Banner

DVTK - UTE 2-1

Szerző: objektív | 2016-07-23 15:00:00

Bekezdtek a fiúk rendesen a múlt héten, ugyanis az egyik legerősebb ellenfelet, a Videotont fektették két vállra, ráadásul idegenben. Horváth Ferenc maximálisan elégedett volt a játékkal, a sajtótájékoztatón is kijelentette, többet kapott, mint amennyit várt.

Nos, bevallhatjuk, mi is így érzünk. Talán egy döntetlennel a legtöbben kiegyeztünk volna, de ez a három pont - az előzetes állapotokat, távozókat, a játékosok taktikai felkészültségét, erőállapotát, a tréner kései érkezését figyelembe véve - minden képzeletünket felülmúlta.

Jön egy Újpest, aki kimarad az átigazolásokból, és különböző információk pénzügyi gondokról hallatnak. A múlt héten vereséget szenvedtek a lilák hazai pályán, a Honvéd fektette őket két vállra. Hogy ez számunkra milyen előjel, majd kiderül.

Ezzel nekünk nem kell most foglalkozni. Ugyanazt a lelkes játékot kell hozni, amit a Vidi ellen produkált a csapat, és akkor nagy baj nem lehet. A trénerünk azt mondta a sajtótájékoztatón, nem mi vagyunk az esélyesek, az Újpest, az Újpest. Reméljük, ez csak egy kötelező tisztelgés volt az ellenfélnek. Úriembereknél ez így szokás. Aztán az öltözőben majd a "fülükbe suttog" valamit, amitől átszellemülve és fogcsikorgatva lépnek ki a játékoskijáron, ahol legalább 5000 szurker fogja őket vastapssal és sálerdővel fogadni.

Hajrá diósgyőr! Együtt vagyunk, győzni fogunk!

DVTK - UTE 2016.07.23. 18.00
Játékvezető: Vad II. István - Tóth II. Vencel, Viszokai lászló

Összeállítások

DVTK: Antal - Okuka, Tamás, Lipták, Nemes - Elek, Oláh - Vela (Daushvili, 60.), Bognár, Nikházi (Eperjesi, 80.) - Griffiths (Bacsa, 60.)
Cserék: (Zöldesi, Eperjesi, Bacsa, Daushvili, Kitl, Nono, Halmai)

UTE: Balajcza - Nagy T., Kecskés, Pávkovics, Mohl - Windecker (Bardhi, 58.), Cseke (Balázs B., 80.) - Diarra, Sankovic, Andric - Angelov (Lázok 58.)
Cserék: (Banai, Kálnoki Kis, Bardhi, Balázs B., Gere, Lázok)




És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.