Banner

Antonio Muñoz, a szó szerint segítő

Szerző: objektív | 2018-09-11 17:51:00

Fernando Fernandez segítőjeként érkezett Diósgyőrbe Antonio Muñoz (korábban fél évig a játékosa volt, és negyedik éve dolgoznak együtt kollégaként), aki több más feladata mellett a pontrúgások fő felelőse a stábon belül. Az interjú a Gólörömben jelent meg először.

- Mindössze 29 éves vagy, miért nem a pályán erősíted a DVTK keretét?
- Mindig is szerettem volna minél magasabb szinten játszani. Szépen indult a karrierem, az El Palo saját nevelésű játékosaként megnyertük a Tercera Divisiónt (spanyol negyedosztály - a szerk.), és a Segunda B Divisiónban (harmadosztály) is jól szerepeltünk, de sajnos több súlyos sérülés miatt korán abba kellett hagyni a játékot. A bal térdemet kétszer is műteni kellett, ami végül nem tette lehetővé a profi sport folytatását. A második után hét hónapot vett igénybe a rehabilitáció, de a fájdalom csak nem múlt, ezért úgy határoztam, befejezem. A döntésemet nagyban megkönnyítette, hogy az akkori vezetőedzőm, Fernando Fernandez felajánlotta, legyek a másodedzője, és egy másodpercet nem gondolkodva rábólintottam. Pozitív szemléletű ember vagyok, így azt mondom, ha már így kellett történnie, akkor a lehető legjobban jöttem ki belőle. Az élet engem igazolt: eltelt három év, és a magyar élvonalban dolgozom, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.

- Játékosként milyen poszton szerepeltél?
- Elsősorban középső védőt játszottam, ritkábban védekező középpályást, de például abban az évben, amikor 2012/2013-as bajnokságban a legkisebb költségvetésű csapatként feljutottunk a Segunda B-be, támadó középpályásként szerepeltem, rúgtam is 7 gólt. Szerencsére több poszton is jó teljesítményre voltam képes, amit az edzőim ki is használtak.

- Azt mondják, a középső védőkből könnyen válik kiváló edző, hiszen ők játékosként is átlátják a teljes pályát, míg a támadók hátrányban vannak, hiszen a hátuk mögött zajlanak az események.
- Abban egyetértek, hogy a középső védőknek fontos szerepük van a csapat játékában, folyamatosan irányítani kell a társakat. Ehhez pedig nem csak nézni, hanem látni is kell az eseményeket, segíteni a többiek helyezkedését. Ugyanakkor elsősorban nem ezen múlik, kiből lesz jó edző, a focitörténelem számtalan kiváló sportszakembert ismer, aki játékosként támadóbb pozícióban szerepelt. Sokkal fontosabb, hogy rengeteget kell tanulni, és ha úgy érzed, valamiben jó vagy, akkor más területen is el kell érni ezt a szintet. Aki nem hagyja el a komfortzónáját, annak esélye sincs fejlődni.

- A sérüléseid előtt megfordult a fejedben, hogy egyszer edző leszel?
- Azzal már fiatalon tisztában voltam, hogy nem játszhatok nyugdíjas koromig, viszont nagyon szeretem focit, ez az életem, és ez is volt mindig. Ezért már játékosként is igyekeztem edzői szemmel figyelni az eseményeket, mert tudtam, ez is egy lehetőség a pályafutásom befejezését követően. Arra nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan váltanom kell, de megragadtam a lehetőséget. Kezdő edzőként el sem tudok képzelni jobbat, mint együtt dolgozni egy olyan emberrel, aki korábban a Real Madridban, a Betisben, a Malagában játszott, háromszáz élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Számomra Fernando Fernandez igazi példakép, számtalanszor szurkoltam neki, amikor a Malaga kapitányaként vezette a csapatot. Emlékszem milyen fantasztikus érzés volt, amikor először belépett az El Palo öltözőjébe, hatalmas megtiszteltetés, hogy felkért segítőjének.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2018-09-14 17:09:56 Fekete öves, Veterán
Érdekes megoldás, akár honosítani is lehetne: "http://www.nemzetisport.hu/nemet_labdarugas/rb-leipzig-szerencsekereket-kell-porgetni-a-buntetesekert-2657969" A 6. pont kivételével nekem mind tetszik.
2018-09-13 17:09:09 Fekete öves, Veterán
Ez ugyan az utánpótlásról és a szülőkről szól, de érdekes, nálunk, itt ezen a honlapon is volt hasonló témakörben hozzászólás: http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/a-legjobbat-akarok-jelentik-a-legnagyobb-problemat-szulok-az-utanpotlaskepzesben-2657789
4. toki* |Válasz erre: 3. vebgy
2018-09-13 13:21:52 Fekete öves, Veterán
Igen, volt már rá nem 1, nem 2 példa.
3. vebgy* |Válasz erre: 2. toki
2018-09-13 13:16:43 Fekete öves, Veterán
..vagy a jelenlegi szinttől jóval jobbakat.. ;-) egyébként így szokott indulni a nagy edzők pályaíve. Lehet, jobb edző lesz, mint a játékosként sokkal jobb Fernando...
2. toki*
2018-09-12 15:41:45 Fekete öves, Veterán
Szimpatikus a srác! Remélem jó játékosokat fognak faragni a fiainkból.
2018-09-11 18:34:02 Fekete öves, Veterán
Nagyon szimpi ember. Ha nemcsak a másodedzőt hozta volna spanyolhonból, hanem vagy négy- öt ilyen mentalitású játékost, akkor nem nagyon beszélnénk kiesésről.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...