Banner

Csak a kiemelt, vagy fokozott biztonsági kockázatú meccseken lesz kötelező a regisztráció

Szerző: Jáborcsik András | 2019-01-15 20:06:00

Az MLSZ Elnöksége mai ülésén fontos döntéseket hozott többek között a névre szóló jegyértékesítéssel kapcsolatban.


Az MLSZ elnöke többször hangoztatta: a szurkolási körülmények javulásával, valamint a komolyabb atrocitás nélküli elmúlt időszak tükrében indokolt a jegyrendszer módosítása, és sürgette a jogszabályok enyhítését.

A sporttörvény tavaly évvégi módosítása (2018. évi CXXXV. törvény) több ponton is változtatott a sportrendezvények jegyértékesítésével és biztosításával kapcsolatos rendelkezéseken. A módosítások érintik a beléptető rendszerek alkalmazásával és a névre szóló jegyértékesítéssel kapcsolatos korábbi rendelkezéseket is.

Az MLSZ mai elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a jogszabállyal összhangban a

jövőben csak a kiemelt, vagy fokozott biztonsági kockázatú mérkőzéseken lesz kötelezettség a névre szóló jegyértékesítés.

Az egyéb (normál besorolású) mérkőzéseken a rendező klubok dönthetnek arról, hogy működtetik-e a beléptető rendszert, és névre szólóan értékesítik-e a jegyeket.

Továbbra is az ő feladatuk a rend és biztonság megteremtése. Ugyanez a szempont érvényes az MLSZ saját bonyolítású eseményeire is, azaz a normál biztonsági minősítésű hazai válogatott mérkőzéseken szurkolói kártya nélkül lehet majd jegyeket venni.

Érdemes ugyanakkor megtartani a szurkolói kártyákat, hiszen a válogatott szurkolói klubtagságot csak kártyabirtokosok szerezhetnek, a klubtagok számára pedig további szolgáltatásokat (elővétel, jegyárkedvezmény, nyereményjátékok) nyújt a szövetség.

A mérkőzések túlnyomó részénél tehát teljes mértékben a klubok határoznak arról, milyen módon értékesítik a jegyeket rendezvényeikre.

Az elnökség elfogadta az NB I és az NB II következő idényre vonatkozó versenykiírását, amelyekben nem történt változtatás, azaz változatlan feltételek mellett folytatódik a két professzionális liga küzdelemsorozata 2019-2020-ban is.

Az elnökség beszámolót hallgatott meg a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság szervezésének előrehaladásáról. Az UEFA másfél év múlva története legnagyobb rendezvényét bonyolítja le a kontinens 12 országában, közöttük Magyarországon, a Puskás Stadionban, ahol három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek 2020 júniusában. A tornára összesen 3 millió szurkolót várnak a helyszíneken.

Döntés született arról is, hogy a strandlabdarúgás teljes működése kikerül az MLSZ versenyrendszeréből, ezzel biztosítva lehetőséget a szakág „önrendelkezésre”. Arra, hogy a strandlabdarúgás, más tevékenységekhez, például az igen eredményes mini labdarúgáshoz, lábteniszhez, footgolfhoz vagy Teqballhoz hasonlóan, önálló szakmai, pénzügyi és szervezeti felépítés mellett folytathassa tevékenységét.


forrás: mlsz.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23

8. dudik-attila |Válasz erre: 6. KáGábor
2019-01-16 14:12:28 Piros öves, Őstag
Attól tartok, online továbbra is csak szurkolói kártyával lehet vásárolni. De ne legyen igazam...
7. vaczi-bela-fejel |Válasz erre: 3. CLIPNOH
2019-01-16 12:08:05 Citromsárga öves, Újonc
Feltetelezem, senkit sem szerettel volna megbantani ezzel a mondattal.
A gyakorlati jelentosege az, hogy akadt az orszagban par tucat ember, aki komolyan vette az avatarodon szereplo kiirast. Ezek az emberek tenyleg ugy ereztek, hogy keves a hely, ahova lephetnek, ezert az elmult 5 evben egyetlen regisztracios meccsre sem tettek be a labukat. (A kepeden szereplo kiirast a mintaval egyutt amugy en terveztem.)
6. KáGábor*
2019-01-16 09:52:49 Fekete öves, Veterán
Kíváncsi vagyok, hogy ezt “közlik-e” az online jegyvásárló rendszerrel is...
5. zorba*
2019-01-16 08:33:45 Fekete öves, Veterán
A DVTK mérkőzéseinek zöme kiemelt, vagy fokozott biztonsági besorolású lesz. :-)
4. miskolci
2019-01-16 08:27:14 Barna öves, Fanatikus tag
Lehet, hogy későn lépték meg. Üdvözítő döntés, ideje volt. Ráadásul így gyorsabb is lesz a jegyvásárlás. Azonban teljesen el kellett volna törölni, nem besorolásokhoz kötni! Minek a méregdrága kameratendszer?
3. CLIPNOH
2019-01-16 05:51:33 Piros öves, Fanatikus tag
Sok gyakorlati jelentősége nem lesz ennek az intézkedésnek, de a tendencia mindenképpen üdvözlendő.
2. dvtk64
2019-01-15 22:41:27 Piros öves, Fanatikus tag
Ennek örülni kell! Nem lehetett könnyű nekik beismerni, hogy milyen rombolást végeztek ezen a téren az elmúlt években. De már valamicskét próbáltak helyre hozni. További bátor lépéseket kellene tenniük a szinte nézők nélküli, egyenlőtlen feltétel rendszerű bajnokság terén is.
Remélhetjük, hogy a klubnál is értik a változás szelét!!! Hajrá belépő jegyárak felülvizsgálata! Hajrá csapat erősítés! Hajrá DIÓSGYŐR!!!
2019-01-15 20:58:06 Fekete öves, Veterán
Egyrészt üdvözítő, hogy végre kezdik beismerni a barmolásukat.
Másrészt így visszajöhet a pofátlan nézőszám kozmetikázás Pakson, Felcsúton és stb.

 < 1 23

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...