Banner

U15 - A Fradi ellen szombaton

Szerző: Jáborcsik András | 2016-09-16 19:07:00

Két utánpótlás csapatunk játszik hazai pályán a hétvégén, két csapatunk idegenben szerepel, az U14-esek Ferencváros ellen derbijét pedig egy későbbi időpontban rendezik meg.

A program:


U19 II. osztály

Két 50%-os mérleggel bíró csapat csap össze Sopronban, a mieink mindhárom eddigi mérkőzésükön döntetlent játszottak (Pécs, Szeged és a Vác ellen), míg a soproniak a Gyirmóttól és a Nyíregyházától szenvedtek vereséget (1-3 illetve 1-5 arányban), az előző fordulóban viszont hazai pályán 2-1 arányban diadalmaskodtak a Kecskemét ellen.


U17 II. osztály

A bajnoki rajtot jól elkapó U17-es csapatunk Sopronban folytathatja jó szereplését. A hazaiak az első fordulóban Gyirmóton szerezték eddigi egyetlen pontjukat, amikor gól nélküli döntetlent játszottak ellenfelükkel. A 2. fordulóban otthon kaptak ki a Nyíregyházától 1-0 arányban, míg a múlt héten a Kecskemét kerekedett felül rajtuk 4-1 arányban.

Ahhoz, hogy tartani tudjuk a lépést az élmezőnnyel, feltétlenül pontokra van szükség szombaton.


U16 II. osztály

György Gábor csapata szintén Sopronban próbálja meg gyarapítani pontjai számát. Veretlen ellenfelünk neve mellett szintúgy 2 győzelem és 1 döntetlen áll, mint a miénk mellett. Vendéglátóink remekül kapták el a rajtot, Gyirmóton 2-1-re nyertek, majd otthon fektették két vállra a Nyíregyháza együttesét. Ezen a meccsen 3-1 arányú soproni győzelem született. A 3. fordulóban Kecskeméten 0-3-ról álltak fel úgy, hogy az utolsó 20 percben háromszor is bevették a hazaiak kapuját. Izgalmas csatára van kilátás.


U15 I. osztály

Kiser László csapata a 3 forduló után pontveszteség nélkül álló Ferencváros ellen lép pályára szombaton a DVTK edzőcentrumában. A Fradi az első 2 fordulóban egyaránt 2-0-ra verte az ETO-t illetve a Nyíregyházát, az előző fordulóban pedig otthon fektették két vállra a Kecskemétet úgy, hogy a szünetben már 3-0-ra vezettek.

Az U15-ös szülők így invitálják az érdeklődőket a mérkőzésre:

"Szeretettel várunk mindenkit szombaton egy beszélgetéssel, ismerkedéssel egybekötött szurkolásra!

Miért gyere el te is?

- szurkolhatsz az U15-ös csapatnak, akik közül többen is korosztályos válogatott kerettagok

- találkozhatsz, válthatsz néhány szót azokkal a szurkolókkal, akiket csak látásból ismersz vagy facebookról

A mérkőzést a DVTK Edzőközpontban, az egyes számú műfüves pályán rendezik, ezen a napon lesz este a DVTK - Mezőkövesd NB1-es találkozó is, így egy hosszabb délutáni program kezdete lehet ez a meccs. A mérkőzés a Szinva gátjáról tekinthető meg."


forrás: MLSZ Adatbank

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.