Banner

Bujtor Gyulára emlékezünk

Szerző: Jáborcsik András | 2017-09-23 18:55:00

Hosszan tartó, súlyos betegség után szeptember 17-én, 88 éves korában elhunyt Bujtor Gyula, aki 1952. augusztus 24-én mutatkozott be a Diósgyőri Vasasban. 35 mérkőzésen viselte a piros-fehér szerelést, 25 élvonalbeli mérkőzésen 6 gólt szerzett, míg a 10 másodosztályú találkozón 4-szer volt eredményes. Pályafutása befejezését követően a Lenin Kohászati Művek fejlesztési főosztályán dolgozott.


Bujtor 1952-ben, 24 éves korában igazolt Diósgyőrbe a Dunántúlról úgy, hogy az egyik pénteki napon még NB2-es meccsen lépett pályára a Kaposvári Vasas színeiben, az azt követő vasárnap pedig már Csepelen játszotta élete első élvonalbeli meccsét a DVTK mezében. Első élvonalbeli gólját 1952. szeptember 21-én szerezte a Győri Vasas elleni, 4-3-as diósgyőri győzelemmel végződött találkozón.

A „Zöld gyep nagy öregjei” interjúsorozatban így emlékezett vissza labdarúgó pályafutására: "Már 6 éves koromban úgy látogattam a futballpályát, mint más, jobb gyerekek akkoriban a templomot. El sem lehetett képzelni egy mérkőzést sem nélkülem. Apám asztalosmester volt és én a két bátyámmal a műhelyében dolgoztam, mint tanuló, illetve segédek. Édesapám csak úgy engedett el minket a meccsekre, ha a kiesett munkaidőt előre vagy utána bedolgoztuk. Szerinte a becsületesen elvégzett napi munka volt az élet, a sport csak szórakozás. Nekem viszont már akkor a labdarúgás volt az életem.

Számomra igen nagy öröm volt az NB1-ben játszani olyan világhírű labdarúgók ellen, mint Bozsik, Hidegkuti, Szusza, Puskás, Deák, Kocsis és a többiek. Az akkori, nagyszerű játékosokból álló DVTK együttesével, mely így állt fel: Károlyi – Palicskó, Kakuszi, Szőcs – Török, Pesti – Nagy, Dobó, Kárpáti, Várnai és a bal szélen én, sok-sok labdarúgó élményben volt részem. És a kitűnő edzők, mint Szabó Pali bácsi, Jávor Pali bácsi, akiknek oly sokat köszönhetek. És az csapatot idegenbe is elkísérő kedves diósgyőri szurkolók. Mennyit utaztak, éjszakáztak, hogy szurkolhassanak nekünk!"


Az 1954-es bajnokságban lejátszott Kinizsi-Diósgyőri Vasas mérkőzésen a piros-fehér együttes játékosai balról jobbra: Peller, Károlyi, Dobó, Kékesi, Dudás, Reiter, Gondos, Pocsai, Szigeti, Bujtor és Kakuszi.


A játék szeretetéről így vélekedett Bujtor Gyula: "Mi nagyon szerettünk focizni. A pályán soha nem gondoltunk a pénzre, csak arra, hogy az ellenfelet legyőzni, mert a szurkolóknak nem szabad csalódást okozni. Volt, amikor törött bordával, a mérkőzés előtt levett gipszkötéssel, összedrótozott térddel játszottam, ha a csapat érdeke úgy kívánta meg. Persze, voltak kudarcok is bőven, az NB1-et elég sűrűn váltogattuk akkoriban az NB2-vel.

A hazai bajnoki mérkőzések mellett nagyon sokat turnéztunk a környező országokban, ahol a labdarúgó élmények mellett nagyon sokat láttunk, tapasztaltunk. Az egyik legemlékezetesebb nemzetközi mérkőzésem, az 1957. augusztus 3.-án lejátszott, SC Chemie Halle elleni mérkőzés volt, amelyen 7-2-re nyertünk és én 4 gólt rúgtam. A német újságírók arról faggatták edzőnket, Steiner Brúnó bácsit, hogy hányszoros válogatott vagyok. Meglepődtek, amikor megtudták, hogy egyszer sem."


Ugyanezen a túrán az 1957-es magdeburgi Világifjúsági Találkozó megnyitó mérkőzésén nem csak partnerei voltak a Stedhal Lokomotiv csapatának, de 60.000 néző előtt Bujtor (2), Dobó (1) góljaival 3-2-re meg is nyerték a mérkőzést.



Az interjúban így folytatta Bujtor Gyula: "Ha válogatott nem is lehettem, a labdarúgás, a nagy szerelmem rengeteg szép élménnyel, emlékkel ajándékozott meg. A Diósgyőrbe kerülésemet sem bántam meg egy percig sem. Legyökereztem a nagy gyárvárosban, elvégeztem a kohóipari technikumot, megnősültem, családom van, munkahelyem, ahol 25 éve dolgozom és ahol megbecsült dolgozó vagyok."


Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!


Képek Bujtor Gyula pályafutásából:


Bp. Postás-Diósgyőri Vasas 2-3, balról: Palicskó, Pesti, Kárpáti, Dudás, Bujtor, Szőcs, Török, Tóth Gy., Csorba, Nagy Gy, és Dobó





A következő két kép a csapat lengyelországi edzőtáborában készültek, a bal oldali képen Bujtor az alsó sorban jobbról a második.




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
4. toki*
2017-09-25 10:29:31 Fekete öves, Veterán
Nyugodjon Békében!
3. DVTK74
2017-09-24 10:56:13 Narancs öves, Tag
"Mi nagyon szerettünk focizni.A pályán soha nem gondoltunk a pénzre csak arra hogy az ellenfelet legyőzni,mert a szurkolóknak nem szabad csalódást okozni."(Hú ezt megkönnyeztem!)A jó Isten nyugosztalja Gyulabácsit!
2. KáGábor*
2017-09-23 23:10:22 Fekete öves, Veterán
Nyugodjék békében!
2017-09-23 21:36:41 Fekete öves, Veterán
Isten nyugosztalja!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...