Banner

A lehetetlen is megoldható

Szerző: dfcwolf | 2016-11-28 19:47:00

- Debrecenben a jól ismert szurkolói drapik mellett lógott a kerítésen egy új is 2.84 felirattal. Tudsz erről valamit?
- A legutóbbi csapatépítő foglalkozáson kaptunk egy koncentrációfejlesztő feladatot, amit 19 másodperc alatt teljesítettünk - azt gondoltuk, megdicsérnek az ügyességünkért, mert tényleg jók voltunk. Azonban a foglalkozást vezető tréner azt kérte, hogy csináljuk meg ugyanezt 3 másodperc alatt. Azt hittük, ez lehetetlen, de némi gondolkodás - és kis segítség - után máshogy közelítettünk a megoldáshoz, és ezúttal 2.84 másodperc alatt csináltuk meg. Ha a csapat összefog, akkor még a lehetetlent is képesek vagyunk véghezvinni - szólt a feladat üzenete. Erre utalt a kerítésre kiakasztott 2.84 feliratú transzparens, ami előtt melegítettünk, illetve már a debreceni öltözőszekrényen ez a szám fogadott minden játékost. A pályán(28.) is működött a dolog, mert fordítani tudtunk.

- Legutóbb Mezőkövesden a Paksot is sikerült legyőzni. Milyen volt a meccs?
- Felkészültünk arra, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de a paksi csapat is tisztában volt vele, hogy egy vereséggel visszacsúszik a kieső helyre. Az eredménykényszer miatt döntetlennel nem sokra mentünk volna, ezért győzelemre játszottunk. Az(40.) első félidőben még helyzetek nélkül domináltunk, a második játékrészben viszont sikerült gólokra váltani a fölényünket. Nehéz volt beszállni, mert lüktetett a játék. Számítottam rá, hogy ismét becserél Horváth Ferenc, de 1-0-s vezetésnél megfordult a fejemben, hogy ezúttal az eredmény tartása érdekében védekezőbb felfogású játékos áll be. Rám nézve hízelgő, hogy így bízik bennem a vezetőedző, amit meg is tudtam hálálni.

- A mérkőzés ráadásában büntetőt lőhettél. Ki voltál jelölve, vagy a 11-es kiharcolójaként tiéd volt az előjog?
- Nagyon sok büntetőt lőttem már pályafutásom során, ez volt az első, amit elsőre kihagytam. Bogesz és Pici (Bognár István és Nikházi Márk - a szerk.) is jött, hogy elkérje a labdát, de amikor mondtam, hogy én szeretném lőni, mindketten vita nélkül átengedték a lehetőséget. Rendben van az önbizalmam, biztos voltam benne, hogy berúgom, meg sem fordult a fejemben, hogy csak másodszorra. A legjobb barátom, Vernes Richárd a Paksban játszik, és hallottam is, hogy Kemenes megkérdezte Ricsit, hová szoktam lőni a büntetőket. Bevallom, túlvariáltam a helyzetet, mert úgy gondoltam, ezek után a kapus azt hiszi, váltani fogok, ezért éppen a szokásos megoldással tudom becsapni. Nem sikerült, ráadásul rosszul is rúgtam, de szerencsémre pont elém pattant a labda. Örülök, hogy gólt lőttem, de még inkább boldog vagyok a győzelem miatt, most ez a legfontosabb.

Forrás: dvtk.eu
Fotó: Mocsári László

Elolvasom az egészet>>>

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.