Banner

Beszélgetés Benczés Miklóssal

Szerző: objektív | 2018-05-15 14:41:00

Múlt pénteken 10-en éltünk azzal a lehetőséggel, amit Benczés Miklós ajánlott fel a szurkolóknak, hogy páran meglátogassuk Őt az akadémián abból a célból, hogy válaszokat kapjunk olyan dolgokra, melyek feszítenek bennünket, amiket nem értünk, vagy amibe nem látunk bele.

Miki az akadémia bemutatásával kezdte. Körbevezetett bennünket az épületben, betekintést nyerhettünk az étterembe, öltözőkbe, az utánpótlás edzők irodájába, szertárba, mosodába, a konditerembe, orvosi szobába, rehabilitációs helyiségbe, a back office területére, a sajtószobába stb...

Ezt követően egy 4(!) órás beszélgetés vette kezdetét, ami 22 órakor ért véget, így az esemény összességében 5 órás volt. Nyilván - és érthető módon - sokan a konkrét interjúra vagytok kíváncsiak, de ebben a délutánban/estében főleg a beszélgetésé volt a főszerep, nem egy klasszikus interjún vettünk részt. Éppen emiatt az óriási terjedelem miatt záros határidőn belül nem tudtuk az írott anyagot biztosítani, viszont húzni sem szerettük volna sokáig a beszámolót.

Egy szurkolótársunk, olvasónk mentette a helyzetet, az Ő írását tesszük közzé az alábbi sorokban, aki személyes véleményét írta le a találkozót követően. Nagy köszönet ezúttal is neki!

Ha a hozzászólásokban tesztek fel kérdéseket - amit érintettünk a beszélgetésen - arra válaszolni fogok vagy én, vagy valamelyik beszélgetésen jelenlévő szurkolótársam, már amennyiben szeretnének.

Íme a szurkolói vélemény:

Előrebocsátom, ettől az írástól nem lesz megvilágosodás, nem lesznek felelősök, nem fog robbanni a bomba. Ugyanis nincs bomba.
Az egyszerű szurkoló elképzeli... Elképzeli, hogy hogyan mehet. Az edzés, a meccs, az átigazolás, a fúrás, a faragás.

Az egyszerű szurkoló számára ezek az emberek félistenek. Valakinek ugye, HIBÁSNAK KELL LENNIE! Hogy már megint itt tartunk… Hogy már megint kiesünk…

Azt hiszem, ennyi a titok. Itt a hiba a gondolkodásban. Az edző, a játékos, a vezető félisten. Aki nem hibázik, nem hibázHAT, mert isten, még ha csak félig is. Ha valamit rosszul csinál, akkor azt DIREKT csinálja rosszul. Hogy nekünk ártson vele. Mint az „egész” isten. Aki úgy általában hibás minden rosszért. Aki úgy általában bassza meg, ha nem kerek a világ. Hiszen lehetne kerek, ha akarná. Hatalma van felette. Mint ahogy lehetnénk bajnokok, ha a félisteneink akarnák. De nem akarják. Vagy csak nem tudják. Lehet, nem is félistenek? Lehet, hogy csak sima emberek. Átlagemberek. Még nálunk is átlagabbak?

Nehéz ez. Nagyon nehéz. Kínosan nehéz, mikor az ember nem tud egy felsőbb hatalmat hibáztatni a sok rosszért, amit megint a nyakába kap.

Mi ez a sok baromság már megint? Konkrétum kéne? Nincs konkrétum. Illetve annyi konkrétumot tudok mondani - ami valószínűleg mindenképpen csalódást keltő megállapítás-, hogy a DVTK a játékosoktól a vezetőkig tele van jó emberekkel. És jó szakemberekkel. Mindenki azért van a posztján, mert jelen állás szerint nincs helyette jobb arra az adott posztra.
Csak akkor olvass tovább, ha ezt el tudod fogadni.

Fontos tehát megérteni, hogy nincsenek bűnösök. Hibás az van. Szinte mindenki hibázott valamiben, hogy itt tartunk.
Adott ez a 17/18-as bajnokság, a légből kapott szabályaival, az agyondotált kedvencekkel és a 12 csapattal, amelyikből 2 búcsúzik. Na, ezek a körülmények végképp nem kedveznek egy építkező klubnak. Nincs hibázási lehetőség. Nem tudsz türelmet adni az edzőnek. Nem tudsz elvegetálni a 12. helyen, hogy még vannak mögötted 4-en 6 pontra lemaradva. Sok fordulón keresztül a bennmaradó és a dobogó között 3-4 pont volt a különbség. Ez egy vicc. 33 forduló alatt csak a szerencsén is minimum 6 pont múlik. És vegyük a szerencsefaktorba a játékvezetőket is. Ez szigorúan véve annyit jelent, hogy a szerencse dönti el, ki kap érmet és ki kezdi jövőre egy osztállyal lentebb.
Nincs mozgástered. Nem próbálhatsz ki fiatalt. Nem próbálhatsz ki felállást. Nem kockáztathatsz semmit! De azért építkezz. Teremts stílust, filozófiát, profilt a klubnak. Hatalmas a nyomás. Mindenkin.

Van egy edző. Mindegy ki. Hívjuk, mondjuk Tamásnak. Tamás ambiciózus, profiktól tanult erősebb bajnokságokban. Nagyon jó mentalitású, naná, hogy szeretné megmutatni mire képes. Naná, hogy elvállalja, hogy bent tartja a csapatot és építi a jövőt. Tamás lelkes, de nem ismeri még a saját korlátait sem. Mikor felajánlják neki a sportigazgatói beosztást IS, azonnal elvállalja. Teljhatalmat kap. Persze a korábbi anyagi korlátok rá is vonatkoznak, de szakmai döntésekben az ő szava dönt. És ekkor követte el a komplett vezetés a legnagyobb hibát. Tamás, azzal, hogy elvállalta, az ügyvezető azzal, hogy kinevezte, és mindenki más azzal, hogy néma maradt.

Persze itt is van az éremnek másik oldala: Nem volt jobb és kézenfekvőbb megoldás. Egyszerűen nem volt a feladatra alkalmas ember. Utólag talán egy kevésbé alkalmas is jobb lett volna. Nem volt, aki ellentmondjon Tamásnak, de az sem, aki támogassa, megvédje. És ő ennyi tapasztalattal ebbe belebukott. Hogy fúrták-e belülről? Nem tudom. 2 ikszre 4 bukó, búcsú a kupától, a kiesés szele…. Kell ehhez még fúrás? Kétségtelen persze, más volt a koncepció, hosszú táv stb., de a másodosztály aprópénz. És jött a pánik. És a döntés.
És aztán hihetetlen rossz kommunikáció. Hogy megbomlott a viszony a csapattal, a büntetések és a leplezetlen csalódás. Mert ők tényleg hittek a Tamásban. Hogy majd megoldja. De nem oldotta.
Ja, meg a szakmai bizottság véleménye….. A túlzott megfelelni vágyás néha hülyeségeket mondat az emberrel.

És nézzünk néhány kérdést a fórumról. Válaszolok rá én, felelősség nélkül, kibicként, úgy, ahogy a pénteki beszélgetés után látom.
(A válaszok a beszélgetés alapján történő következtetések levonása után íródtak a szurkoló gondolatait tükrözve.)

Ki most jelenleg a szakmáért felelős a klubnál ?

– Nincs ilyen személy.

Kikből áll az a szakmai tanácsadó testület, akik tanácsot adtak Sántha Gergelynek (akár Bódog eltávolítását illetően)?

– Nagy valószínűség szerint nincs ilyen testület. Azzal viszont tisztában lehetünk, hogy kinek a véleményét kérheti ki az ügyvezető egy ilyen döntés előtt. Nyilván a többi vezetőét.

Miklósban nincs annyi jó érzés, hogy esetleg közbe szóljon egy-egy ilyen helyzetben?

- Miklósban nagyon sok jó érzés van. De van egy véleménye a legjobb szándéka szerint, ami nem is feltétlenül egyezik a tiéddel. (bár lehet)

Mi lesz a szakmai stratégiai vonal az utánpótlás csapatoknál? Megy a kukába a gegenpressing?

- Válasszuk külön. 1. A vezetőedző leváltása semmilyen mértékben nem befolyásolja az utánpótlásképzést. 2. Igen, megy.

Lekerülnek a táblák az akadémiáról a gegenpressign filozófiával kapcsolatban?

– Ez technikai kérdés. Én inkább úgy gondolnám, hogy kerülnek fel újak is.

Van-e utánpótlás, illetve játékosmegfigyelője (főállásban) a klubnak? - Igen, van. Mindkettő.

Jelenleg hány játékost figyelnek meg? Itthon és külföldön egyaránt néznek játékost? Mennyi ideig tart egy megfigyelt játékos feltérképezése, mennyi ideig van célkeresztben?

– Ez bonyolult kapcsolatrendszereken keresztül zajlik. nem úgy kell elképzelni, mint a FM 2018-ban van. Nincs kapacitás a folyamatos figyelésre. A DVTK ahhoz kis klub.

Hány játékos - nem kell név szerint - esélyes a nagycsapatban lévő bemutatkozásra? Ez korhoz van e kötve vagy akár 16-17évesen is pályára léphet valaki, ha a tehetsége erre predesztinálja?

- Ezt szó szerint meg tudom mondani. Annyian lesznek NB1-es játékosok, ahányat az edző beállít. 16 évesen, hogyne. A jelenlegi keretben is van, aki annyi idősen mutatkozott be.

Mi a stratégia a fiatal játékosok felépítésére jelenleg, így hogy minden UP csapat az első osztályban fog játszani? DVTK tartalék, U19, kölcsönjáték (Kazincbarcika?), mik a 'tervezett' lépcsőfokok?

– A tervezett az, hogy DVTK remélhetőleg NB1, Kazincbarcika NB2, DVTK tartalék, Salgótarján és Eger jövőre NB3, vagy megye 1. A koncepció fontos eleme, hogy minél többen játszanak „fentebb” a korosztályuknál. Illetve fenti csapatok között átjárhatóság legyen.

Lát-e arra irányuló szándékot, hogy valaki megvenné a klubot a jelenlegi tulajdonostól?

– Nem.

A jelenlegi teljesítmény, az esetleges kiesés mennyire befolyásolja a klub értékét?

– A klub valódi értéke nem az első csapat véleményem szerint.

Egy ilyen eseményen egy borsodi által támogatott klubnál hogyan fogyhat el a sör a 70.percben?

– Kevesebbet kéne inni. :-) Hát gondolom, 0 tapasztalata volt az üzemeltetőnek, ennyi lehet a titok.

Én azt kérdezném, mi a konkrét koncepció, ha tényleg kiesünk, és NB2 van?

– Szerintem nincs jelenleg ilyen koncepció. Semmilyen szinten.

Az utánpótlásképzés marad-e a Bódog által felvázolt koncepció útján? Vagy újraigazítják az első csapat aktuális edzőjéhez?

– Sosem volt az első csapathoz igazítva. Ez egy félreértés.

Van-e bármilyen scout, megfigyelői rendszerünk a Borsod, Heves, Nógrád megyei csapatoknál? Gondolok itt arra, hogy pl. Ózdon, jó, ha szökőévente egyszer látnak DVTK képviselőt - helyi elmondás - alapján.

– Röviden: Regionális központok vannak. Oda válogatják ki a körzetekből a legtehetségesebb gyerekeket. A megfigyelők a központokat látogatják.

Megyénkben köztudottan nagy a mélyszegénység. A szülök többsége képtelen bármekkora összeget is áldozni gyerekeikre Akadémia képzésre. Pedig többségük tehetséges, de megragadnak megyei I és II. osztályokban, esélyük sincs tovább lépni. Ezen gyerekeket, fiatalokat figyelitek-e, mit akartok velük kezdeni - már ha akartok egyáltalán.

– Szociális rászorultsági alapon kaphatnak támogatást a gyerekek. Az igazán tehetséges gyerek hatalmas érték. Anyagi okok miatt nem fog elkallódni egy tehetség sem. Persze, ehhez el kell jutni valamelyik U „elitképzésig”. Magyarul: tényleg legyen tehetséges.

Salgótarján, Eger és Rimaszombat az alközpontok. Mekkora pénzösszeget fektettetek be, illetve vesztettek el azzal hogy a Tarján gyakorlatilag megszűnt létezni? Gondolom azzal Ti is tisztában vagytok, hogy egy megye III. osztályú klub minden csak nem vonzó a helyi fiataloknak.

- Ami megszűnt az az STC. A partnerklub az SBTC. Jelenleg a 3. helyen áll a Nógrád megye 1-ben.

Azzal, hogy áttértetek a bódogi módszerekre az UP-nál, most kidobtok mindent az ablakon? Vagy hogyan egyeztethető majd össze, hogy német modern módszer alapján edzitek a gyerekeket, amíg a felnőtt csapat, valami teljesen mást játszik?

– Igen ez a leggyakoribb kérdés. Tehát a fent említett kommunikációs probléma ugyebár tökéletesen megmutatkozik. Sosem voltak bódogi módszerek az UP csapatoknál. Az UP képzés teljesen független attól, hogy ki az edző a nagycsapatnál és milyen filozófiát képvisel. Egyelőre legalábbis ez a helyzet.

Mint mondtam, nincs bomba. Emberek vannak, akik elkövettek hibákat. De dolgoznak tovább és legközelebb ezeket a hibákat már nem követik el. Én azt mondom, hagyjuk őket dolgozni. A hosszútávon gondolkodás ezt is jelenti. Nem történt tragédia. Jövőre jó hangulatú rangadókat játszunk nagy múltú csapatokkal (Eto, Szpari, Csaba, Zete, Pécs, Kaposvár), mialatt eggyel fentebb a földesurak játékszerei kongó stadionok előtt elosztják egymás között a ….. semmit.

Szóval értem én, hogy pokol, de jobb lesz a társaság!

(fotó:minap.hu)

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

359. objektiv
2018-05-20 07:59:22 Fekete öves, Őstag
Srácok! Igyekszem elvonatkoztatni a rosszindulatú, cinikus megjegyzésektől, bár nem könnyű.

Egyet leszögeznék, csak hogy ne legyen ez további várakozás és vita tárgya: nem írok másik cikket a beszélgetésről. Ennek egyik oka, hogy ebben a cikkben a szurkoló által leírtak hűen tükrözik a beszélgetés egy részének tartalmát, illetve a cikk alatti kommentekben a jelenlévők érdemi választ adtak arról, mi történt, mi hangzott el. Teljesen felesleges lenne ugyanazt leírni még egyszer. A másik prózai ok: nem tudok erre egy teljes napot rászánni, bármennyire szeretnék.
A harmadik ok: Úgy gondolom, le kell zárni a Bódog Tamás sztorit, mert bármennyire közhelyes, előre kell nézni. Ezen a kialakult helyzeten utólag mi nem tudunk változtatni. Csak azért meg nem írom meg, hogy abból egy senkinek sem hiányzó sárdobálás alakuljon ki. Lásd: Sántha interjú és az arra jött reakció.

A hanganyagot azért nem lehet közzétenni teljes egészében, mert annak egy része nem publikus, mikrofonon kívüli párbeszéd volt.
(Nem részünkről, de természetesen tiszteletben tartva ezt)

A találkozót megszerveztük. Miklós lehetőséget biztosított. Volt 2 ember, aki 4-500 km-t utazott ezért. Aki akart - és tudott is - eljöhetett volna. Ehhez képest összesen 9 ember jelentkezett. Aki ott volt, senki nem bánta meg. Én úgy gondolom, a magam részét beleadtam ebbe.
358. hunter0824
2018-05-18 06:55:18 Barna öves, Fanatikus tag
Komplex játékosok! Ez a majd lessz belőle valami című történet! Aki magas hatvéd aki alacsony csatár.Kb ez az UP filozófia Magyarországon!
357. adamme |Válasz erre: 333. fules1
2018-05-18 00:49:28 Barna öves, Tag
Igy van. Szemelyes pelda, tavaly volf egy ambulans mutetem, fel napra vettek fel az osztalyra. Egyaltalan nem is szamitottam ra de meg ebedet is kaptam es nagyon finom volt!!! Persze volt a szobaban par alak akik egybol hivtak a csaladtagokat h milyen ehetetlen a kaja... Meg se lepodj ezen :)))
356. fules1 |Válasz erre: 350. Bobák Kornél
2018-05-17 22:31:57 Piros öves, Őstag
Az Atleticonál a vezetők profik és a klubért élnek,nem pedig a klubból........
355. KáGábor* |Válasz erre: 353. sadab1
2018-05-17 22:01:20 Fekete öves, Veterán
Benczés azt mondta, hogy az egy félreértés, hogy az egész utánpótlás, egészen a legkisebb korosztálytól a "bódogi elképzelést" tanulják. A cél az, hogy komplex játékosokat neveljenek, akik több stílust, játékrendszert képesek játszani. A Bódog-féle játékra történő finomhangolás a magasabb korosztályokban valósult volna meg. Ennek célja, hogy ne korlátozzuk be se a klub, se a fiatal labdarúgó életét.
Utolsó kérdésedre a válasz: nem volt ilyen. Pontosabban a szakmai stáb feje maga Bódog volt. Benczés nem állt fölötte, ő kizárólag az akadémia irányításával foglalkozott, foglalkozik. Tervben volt egy szakmai bizottság felállítása, melynek célja az általad felvetett "ellenőrző szerv" feladatainak ellátás lett volna. Azonban ez nem jött létre.
354. Bobák Kornél* |Válasz erre: 353. sadab1
2018-05-17 21:19:18 Fekete öves, Veterán
Azt én is érzékeltem, hogy itt a szövegben ellentmondások vannak... de korábban már megkaptam, hogy nem hiszek akár Bódognak, akár Benczésnek.
353. sadab1* |Válasz erre: 349. Bobák Kornél
2018-05-17 21:11:59 Fekete öves, Veterán
Mondok neked vmit: akkor vki hazudik!!! Értelmes csapatoknál, kluboknál, aki fejlődni szeretne vmit és a jövőt építi azok az első csapatra kitalált stílust viszik végig az upon vagy fordítva, az upra ráhúzott filozófiát játsza minden korosztály és az első csapat is!
Bódog elmondta, hogy távoztával a Kloppi megnyilvánulások lekerülnek a falakról, ez a filozófia megszűnik oktatódni tovább, annak idején azt mondta a vezetőség, hogy azt a stílust akarják meghonosítani az upban, amit Bódog hozott. Wolf és Balagan blogjában Benczés és Sütő magyarázta ezt órákig!!!! Ki hazudik??? Ha az up nem azt játszotta, amit Bódog hozott, akkor mi a jó franc alapján futkároznak az up gyermekei??? Van vmi stílus, filozófia? Nincs!!!
Azt ne higyjük már, hogy majd Fernando elkezd foglalkozni az upval is és behozza ide a spanyol stílust. Ezek a játékosok az egyszerűbb gegenpressinget se tudják, akarják elsajátítani!
A letámadásos stílus ennek a régiónak, a DVTKnak követhető életérzéses variációja lett volna, sikerült annulálni és ezzel a jövőt ki tudja meddig ellehetetleníteni! Évekig nem tudunk majd visszajutni az első osztályba, nem beszélve, hogy semmi stílusa nem lesz a csapatoknak, amolyan ad hoc lesz ahogy eddig!
Ha nem Benczés akkor ki a jó élet a szakmai stáb feje? Leisztinger? Vagy nincs ellenőrző szerv az edző, szakmai igazgató felett???
352. elzett |Válasz erre: 350. Bobák Kornél
2018-05-17 21:06:24 Piros öves, Őstag
de lehet. Csak más szint, más elvárások. Hogy csak a saját kis pocsolyánkban maradjunk, a fradinál csalódás lenne a harmadik hely, míg mi a seggünket vernénk a földhöz örömünkben. Az Atleticonál csalódás lehetett a BL kiesés.
351. vebgy* |Válasz erre: 348. isten
2018-05-17 20:57:58 Fekete öves, Veterán
Bár én épp sorba álltam ma a barátaimnak jegyekért...de nyilván a sokadik tavaszi szembeköpés után nem lesz olyan jó hangulat. Máshol durvábban járnak el...: http://www.csakfoci.hu/nemzetkozi-foci/oriasi-botrany-a-sportingnal-a-szurkolok-megvertek-a-jatekosokat-szetzuztak-az-oltozot-fotok-video
350. Bobák Kornél* |Válasz erre: 331. fules1
2018-05-17 16:29:26 Fekete öves, Veterán
Ne hasonlítsuk már az Atleticot a DVTK-hoz! Nem mindegy, hogy a BL-ből esik ki valaki, vagy a csapat magyar NB.I-ben kerül közel a kieséshez.
Miközben az Atletico azért mégiscsak második a La Ligában, a Real Madrid előtt.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...