Banner

A Fegyelmi Bizottság döntését követően Elek is kitért a közte és a Szakály közti konfliktusra.

Szerző: objektív | 2016-12-06 16:11:00

Elek Ákost, a Diósgyőr válogatott középpályását a videófelvételek alapján egy bajnoki mérkőzéstől eltiltotta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága. -Írja a csakfoci.hu

A Fegyelmi Bizottság döntését követően pedig Elek hosszabban is kitért a közte és a Szakály közti konfliktusra.

- Aki tud olvasni a sorok között, az tudja, hogy Szakály Dénes feljelentése azért volt, mert a Diósgyőr és a Paks riválisok – kezdte Elek Ákos a csakfoci.hu-nak. - Bízom benne, hogy a srácok nélkülem is megverik a Gyirmótot. Az ominózus esethez csak annyit, hogy nekem eddig hatszor volt összevarrva a fejem, ebből háromszor szándékosan lekönyököltek, mégsem sírtam tele a sajtót és nem akartam senkit eltiltatni.

Azt mondja, hogy én besároztam a nevét, ezt azonban nem tudja bizonyítani, soha nem mondtam, hogy szándékosan okozott nekem sérülést és azt sem, hogy ezt egy tét nélküli meccsen tette. Csak annyit mondtam a sajtónak, hogy miért rúgott oda egy olyan szituációban, amikor esélye sem volt a labdát megszereznie?

Amíg ő nyaralt és a hasát süttette én napi 6-7 órás rehabilitációkon vettem részt, olyan injekciókat kaptam, amelyekbe ő valószínűleg belehalt volna. Az Eb-t nem tudta elvenni tőlem, de azt igen, hogy beverekedhessem magam a kezdőbe, hiszen a kerethirdetés előtt csak egyet tudtam edzeni.

Én akkor sem rohantam a bánrévei polgármesterhez, amikor Szakály bánrévei parasztnak nevezett. Lehet, hogy az vagyok, onnan indultam és büszke vagyok arra, amit Bánrévéről indulva elértem.

Arról, hogy őt telefonon fenyegetik és a sajtó mindenféléket irkál róla, én nem tehetek, ezért nem vállalom a felelősséget.

Szeretnék minden olyan szurkolótól és kis sráctól bocsánatot kérni, akik példaképként tekintenek rám. A cselekedetem nem volt válogatott labdarúgóhoz méltó. Mostantól azonban csakis a játékommal szeretnék a sajtóban szerepelni.

A teljes cikket és a videófelvételeket megnézheted a csakfoci.hu oldalán>>>

forrás: csakfoci.hu
fotó: boon.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

37. KáGábor* |Válasz erre: 36. dudik-attila
2016-12-10 07:52:42 Fekete öves, Veterán
Ez jóóó :D
2016-12-09 19:39:08 Piros öves, Őstag
http://www.bazfoci.hu/tartalom/cikk/398864_elek_balhe_fantasztikus_memek_keszultek_szakalyrol
35. oroszati |Válasz erre: 34. dvtk64
2016-12-07 19:04:31 Citromsárga öves, Tag
A 0-2 es meccsen bezzeg le tudott jattolni a saját csapattársával elégedetten összenézve: " na ez is meg volt".
Amikor a múltkor valaki belinkelte az akkori paksi meccset akkor figyeltem fel rá.
34. dvtk64 |Válasz erre: 30. Thurzó
2016-12-07 16:03:35 Piros öves, Fanatikus tag
Igen, összetett problémával állunk szembe az Ákos affért illetően. Ugyanis a jv. nem szankcionálta Szakály kirívóan durva, indokolhatatlanul alattomos durvaságát. Ezt szóvá is tette Ákos a lemenetelénél. Na és ekkor hol volt a következő héten az FB? Mindent rendben lévőnek talált. Nem zavarta Őket, hogy az addig stabil kezdő Ákost likvidálta a válogatottból a kis csíra. Arra azért kíváncsi lennék mi történt volna, ha Juhász, Gera vagy Nagy Á. a szenvedő alany.
És ehhez jött a mérkőzés kezdésénél történő kézfogási elutasítás a Deniellácskától. Ez szándékos provokáció, amit a sportszerűség jegyében szintén vizsgálni kellett volna a Fb-nek. Tehát két olyan esetet nem vizsgált a Fb, amit kellett volna a végső szituáció érdekében tennie, mivel ez egy folyamat része volt.
33. portugal
2016-12-07 15:48:14 Barna öves, Őstag
A másik ez a kettős mérce duma. Még nem szoktátok meg? Ez semmi a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest. Ez van, ez nem fog változni sohasem. Akárki lesz az MLSZ elnök
32. portugal |Válasz erre: 30. Thurzó
2016-12-07 15:42:34 Barna öves, Őstag
Nem hinném hogy fociztál valaha komolyan. Pontosan ezt kell tennie egy csapatkapitánynak. Mert legközelebb mindenkit megbaszhatnak majd? Vagy hogy? A foci nem csak játék. Valamiért itt nem nagyon mondjátok ki, de tulajdonképpen kettétörte Ákos pályafutásának egy reméljük nem jelentős részét. Mondjuk 1 évet szinte biztos visszafelé halad egy ily ilyen buzi miatt. Mondjuk én sunyibb lettem volna, de az mindegy. Én nem szóltam volna semmit, csak elszakitottam volna a bokoszalagját mondjuk úgy, hogy még le sem fújják. Ebben az egyben hibázott, nem volt elég sunyi
31. sverige |Válasz erre: 27. mr-d
2016-12-07 15:37:33 Barna öves, Tag
Ugyanezt írtam a másik poszt alatt.
Még annyi, hogy korábban egy másik ügynél (talán pont a Ramirez-Bacsa) pont azt nyilatkozták, hogy mivel a jv. látta, s sárgát adott, jegyzökönyvezte, így nem tárgyalható, mert akkor dupla büntetés lenne. Csak abban az esetben tárgyalható, ha a jv. nem szankcionálja a meccsen.
30. Thurzó
2016-12-07 15:15:45 Barna öves, Tag
Egy csapatkapitány ilyet nem tehet.Képzeljük el,ha az ellenfél csapatkapitánya torkon ragadja Elek Ákost,akkor neki viszont a k.anyját és 5 meccs?
Az MLSZ lehetne következetes a sérülést okozó könyökléseknél,műeséseknél,lábtöréseknél stb.Egy műesés-becsapja a bírót-ugyanúgy essen latba,mint egy bunda./TIPPMIX/Szintén befolyásolja a meccs kimenetelét.
Visszatérve Elekre.Szakály nem kulcsember,ezért az ismert tények birtokában nem volt elegáns húzás a beállítása.Inkább szándékos provokácio...
/nem ehhez a témához tartozik,de azokat is keményen kellene büntetni,akik szöveg miatt kapnak sárgát!Ezt házon belül gondolom./
29. dudik-attila |Válasz erre: 27. mr-d
2016-12-07 13:52:29 Piros öves, Őstag
Akkor azzal indokolnák, hogy amúgy ez a "tett" 2 meccses eltiltást ér, de mivel egyet már letöltött, így csak 1. Biztos vagyok benne, hogy megmagyarázzák. Ha egyáltalán válaszra méltatnának...
28. toki* |Válasz erre: 27. mr-d
2016-12-07 11:49:29 Fekete öves, Veterán
Igen, úgy ahogy mondod, valahogy így, hogy a Vasas ellen letöltötte a büntetését, és ennyivel lezárva az egész, annyi, hogy akkor marad a 4 sárga sajnos.

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...