Banner

Beszélgetés Benczés Miklóssal

Szerző: objektív | 2018-05-15 14:41:00

Múlt pénteken 10-en éltünk azzal a lehetőséggel, amit Benczés Miklós ajánlott fel a szurkolóknak, hogy páran meglátogassuk Őt az akadémián abból a célból, hogy válaszokat kapjunk olyan dolgokra, melyek feszítenek bennünket, amiket nem értünk, vagy amibe nem látunk bele.

Miki az akadémia bemutatásával kezdte. Körbevezetett bennünket az épületben, betekintést nyerhettünk az étterembe, öltözőkbe, az utánpótlás edzők irodájába, szertárba, mosodába, a konditerembe, orvosi szobába, rehabilitációs helyiségbe, a back office területére, a sajtószobába stb...

Ezt követően egy 4(!) órás beszélgetés vette kezdetét, ami 22 órakor ért véget, így az esemény összességében 5 órás volt. Nyilván - és érthető módon - sokan a konkrét interjúra vagytok kíváncsiak, de ebben a délutánban/estében főleg a beszélgetésé volt a főszerep, nem egy klasszikus interjún vettünk részt. Éppen emiatt az óriási terjedelem miatt záros határidőn belül nem tudtuk az írott anyagot biztosítani, viszont húzni sem szerettük volna sokáig a beszámolót.

Egy szurkolótársunk, olvasónk mentette a helyzetet, az Ő írását tesszük közzé az alábbi sorokban, aki személyes véleményét írta le a találkozót követően. Nagy köszönet ezúttal is neki!

Ha a hozzászólásokban tesztek fel kérdéseket - amit érintettünk a beszélgetésen - arra válaszolni fogok vagy én, vagy valamelyik beszélgetésen jelenlévő szurkolótársam, már amennyiben szeretnének.

Íme a szurkolói vélemény:

Előrebocsátom, ettől az írástól nem lesz megvilágosodás, nem lesznek felelősök, nem fog robbanni a bomba. Ugyanis nincs bomba.
Az egyszerű szurkoló elképzeli... Elképzeli, hogy hogyan mehet. Az edzés, a meccs, az átigazolás, a fúrás, a faragás.

Az egyszerű szurkoló számára ezek az emberek félistenek. Valakinek ugye, HIBÁSNAK KELL LENNIE! Hogy már megint itt tartunk… Hogy már megint kiesünk…

Azt hiszem, ennyi a titok. Itt a hiba a gondolkodásban. Az edző, a játékos, a vezető félisten. Aki nem hibázik, nem hibázHAT, mert isten, még ha csak félig is. Ha valamit rosszul csinál, akkor azt DIREKT csinálja rosszul. Hogy nekünk ártson vele. Mint az „egész” isten. Aki úgy általában hibás minden rosszért. Aki úgy általában bassza meg, ha nem kerek a világ. Hiszen lehetne kerek, ha akarná. Hatalma van felette. Mint ahogy lehetnénk bajnokok, ha a félisteneink akarnák. De nem akarják. Vagy csak nem tudják. Lehet, nem is félistenek? Lehet, hogy csak sima emberek. Átlagemberek. Még nálunk is átlagabbak?

Nehéz ez. Nagyon nehéz. Kínosan nehéz, mikor az ember nem tud egy felsőbb hatalmat hibáztatni a sok rosszért, amit megint a nyakába kap.

Mi ez a sok baromság már megint? Konkrétum kéne? Nincs konkrétum. Illetve annyi konkrétumot tudok mondani - ami valószínűleg mindenképpen csalódást keltő megállapítás-, hogy a DVTK a játékosoktól a vezetőkig tele van jó emberekkel. És jó szakemberekkel. Mindenki azért van a posztján, mert jelen állás szerint nincs helyette jobb arra az adott posztra.
Csak akkor olvass tovább, ha ezt el tudod fogadni.

Fontos tehát megérteni, hogy nincsenek bűnösök. Hibás az van. Szinte mindenki hibázott valamiben, hogy itt tartunk.
Adott ez a 17/18-as bajnokság, a légből kapott szabályaival, az agyondotált kedvencekkel és a 12 csapattal, amelyikből 2 búcsúzik. Na, ezek a körülmények végképp nem kedveznek egy építkező klubnak. Nincs hibázási lehetőség. Nem tudsz türelmet adni az edzőnek. Nem tudsz elvegetálni a 12. helyen, hogy még vannak mögötted 4-en 6 pontra lemaradva. Sok fordulón keresztül a bennmaradó és a dobogó között 3-4 pont volt a különbség. Ez egy vicc. 33 forduló alatt csak a szerencsén is minimum 6 pont múlik. És vegyük a szerencsefaktorba a játékvezetőket is. Ez szigorúan véve annyit jelent, hogy a szerencse dönti el, ki kap érmet és ki kezdi jövőre egy osztállyal lentebb.
Nincs mozgástered. Nem próbálhatsz ki fiatalt. Nem próbálhatsz ki felállást. Nem kockáztathatsz semmit! De azért építkezz. Teremts stílust, filozófiát, profilt a klubnak. Hatalmas a nyomás. Mindenkin.

Van egy edző. Mindegy ki. Hívjuk, mondjuk Tamásnak. Tamás ambiciózus, profiktól tanult erősebb bajnokságokban. Nagyon jó mentalitású, naná, hogy szeretné megmutatni mire képes. Naná, hogy elvállalja, hogy bent tartja a csapatot és építi a jövőt. Tamás lelkes, de nem ismeri még a saját korlátait sem. Mikor felajánlják neki a sportigazgatói beosztást IS, azonnal elvállalja. Teljhatalmat kap. Persze a korábbi anyagi korlátok rá is vonatkoznak, de szakmai döntésekben az ő szava dönt. És ekkor követte el a komplett vezetés a legnagyobb hibát. Tamás, azzal, hogy elvállalta, az ügyvezető azzal, hogy kinevezte, és mindenki más azzal, hogy néma maradt.

Persze itt is van az éremnek másik oldala: Nem volt jobb és kézenfekvőbb megoldás. Egyszerűen nem volt a feladatra alkalmas ember. Utólag talán egy kevésbé alkalmas is jobb lett volna. Nem volt, aki ellentmondjon Tamásnak, de az sem, aki támogassa, megvédje. És ő ennyi tapasztalattal ebbe belebukott. Hogy fúrták-e belülről? Nem tudom. 2 ikszre 4 bukó, búcsú a kupától, a kiesés szele…. Kell ehhez még fúrás? Kétségtelen persze, más volt a koncepció, hosszú táv stb., de a másodosztály aprópénz. És jött a pánik. És a döntés.
És aztán hihetetlen rossz kommunikáció. Hogy megbomlott a viszony a csapattal, a büntetések és a leplezetlen csalódás. Mert ők tényleg hittek a Tamásban. Hogy majd megoldja. De nem oldotta.
Ja, meg a szakmai bizottság véleménye….. A túlzott megfelelni vágyás néha hülyeségeket mondat az emberrel.

És nézzünk néhány kérdést a fórumról. Válaszolok rá én, felelősség nélkül, kibicként, úgy, ahogy a pénteki beszélgetés után látom.
(A válaszok a beszélgetés alapján történő következtetések levonása után íródtak a szurkoló gondolatait tükrözve.)

Ki most jelenleg a szakmáért felelős a klubnál ?

– Nincs ilyen személy.

Kikből áll az a szakmai tanácsadó testület, akik tanácsot adtak Sántha Gergelynek (akár Bódog eltávolítását illetően)?

– Nagy valószínűség szerint nincs ilyen testület. Azzal viszont tisztában lehetünk, hogy kinek a véleményét kérheti ki az ügyvezető egy ilyen döntés előtt. Nyilván a többi vezetőét.

Miklósban nincs annyi jó érzés, hogy esetleg közbe szóljon egy-egy ilyen helyzetben?

- Miklósban nagyon sok jó érzés van. De van egy véleménye a legjobb szándéka szerint, ami nem is feltétlenül egyezik a tiéddel. (bár lehet)

Mi lesz a szakmai stratégiai vonal az utánpótlás csapatoknál? Megy a kukába a gegenpressing?

- Válasszuk külön. 1. A vezetőedző leváltása semmilyen mértékben nem befolyásolja az utánpótlásképzést. 2. Igen, megy.

Lekerülnek a táblák az akadémiáról a gegenpressign filozófiával kapcsolatban?

– Ez technikai kérdés. Én inkább úgy gondolnám, hogy kerülnek fel újak is.

Van-e utánpótlás, illetve játékosmegfigyelője (főállásban) a klubnak? - Igen, van. Mindkettő.

Jelenleg hány játékost figyelnek meg? Itthon és külföldön egyaránt néznek játékost? Mennyi ideig tart egy megfigyelt játékos feltérképezése, mennyi ideig van célkeresztben?

– Ez bonyolult kapcsolatrendszereken keresztül zajlik. nem úgy kell elképzelni, mint a FM 2018-ban van. Nincs kapacitás a folyamatos figyelésre. A DVTK ahhoz kis klub.

Hány játékos - nem kell név szerint - esélyes a nagycsapatban lévő bemutatkozásra? Ez korhoz van e kötve vagy akár 16-17évesen is pályára léphet valaki, ha a tehetsége erre predesztinálja?

- Ezt szó szerint meg tudom mondani. Annyian lesznek NB1-es játékosok, ahányat az edző beállít. 16 évesen, hogyne. A jelenlegi keretben is van, aki annyi idősen mutatkozott be.

Mi a stratégia a fiatal játékosok felépítésére jelenleg, így hogy minden UP csapat az első osztályban fog játszani? DVTK tartalék, U19, kölcsönjáték (Kazincbarcika?), mik a 'tervezett' lépcsőfokok?

– A tervezett az, hogy DVTK remélhetőleg NB1, Kazincbarcika NB2, DVTK tartalék, Salgótarján és Eger jövőre NB3, vagy megye 1. A koncepció fontos eleme, hogy minél többen játszanak „fentebb” a korosztályuknál. Illetve fenti csapatok között átjárhatóság legyen.

Lát-e arra irányuló szándékot, hogy valaki megvenné a klubot a jelenlegi tulajdonostól?

– Nem.

A jelenlegi teljesítmény, az esetleges kiesés mennyire befolyásolja a klub értékét?

– A klub valódi értéke nem az első csapat véleményem szerint.

Egy ilyen eseményen egy borsodi által támogatott klubnál hogyan fogyhat el a sör a 70.percben?

– Kevesebbet kéne inni. :-) Hát gondolom, 0 tapasztalata volt az üzemeltetőnek, ennyi lehet a titok.

Én azt kérdezném, mi a konkrét koncepció, ha tényleg kiesünk, és NB2 van?

– Szerintem nincs jelenleg ilyen koncepció. Semmilyen szinten.

Az utánpótlásképzés marad-e a Bódog által felvázolt koncepció útján? Vagy újraigazítják az első csapat aktuális edzőjéhez?

– Sosem volt az első csapathoz igazítva. Ez egy félreértés.

Van-e bármilyen scout, megfigyelői rendszerünk a Borsod, Heves, Nógrád megyei csapatoknál? Gondolok itt arra, hogy pl. Ózdon, jó, ha szökőévente egyszer látnak DVTK képviselőt - helyi elmondás - alapján.

– Röviden: Regionális központok vannak. Oda válogatják ki a körzetekből a legtehetségesebb gyerekeket. A megfigyelők a központokat látogatják.

Megyénkben köztudottan nagy a mélyszegénység. A szülök többsége képtelen bármekkora összeget is áldozni gyerekeikre Akadémia képzésre. Pedig többségük tehetséges, de megragadnak megyei I és II. osztályokban, esélyük sincs tovább lépni. Ezen gyerekeket, fiatalokat figyelitek-e, mit akartok velük kezdeni - már ha akartok egyáltalán.

– Szociális rászorultsági alapon kaphatnak támogatást a gyerekek. Az igazán tehetséges gyerek hatalmas érték. Anyagi okok miatt nem fog elkallódni egy tehetség sem. Persze, ehhez el kell jutni valamelyik U „elitképzésig”. Magyarul: tényleg legyen tehetséges.

Salgótarján, Eger és Rimaszombat az alközpontok. Mekkora pénzösszeget fektettetek be, illetve vesztettek el azzal hogy a Tarján gyakorlatilag megszűnt létezni? Gondolom azzal Ti is tisztában vagytok, hogy egy megye III. osztályú klub minden csak nem vonzó a helyi fiataloknak.

- Ami megszűnt az az STC. A partnerklub az SBTC. Jelenleg a 3. helyen áll a Nógrád megye 1-ben.

Azzal, hogy áttértetek a bódogi módszerekre az UP-nál, most kidobtok mindent az ablakon? Vagy hogyan egyeztethető majd össze, hogy német modern módszer alapján edzitek a gyerekeket, amíg a felnőtt csapat, valami teljesen mást játszik?

– Igen ez a leggyakoribb kérdés. Tehát a fent említett kommunikációs probléma ugyebár tökéletesen megmutatkozik. Sosem voltak bódogi módszerek az UP csapatoknál. Az UP képzés teljesen független attól, hogy ki az edző a nagycsapatnál és milyen filozófiát képvisel. Egyelőre legalábbis ez a helyzet.

Mint mondtam, nincs bomba. Emberek vannak, akik elkövettek hibákat. De dolgoznak tovább és legközelebb ezeket a hibákat már nem követik el. Én azt mondom, hagyjuk őket dolgozni. A hosszútávon gondolkodás ezt is jelenti. Nem történt tragédia. Jövőre jó hangulatú rangadókat játszunk nagy múltú csapatokkal (Eto, Szpari, Csaba, Zete, Pécs, Kaposvár), mialatt eggyel fentebb a földesurak játékszerei kongó stadionok előtt elosztják egymás között a ….. semmit.

Szóval értem én, hogy pokol, de jobb lesz a társaság!

(fotó:minap.hu)

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 7 8 9 >  Utolsó

319. Bobák Kornél* |Válasz erre: 317. lokal
2018-05-17 07:52:05 Fekete öves, Veterán
Oké, elfogadom. :) Bár lenne egy kérdésem, Benczés akkor még a PAFC - illetve akkor talán már a Mezőkövesd - edzőjeként hogyan érte el azt a leépítést?
318. lokal
2018-05-17 07:12:33 Fekete öves, Őstag
Amúgy kicsit kezdek besokallni ettől a fórumtól. Mindenki nagyon jól informált, mindenki nagyon okos, mindenki jobb edző/sportigazgató/utánpótlás igazgató/ügyvezető lenne, mindenki tudja, hogy pontosan mit kell csinálni, csak az a néhány "hülye" ott fent nem.
A DVTK nekünk az életünk, de jogilag csak egy gazdasági társaság, melynek van egy többségi tulajdonosa, akinek milliárdos cégbirodalmai vannak, de pont ezt az egyetlen nyamvadt cégét nem képes normálisan működtetni. A 2017-es interjú alapján látja, hogy szar minden, de évek óta nem változtat a cégvezetői oldalon... innentől kezdve mi mégis mit akarunk elérni?
317. lokal |Válasz erre: 316. Bobák Kornél
2018-05-17 07:01:58 Fekete öves, Őstag
Kornél ezt rosszul tudod. Most olvastuk egy akkurátusan megírt, logikailag jól felépített, elfogulatlan hozzászólásban, hogy Komant a Szabó-Benczés páros építette le. Fogadjuk már végre el az igazságot!
316. Bobák Kornél* |Válasz erre: 315. lokal
2018-05-17 06:49:04 Fekete öves, Veterán
Konkrétan Komant nem kellett "leépíteni", mert már fél éve csapat nélkül volt. Egy játékos hibájának semmi köze a leépítéshez vagy felépítéshez. A Vidi ellen - Bekő alatt - megnyert meccset veszítettünk el miatta, de az egy dühítő hiba volt, mást nem kell belemagyarázni.
315. lokal |Válasz erre: 311. DVTK_Rendet_Vegre
2018-05-17 06:45:15 Fekete öves, Őstag
"Szabo T- Benczesnek csak egy Koman-t sikerült idehozni,... s leépiteni"
Ezt pontosan hogyan kell elképzelni, amikor az ügyvezető és a sportigazgató "leépít" egy játékost, akit más edz nap mint nap?
314. Bobák Kornél* |Válasz erre: 311. DVTK_Rendet_Vegre
2018-05-17 06:44:24 Fekete öves, Veterán
Csak annyit kiegészítésül, előfordult Szivicsnél hogy hét légiós volt a kezdőben. Akkor még nem volt légiós szabály, fiatal szabály. Fiatalt nem is vitt fel. Nem lehet összehasonlítani a Bekővel kezdődő későbbi edzők helyzetével.
Másrészt ahhoz, hogy "felépítsen" valakiket, kellettek olyan játékosok is, akiket fel lehetett építeni. Vagy ő tudott olyan jobb játékosokat ajánlani, akiket le tudtunk igazolni.
313. fater |Válasz erre: 311. DVTK_Rendet_Vegre
2018-05-17 06:37:31 Barna öves, Tag
Már attól féltem, hogy az lesz a vége a beszélgetésnek, hogy emberek vagyunk hibázhatunk, Bódog is hibázott, egyébként minden szép és jó, előbb-utóbb leül a téma és minden önkritika nélkül megy tovább minden úgy mint eddig és csak jöjjön-jöjjön a pénz a zsebekbe a tulajdonképpeni nagy semmiért. Ezt segítette elő a nem szurkoló által írt de szurkolói hsz-nek mondott nesze-semmi fogd meg jól. Még annyit kérdeznék (nem tudom ki az illetékes), hogy vajon hány napig tart megírni egy összefoglaló cikket a beszélgetésről. Jól ki lett ez találva, nagyon remélem, hogy nem sikerült minden jelenlévővel megetetni a szart (mert ez volt a cél) és lesz olyan résztvevő talán több is aki leírja a véleményét erről az egészről.
312. toki* |Válasz erre: 311. DVTK_Rendet_Vegre
2018-05-17 05:45:37 Fekete öves, Veterán
Igen, mondassz nagy igazságokat.
311. DVTK_Rendet_Vegre |Válasz erre: 264. Csubakka
2018-05-17 03:34:09 Narancs öves, Lelkes újonc
1,
Csubaka:
Futács akkor még nem egy sztár volt, - csak egy igeret. Emlékszem egy Ligakupa meccsen szerepelt először ( talan Vasas itthon ), ..elég lassu mozgása volt. Őt Szivics+ Zirojevics az erőnléti edzője hozta fel.
Kádi és Elek karrierje is lent volt akkor, ők is itt lettek felépitve...
S ne feledjük, hogy az 5. helyes bajnokság is nagy buktakkal indult pl: 0-4 Debrecenben lélektelen jatekkal.
Csak akkor Kovacs Z- Szivics jol seggberugott par sztarocskat ! :)!
( ami most hianyzott , - mert a jatekosok rugtak seggbe Bodogot )
2,
Szabo T- Benczesnek csak egy Koman-t sikerült idehozni,... s leépiteni pl: Videoton elleni ön-golpassza a felpalyarol...
Meg hasonlo szintű jatekosokat, akik ugyanolyanok vagy rosszabbak lettek...mint idekerültek
3,
Szerintem nincsen csusztatas, hogy nemcsak Bodog és a jatekosok felelősek mindenért !
Ez lenne a nagy csusztatás !
4,
HF-ről sem érdemes sokat irni, hogy alkalmas volt-e vagy nem.
Egér bá nem vállalta Benczás -Szabó marhaságait. Igy kellett, aki kéznél volt - HF-et akkor tanacsoltak el a Viditől in-fair modon, igy kapora jött.
Azt, hogy megkapta a Szabo Tamas -Benczes parostol, hogy Olah - Ternovan - Nemes- Szabo D + 1-2 nb3-as jatekosokbol csinaljon csapatot, - hozzáadva példaul a Tamas-Lazar védőpárost......:)))) - kicsit a valosagtol elrugaszkodott dolog volt
Igaz Benczés probalt segiteni, mert 100e eur-ért megszerezte Nagy T.-t
Igy a Tamas - Nagy T. páros már sokkal jobb lett ...

Ha nem lenne pénz, elfogadhato lenne.
- 1- DE!!!-1 - 1.6 milliard FT-ból van : ügyvezető ( Sántha ), strategiai igazgato ( Szabo T ), utanpotlas ig ( Benczes T) , klubigazgato/gazdasaagi ( Tamas )
4 fő !
- Dudás Hunor példaul egyedül volt, biztos, hogy 400%
+ dupla masszőr + stb. kell ide ???
- 2- DE!!! -2- Zirojevics ota nincsen erőnléti edzőnk pl
Tavaly volt az angol srác + Bodog havi 1szeri nemet segitője.
Téltől Dobos Attila maradt csak . Én tisztelem, de kezdő . BIZTOS ELÉG ?

A 90-es években nem votl pénz Ott Erzsebet, Hubicska stb. Ki is estünk.
De most ?
vegyük pl: Paks, Honvéd

Véleményem szerint elmult 4 év :
I,
Klubot nem olyanok iranyitjak, akik értenek hozzá
Az jó, ha van egy nagy vizfej, de pédaul 4 igazgató + de Bodogra mindent rátoltak...
Klub-felépités is hibazik
II,
Jatekospolitikank nincsen
Csak kukazas....
III,
Utanpotlas-kepzesunk semmilyen eredmenyt nem tud felmutatni ( ? most Varga lenne a megmentő )
IV,
Érdek-ellentéteket nem megfelelően kezelték
pl: Bodog- jatekosok
V,
Ugy tűnik, mindenki a sajat pecsenyejet sütögeti a klubon belül - ezt minden elküldött edző felvetette

A HONVÉD, PAKS , DEBRECEN-nek sincsen nagyobb költségvetése , - de valahogy ott az 1-6. helyért is tudnak menni néha...

Bobák Kornél :
Szivics a keretet maga épitette fel !!!
Ő hozta Zirojevicset, -aki hozzátett dogokhoz.
Ingyen jött Kádár ( igaz kölcsönbe ) és Futács is akkor . S a szerb légió is Kosztics, Okuka is ingyen !!
probajatek volt akkor !!!
Szerintem elég jo rendszere Szivicsnek, 6 jatekosbol leigazolt 1-et akikkel itt edzett, - s azok 80% ban bejöttek
..most ez kb 8%-ra csökkent


Ki tette a pisztolyt Benczes fejehez, hogy 100e eur-t adjunk Nagy T-ért ??
Vagy a zsenialis Szarkaert pénzt adjunk ??? Eseleg 50 e eur Husics-ert ?
De Tamas Mark-ot sem hozta volna ide Szivics, - mert a Vagi/Vadasz/Gohert/Husics/ hozzáállás, futas össze sem volt hasonlitható az elmult 4 ev szelső védőivel
Szivicsnel volt kreativ középpálya: Barczi, Nikhazi, Bognar, Kosztics, Goszi
...Na az sincsen azota folyamatosan
Nem véletlen, hogy a mostani gyaszos szereplesben az egyik fő ok, hogy Nono elküldésével ez a funkcio.. meg is szünt a DVTK-nal

Edző/szakmai igazgató feladat, hogy a fentiek működjenek, - a management meg felügyelje !
pl: Sziviccsel Kovacs Z átbeszélte hetente, de Dudas is jovahagyta

Mind1 - eredmenyek mondősitenek valamit, s ha 1.6milliardból ez sikerült Szabo T. szinre-lépésével-
EZ AZ IGAZI PROBLÉMA
A felnőtt labdarugas fel (LE)épitett klub-mdellje egy FOXS - a többi meg 90%-át nem érdekli a szurkoloknak
310. KáGábor* |Válasz erre: 309. johny
2018-05-16 22:36:33 Fekete öves, Veterán
Mit tudtok (mind a hatan)?
El is merted olvasni, vagy csak a linkből kiolvasható cím alapján írsz?

 < 1 2 3 45 6 7 8 9 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...