Banner

Anssi Rantanen a DVTK Jegesmedvék játékosa

Szerző: objektív | 2017-05-05 10:29:00

A DVTK Jegesmedvék csapatnál folytatja pályafutását Anssi Rantanen. A kiváló és rutinos védő Lengyelországból teszi át székhelyét Diósgyőrbe, szerződése egy évre szól.

Vas János után, újabb igen neves játékos folytatja piros-fehérben a következő szezonban. Anssi Rantanen egy évre kötelezte el magát klubunknál. Pályafutását a finn másodosztályú FPS-nél kezdte, ahol az utánpótlás évek után, két szezonon keresztül csapatkapitány is volt. 2008-tól legtöbb mérkőzését a finn első osztályban játszotta a Lukko és a TPS csapatainál. 2011-ben bronzérmes lett csapatával a finn élvonalban.

2014-ben állt először légiósnak és SonderjyskE csapatával megnyerte a dán bajnokságot. Ezután Kazahsztánban is kipróbálta magát, majd egy dániai kitérő után a tavalyi szezont a szlovák extraligában, az MHC Martin csapatánál kezdte. Év közben váltani kényszerült, és Lengyelországban az Opole csapatánál folytatta pályafutását, ahol érkezés után egyből megkapta a csapatkapitánynak járó C betűt.

A hatalmas termetű védő, várakozásairól az alábbiakat nyilatkozta:

- Mire számíthatunk tőled a jégen? Milyen típusú játékos vagy?
-
Minden este, mindent beleadok a csapat sikeréért. Lövést blokkolok, távol tartom az ellenfeleket a kapunktól, védem a kapusunkat. Tehát én inkább a defenzív típusú hátvédek közé tartozom, de nem ijedek meg akkor sem, ha támadni kell.

- Mit tudsz a magyar hokiról és a DVTK-ról?
- Tavaly figyelemmel követtem az A csoportos világbajnokságon szereplő magyar válogatottat, akik nagyon kellemes meglepetést okoztak nekem, hiszen remekül játszottak. A Finnország elleni találkozó a mai napig emlékezetes, Vay Ádám szinte verhetetlen volt a kapuban. Válogatottunknak a legjobbját kellett nyújtania, hogy legyőzze a magyar csapatot. Azt is tudom, hogy Sebők Balázs a finn első osztályban játszik és a döntőig jutott idén. A bajnokságról még nem sokat tudok, de folyamatosan nézem vissza a meccseket, a szezon kezdetére teljesen képben leszek. A DVTK-ról és a városról csupa jót hallottam, jó barátomtól Grant Toulmintól, így biztos vagyok benne, hogy jó helyre kerültem. Tudom, hogy egy nagy hagyományokkal bíró klubhoz érkezem, akinek fantasztikus szurkolótábora. Rengeteget hallottam róluk is, alig várom, hogy megismerjem őket. Remélem a következő szezonban is ilyen sokan fognak járni a mérkőzésekre, és együtt fogjuk élvezni azt a kalandot ami ránk vár!

Olvasd el a teljes cikket itt>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. Bobák Kornél* |Válasz erre: 6. korxi
2017-05-08 16:01:21 Fekete öves, Veterán
Ha maradnak a hátvédeink, Gőz, Láda, Vojtkó, Tuominen, Leppanen, Toulmin, Joe, plusz itt lesz Rantanen, akkor nem Sagert, hanem inkább Sarauer kellene a csapatba.
6. korxi
2017-05-08 13:35:32 Piros öves, Veterán
http://hokikomment.blog.hu/2017/05/07/tavozok_a_fehervar_av19-tol_es_a_fehervari_titanoktol#c33008279

Hoppá, Sagertet kirakták a Fehérvártól, legalábbis nem hosszabbítottak vele szerződést. Meg kéne környékezni, nálunk igencsak bevált tavaly.
5. korxi
2017-05-06 11:50:54 Piros öves, Veterán
Úgy tűnik hogy a jégkorongcsapat a köv szezont komolyan gondolja!:)
2017-05-05 19:00:18 Fekete öves, Veterán
Tuominen és Leppanen is nagyon sokat tett a csapat sikeréért, Rantanennek is jó ajánló levél. Leppanen, Rantanen finn védőpáros? Nem is rossz!
3. donburci
2017-05-05 15:12:08 Fehér öves, Lelkes újonc
Üdv nálunk!
2. totario
2017-05-05 15:04:14 Barna öves, Tag
Két év alatt 6 csapatban játszott... :) Biztos a topon van, akárcsak Tuominen aki hasonló roadshow után került ide tavaly.
2017-05-05 13:06:38 Fekete öves, Veterán
Tervetuola!
Azaz Isten hozott Annsi!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...