Banner

A SZERVEZETT SZURKOLÓI CSOPORTOK KÖZLEMÉNYE

Szerző: dfcwolf | 2019-09-09 15:00:00

A Szervezett szurkolói csoportok az alábbi közleményt adták ki:


A szurkolói bojkottot követően véleményünk szerint annak hatására változások kezdődtek a klubnál. Edző és sportigazgató is távozott, valamint új játékosok is érkeztek, és talán még fognak is. Úgy tűnik, az általunk megkongatott vészharang hangja elért a vezetőséghez, bízunk benne, hogy végre valós figyelmet kapnak a szurkolók. Ugyan az általunk kívánt teljes megtisztulás még mindig távoli, de változás szándéka látható, és talán újra lendületet, reményt adhat. Új edzőnk, Feczkó Tamás nyilatkozata után, miszerint legfontosabb célja, hogy visszacsalogassa a szurkolókat a lelátóra, talán bízhatunk benne, hogy ötletesebb, ütőképesebb csapatot fogunk látni, amely hozza az eredményeket és méltón megállja a helyét a bajnokságban!

Tamás, bízunk benned! Azonban jelen pillanatban csak szavak vannak, ami számunkra jelenleg kevés.

Eredményt és valódi focit várunk! Amennyiben ezek jönnek, és nyoma marad a következő meccseken, akkor a tábor visszatér a lelátóra, és melléd és a csapat mellé áll!

Bízunk a pozitív változásban, de a soron következő bajnokin még nem lesz bent a tábor!

-Szervezett Szurkolói csoportok-

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 > 

45. K. Ádám |Válasz erre: 42. köves
2019-09-09 17:45:06 Lila öves, Tag
Azért állíts már magadon pár fokkal! Nem kötelező beállni a sorba. Ha ennyire zavar, hogy tovább tart a bojkott, akkor mint mondtam a múltkor is be lehet menni a stadionba, nem kell neked is kint maradni. Attól mert másnak különböző a véleménye, kultúrált hangnemben is lehetne fogalmazni!!
44. johny* |Válasz erre: 42. köves
2019-09-09 17:39:15 Fekete öves, Veterán
Mehetsz a meccsre szurkolni. Senki nem tiltotta meg.
43. miskolci |Válasz erre: 40. KáGábor
2019-09-09 17:36:47 Barna öves, Fanatikus tag
Előfordulhat ez is...bár amég nincs nyertes,nem gondolom,hogy L.T futna üres köröket,de jó lenne,ha a tulajok viszonya rendeződne mert ez lenne az alap..csak találgatunk sajnos...
42. köves
2019-09-09 17:27:44 Lila öves, Tag
Kedves szurkolói csoportok! Elmentek Ti a pics...-ba! Ha eredményt akarnék, a Fradinak, Debrecennek, stb. szurkolnék.
Mi a f...t akartok? Én egy hajtós, győzelemre éhes csapatnak szurkolok,- nék. Itt nőttem fel, fociba nekem Salamonékkal "csak" a bronzérem jutott. Jogos követelni a FOCIT! Az amit műveltek, a durcás kis gyerek kategória. Még- még - még, ennyi nem elég! Kiba..tok magatokkal és a csapattal. Ó! Nehogy már egy meccs után felhagyjunk a bojkottal! Mutassuk meg kik vagyunk! Fasza, kemény gyerekek! Csak azért se menjünk! Minimum mindenki álljon fejre,mert azt akarjuk! Mi a pöcs.m történt Veletek! Mindig, minden körülmények között ultra voltam. Nekem ezek a változások elegek. Szeretem a "megmondó" embereket, akik eldöntik, hogy én mit akarok. Wolfi! Én nem nőttem fel. Úgy látom Te sem. (Megjegyzem túl sok ember együtt az a nyáj. Ha pásztor akar bárki lenni, legyen vezér, de nem megy névtelenül. A szurkolói csoportok megfoghatatlan.) ÉS MOST FOGALMAM SINCS KI MIATT, MISKOLCIKÉNT, NEM MEGYEK A MECCSRE,NEM LÁTOM MIT TESZ, TETT AZ ÚJ EDZŐ, MERT TI ELDÖNTÖTTÉTEK! ÉS ÉN SZURKOLÓ VAGYOK! DE, BOCS NEM SZERETLEK ÉRTE TITEKET "ELLENSZURKOLÓCSOPORTOK".
41. DVTK76
2019-09-09 17:03:25 Lila öves, Tag
Az új edzőnek mindenképpen meg kell adni a bizalmat, abban viszont egyetértek, hogy teljes megtisztulás kell. Azt gondolom ameddig Sütő és barátai nem lesznek elküldve addig sok dologban nehéz lesz változásokat elérni. Teljesen új vezetés kell up. szinten is, mert túl sokat ártottak már eddig is. Félek, hogy Fernandó is az ő áldozatuk, mert valószínüleg beleszoltak, és befolyásolták a munkáját. Szerencsére Tajti már nincs, már csak Sütőéknek kellene távozni. Az up. élére meg vissza kellene hozni Vityát. Akár vihetné az Nb3-as csapatot is. Későbbiekben pedig lehetne ő az edző.
40. KáGábor* |Válasz erre: 35. miskolci
2019-09-09 16:52:59 Fekete öves, Veterán
További összetevő lehet, hogy a város élén mindenképp váltás lesz, és lehet, hogy körvonalazódik valamiféle kiegyezés, megegyezés a tulajdonosi körök között. (Persze ez nyilván több irányú puhatolózást jelent LT részéről.)
2019-09-09 16:34:35 Barna öves, Fanatikus tag
Valaki meg tudná adni Berecz Csaba újságíró elérhetőségét?
38. árpádvezér |Válasz erre: 9. Szabó József
2019-09-09 16:31:15 Barna öves, Fanatikus tag
Józsikám! Innen a szomszédból, Zalából kívánok Neked teljes felépülést! Legyen az "otthoni bojkottod" eredményes és teljes értékű!
2019-09-09 16:15:24 Barna öves, Fanatikus tag
Bojkott ide vagy oda! Én most, ahogy korábban is írtam, felfüggeszteném és molinókon követelném a további lépéseket! A csapatnak nagy szüksége van ránk, főleg egy olyan ki-ki meccseken mint a következő hat, amelyek részünkről nyerhetőek is! Zete, Kaposvár, Felcsút, Paks, Debrecen, Kisvárda.
Most szerintem két legfontosabb dolog van, de ebből adódik a harmadik:
1. Diósgyőri kötődésű sportigazgatót akarunk!!!
2. Ne legyen már a Diósgyőr lenullázott és sérült játékosok lerakata!
3. Azonnali erősítést jelentő játékosokat akarunk!
Leisztinger amíg itt van, soha nem rúgja ki Sánthát, mert ő a meghosszabbított keze, bizalmasa! Ezt tudomásul kell vennünk!
De most a bojkott révén, kérhetjük és követelhetjük tőlük!
Ezt kellene okosan kihasználni, már szombaton is!
36. dbelloq
2019-09-09 16:09:06 Narancs öves, Lelkes újonc
A tipikusan nehéz kérdés:
Szar élvezhetetlen játékkal, a buszt betolva a kapu elé és a meccseket egy nullra megnyerve eredményesen játszani (legutóbb a Győr lett ilyen játékkal magyar bajnok, és a Kispest se játszott szép focit).
Vagy szép játékkal de hullámzó eredményt elérni.
Melyik lenne a nézőcsalogatóbb? :)

 < 1 23 4 5 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...