, akkor az biztosan úgy is van. És ez a legfontosabb, mert ennek a ligának az egyik legnagyobb értéke a tempó, a gyorsaság.

Nagyjából tehát arra számítottam, hogy a 8-9. hely környékén tudjuk majd stabilizálni magunkat, de azért nem vagyok ideges, mert látom a csapaton a folyamatos fejlődést, ami ahhoz kell, hogy a kitűzött célunkat, a legjobb nyolc közé kerülést el tudjuk érni.

Milyen a fogadtatása a csapatnak a ligában a szlovák csapatok részéről?

Mindig azt szoktam mondani, hogy egy szezon alatt, egy év alatt nem lehet több évtizedes lemaradást bepótolni. A szlovák hoki teljesen más beállítottságú, beágyazottságú a szlovák sportéletbe, mint a magyar hoki az itthoniba. Ahhoz, hogy minket ide most befogadtak, tényleg a csillagok szerencsés együttállása kellett. Azt látom, hogy szeretettel fogadnak bennünket mindenütt. Megélénkítettük egy kicsit a ligát, ők is azt látják, hogy jó új szín, legyenek új arcok, legyenek új impulzusok és lássanak egy kicsit másfajta hokit is, mint amihez eddig hozzászoktak. Azt látom, hogy nagyon komolyan vesznek bennünket. Hála istennek, tartanak is tőlünk, ez érzékelhető is a gólörömöknél, illetve a meccs végi ünneplésből, ahogy fogadják a győzelmeiket. Most, hogy túl vagyunk a bő harmadán az alapszakasznak, azt látom, hogy szeretnek bennünket, szeretnek ide járni, és nem csak a csapatok, hanem a játékvezetők és a delegátusok is, akik jönnek ellenőrizni. És azért is szeretnek Miskolcra jönni, mert itt mindig jó a hangulat, jó a közönség.

A Poprád elleni meccsen úgy nyitottuk ki a pénztárakat, hogy nem volt ülőhely, csak állóhely. Ez egy nagyon jó dolog. Előzetesen volt bennem félelem amiatt, hogy az a miskolci közönség, amely az elmúlt négy évben hozzászokott ahhoz, hogy mindig nyerünk, most hozzá kell szokjon ahhoz, hogy inkább veszítünk. Tartottam tőle, vajon hogy fogják majd ezt fogadni. De nagy örömömre teljesen alaptalan volt a félelmem, mert ez egy olyan közösség, amely a miskolci jégkorong fejlődésével együtt nőtt ki, és azt látom, hogy értik és tudják is, hogy ez most miről szól. Mindent elmondanak erről az egyik szurkolónak a szavai, hogy „Pista bácsi, 1500 Ft-ért itt van nekem a világszínvonal.” Ez mindennél többet elmond. A szurkoló érzékeli, hogy ez a hoki más és nem mi vagyunk rosszabbak, mint eddig voltunk. Sőt, sokkal jobbak vagyunk és egy ilyen szintű bajnokságban tudunk szerepelni. Természetesen, ehhez az kell, hogy a szurkoló lássa, hogy a játékos megdöglik a jégen.

Milyen volt a visszhangja a ligában a zólyomiak miskolci rendbontásának? Szóba kerül ez még köztetek a szlovák csapatok képviselőivel?

Szerencsére az égvilágon semmi nyoma nincs már az esetnek. De, mégis van, mégpedig az, hogy a szlovák csapatok még inkább meg akarják mutatni nekünk, hogy mennyire vendég-szeretők, mennyire jó vendéglátók. Rendkívül barátságosan fogadnak minket is és a szurkolóinkat is. És most, hogy kérdezed, nem is kaptunk még választ a fellebbezésünkre.

Akkor a nézőszám az elképzeléseid szerint alakult eddig?

Igen, már azzal elégedett voltam, hogy 150-nel több bérletet adtunk el, mint tavaly. 800 fölötti bérletesünk van, ez egy nagyon szép szám. És nagyon örülök annak, hogy annak ellenére, hogy több vereségünk van, mint győzelem, a szurkolók értékelik a hozzáállásunkat és nem hagynak el bennünket. Ha pedig sikerül bejutnunk a rájátszásba, akkor ott garantáltan minden meccsen teltház lesz.

A kerettel mennyire vagy megelégedve?

Erre a kérdésre az a válaszom, hogy ennél jobb keretet nem tudok összeállítani. Mégpedig azért nem, mert ennek a programnak, amely kormányzati segítséggel működik, az egyik legfontosabb szakmai alapelve az volt, hogy az arra alkalmas magyar játékosoknak, illetve a válogatottnál figyelembe vehető játékosoknak biztosítsunk megfelelő fejlődési lehetőséget a szlovák ligában. Adott volt a helyzet, hogy 7 légiós lehet a csapatban, 15 magyar játékost kötelezően alkalmaznunk kell. Ez a program erről szól és ezzel én is maximálisan egyet is értettem. Ebből a 15 magyar játékosból tulajdonképpen 14 szerepelt már a válogatottban, egyedül Ritó Laca az, aki még nem volt válogatott, de remélem, hogy rövidesen ott lesz, mert mindent megtesz érte. Nekik kell ezt a szintet biztosítani. Sajnos, mi nem úgy vagyunk, mint a szlovákok, aki csak úgy belenyúl a szlovák hokiba és kiemel egy játékost és beteszi a másik helyére. Nálunk is van már sok játékos, csak még ez a szint nincs meg.

Az eredmények szerintem már most egyértelműen látszódnak. Ha megnézzük a Négy Nemzet Tornán lejátszott olaszok elleni meccset - a kazahok elleni meccset elszúrta a csapat, ezt megbeszéltük Jankóékkal – akkor azt lehet mondani, hogy az a tempó, az a gyorsaság, amit a válogatott mutatott az olaszok ellen, az jórészt már ennek az eredménye. Már nemcsak a Volán játékosok tudnak ilyen tempóban játszani, hanem a MAC és a DVTK játékosai is. Látható az, hogy ezek a játékosok milyen szinten dolgoznak nap, mint nap és láthattuk, hogy az A-csoportos világbajnokságra kijutó olasz csapatot leiskoláztuk ezzel a borzalmas nagy tempóval, jó lövéshatékonysággal, vagyis mindazokkal az értékekkel, amiket a szlovák ligában szereztek.

Azt is látnunk kell viszont, hogy 6-8 miskolci játékos is a KMH-ban játszik egyelőre, nem itt. Sajnos, azért, mert egyelőre nem ütik meg ezt a szintet. Ez az első évünk, amikor nem tudtunk beépíteni saját játékost, és ez nekem egy nagyon nagy szívfájdalmam, hidd el.

Sokat beszélgetünk arról a kollégákkal, hogy lehetne jobb légiósokat is hozni. De az is egy érdekes kérdés például, hogy ha Judd Blackwatert, aki az egyik legjobb légiós a ligában, berakom a mi csapatunkba, korántsem biztos, hogy ugyanazt az eredményt el tudná érni. Mégpedig azért, mert a szlovák játékosok egészen más közeget jelentenek.

Azért nem szabad becsapni sem magunkat, azt látni kell, hogy a szlovák játékosok színvonala ma még magasabb, mint a magyar válogatott játékosok többségének a színvonala. Nekünk ezt sok munkával, lelkesedéssel kell pótolni.

Lépten-nyomon felvetődik a szurkolók részéről a kérdés, hogy kevesen vagyunk, szűk a keret…

Ez is egy érdekes dolog. Ádámmal szoktunk beszélgetni róla, hogy olyan szinten nyugodtak vagyunk ebben a kérdésben, mert ez a hoki nem eredményez annyi sérülést, mint az Erste Liga. Tavaly ilyenkor sokkal több sérültünk volt. Most tulajdonképpen az a két sérültünk van (Slovak és Kiss Dani), akiket arcon lőttek a koronggal. Olyan sérülések, hogy kéztörés, lábtörés, izomszakadás, egyáltalán nincsenek. Magosi Bálint mondta nekem, hogy „Pistá bá, ezek a szlovákok nem ütköznek, sokkal inkább kikerülnek, mert nem akarnak lendületet veszíteni.” Azt mondja, hogy ha mi nem ütközünk, akkor ők nem fognak ütközni.

Szerintem többek között ezért is fogadtak be minket a Ligába. Mert elmegy a szlovák válogatott a VB-re és ott megkapja, mármint az ütközéseket, mert a világ hokija ilyen. Bár, sokak szerint egyre inkább fel kell készülni arra, hogy a világ jégkorongja a non contact irányba mozdul el, és a gyorsaság fog egyre inkább fejlődni. Egyre inkább a nagyon jól korcsolyázó játékosok kerülnek előtérbe, szemben a fizikai tulajdonságokkal. Ha megnézzük a topligákat, azt lehet látni, hogy sok helyen szinte gyerekek játszanak. Van olyan finn első ligás csapat, ahol az első sor átlagéletkora nincs 20 év. Glen is azt mondja, hogy jól korcsolyázó játékosokat hozzatok ide, a többit majd megtanítjuk neki. De amikor az edzőnk azt mondta, hogy Ritó Laca az egyik legjobban korcsolyázó játékosunk, akkor én büszkén húztam ki magam, mert Lacát Bíró Ignác tanította korcsolyázni.

Mennyire okozott nektek meglepetést az, hogy Jankó ennyire kimagasló teljesítményt nyújt?

Egyáltalán nem lepett meg bennünket, mert tavaly is ugyanilyen kimagasló teljesítményt nyújtott. Jankó egy fantasztikus játékos. Ő olyan szintű munkát végzett a nyáron, ami egészen kimagasló, ő remekül fel tudja magát készíteni, annyira profi szemléletű és e mellé persze még párosul a zseniális tehetsége. Őszintén remélem, hogy jövőre is ezt fogja majd csinálni. Ő a csapatunk egyik legkiemelkedőbb értéke és ráadásul ő egy igazi vezéregyéniség. Nem egy olyan játékos, aki csak magával foglalkozik, ő egy valódi vezér, nemcsak elmondja a problémákat, hanem kezeli is őket.

Nem tartjátok veszélyesnek, hogy az első támadósor túlságosan kiemelkedik a többiektől a pontok tekintetében?

Milyen érdekes, hogy visszatérnek ezek a kérdések! Glen egy alkotóművész, ő folyamatosan játszik a csapattal. Ha visszaemlékszünk rá, volt egy olyan első hónap, amikor Jankó, Zsiga és Rasmus nem együtt játszottak. De ő most úgy gondolja, hogy a három nagyon jó játékost egy sorba teszi, hogy ők lőjék a gólokat. Most ezt gondolja jónak, de lehet, hogy változtatni fog ezen a felálláson, nem lehet tudni. Persze, hogy az lenne a jó, ha lenne három ilyen sorunk, de nincs. Egyébként sehol nincs ilyen, mindenütt vannak különbségek a sorok között. De ha ez így működik, és így tudunk meccset nyerni, akkor csinálja így.

Sok szurkoló többet várt Galanisztól …

Hidd el, jó lesz Nika, egyszer csak beindul majd és felszabadulnak benne a gátlások. Lehet, hogy csak egy gól kellene neki ehhez. Egyébként nagyon jól dolgozik, és Glen is nagyon elégedett vele. Azt sokan nem veszik figyelembe, hogy Galanisz benne van az emberhátrányos sorban, amiben csak négy vagy öt csatár játszik. Ez rengeteg energiáját felemészti. Ryan, Márkó és Nika (Harrison, Miskolczi és Galanisz) pont azok, akik pontban még nem igazán termelnek, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a 20 perc jégidejükből sokszor 10-12 percet emberhátrányban töltenek a jégen. A csapat szempontjából hihetetlenül fontos szerepük van.

A közösségi médiában meglehetősen vegyes volt a visszhangja Duschek Dávid kölcsönadásának, illetve Vay Ádám leigazolásának …

Hidd el, hogy nekem ezeket a döntéseket rendkívül nehéz volt meghozni, hiszen Dávidot 6 éves kora óta ismerem. Nem véletlenül hoztuk vissza őt májusban, miután évekkel ezelőtt, még Bob Dever idejében az átigazolási időszak lejárta előtt pár nappal itt hagyott minket, elment Angliába dolgozni, majd a hazatérését követően 3 évet védett Dunaújvárosban.

De láttuk azt, hogy mind a két kapusunk 88% körül teljesített és szerettünk volna a kapusposzton javítani, ráadásul szabadon igazolható volt egy olyan magyar kapus, aki ebben minden bizonnyal tud segíteni. Így találtuk meg Vay Ádámot. De Jed Ruskkal szemben, aki átigazolt az UTE-ba, Dávid továbbra is a mi játékosunk, hiszen vele két éves szerződést kötöttünk májusban. És nagyon jól megy neki a védés Újpesten, 95% felett van a mutatója, újra van sikerélménye, és el is mondta, hogy az Erste Ligában nem olyan lövések jönnek, mint itt jöttek. Jobban fel tud készülni rájuk, azért fogja meg könnyebben őket.

Azt is látni kell, hogy a szlovák ligában azért egészen más terhelést kap egy kapus, mint az Erste Ligában. A szlovák játékosok 10-ből 8-at a vas mellé lőnek, hogy ne tudja megfogni a kapus, mi meg 10-ből 8-at bele a kapus hasába.

Végezetül az érdekelne még, hogy milyen érzések kavarogtak benned, amikor Kassán 2 perccel a vége előtt még nyerésre álltunk?

Gergő fiam, aki nem volt ott a meccsen, felhívott telefonon, és azt mondta, hogy „Apa, kérjél egy konyakot, dőljél hátra és fejezd be! A Steel Arénában 4 ezer ember előtt játszik a csapatod szlovák Extraliga meccset és vezet.” Leírhatatlan érzés volt, még úgy is, hogy a végén elveszítettük a meccset.

Jó pár évvel ezelőtt játszottunk a junior csapatukkal egy meccset a Steel Arénában. Úgy megvertek minket, mint a jég a határt. Akkor mondtam azt, hogy ha egyszer itt az én csapatom játszhatna egy hivatalos meccset a Kassával, na, az lenne az sportvezetői pályafutásom csúcspontja.

Köszönöm a beszélgetést!

Hajrá DVTK Jegesmedvék!