Banner

A DVTK Jegesmedvék elkötelezett a Tipsport Liga irányába, nem tárgyal az EBEL-lel

Szerző: Jáborcsik András | 2020-02-27 19:13:00

Ma délben az m4sport.hu-n látott napvilágot a hír, mely szerint a DVTK Jegesmedvék vagy a MAC Újbuda csapatával bővülhet az osztrák jégkorongliga (EBEL) mezőnye a következő idényben. A portál az EBEL ügyvezető igazgatójának a Kleine Zeitung osztrák napilapnak adott nyilatkozatára hivatkozik, mely szerint négy új tagjelöltje van az osztrák ligának, köztük a két magyar csapat.

A hírt ezt követően több portál is átvette, amire reagálva a DVTK Jegesmedvék vezetése közleményt adott ki.


Kedves Szurkolóink,

A mai napon több híroldalon is megjelent, hogy csapatunk csatlakozhat az osztrák bázisú EBEL-hez. A további találgatásokat rövidre zárva, ezúton jelezzük, hogy nem folytattunk semmilyen megbeszélést az osztrák liga vezetésével, elkötelezettek vagyunk a szlovák Tipsport Liga irányába. Ahogy már több alkalommal is jeleztük, a ligával kötött megállapodás három évre, a 2020/2021-es szezon végéig szól és ezt a megállapodást tiszteletben is tartjuk.


A MAC Újbuda még nem reagált a hírre.


forrás: DVTK Jegesmedvék facebook oldala




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

13. korxi
2020-03-01 11:00:08 Piros öves, Veterán
A következő évet természetesen le kell játszani és azt akarom hogy játsszuk is le a szlovák ligában, de nem kérdés hogy az lenne a jó ha minden csapat hazajönne a hazai bajnokságba, azonnal így döntenék ha én dönthetnék.
12. Stevenstreet |Válasz erre: 11. abori
2020-02-28 22:17:47 Piros öves, Őstag
Szia! Ez valóban igaz. Viszont az is, hogy azt a keretet azóta sem tudták kifizetni. Annyira rossz volt a helyzet, hogy sok Slovan szurkoló már annak is örül, hogy egyáltalán maradt hadrafogható csapatuk, mert felelőtlen beruházás volt nekik a KHL...
11. abori |Válasz erre: 9. Szabó József
2020-02-28 18:39:17 Lila öves, Fanatikus tag
Halkan megjegyezném, hogy a KHL-es Slovan keretét ne hasonlítsuk össze a mostanival.
2020-02-28 16:46:39 Fehér öves, Lelkes újonc
Egyszer valaha valahol írtam, hogy létre lehetne hozni egy Balti tengertől az Adriáig tartó régiós bajnokságot csoport és divíziós beosztással 20-30 közötti csapattal. Az komoly fejlődési és gazdasági potenciállal rendelkezne. Az még a KHL-nek is vetélytársa lenne. Persze azért nem máról holnapra lehetne kialakítani. Gondoljunk a V4 kupára, az lehetne ennek a bajnokságnak a kiinduló pontja.
Megjegyzés : lehet, hogy cseh csapat is érdeklődik a Tippsport liga iránt, de úgy tudom a cseh Extraliga nem akar egyesülni.
9. Szabó József* |Válasz erre: 7. Stevenstreet
2020-02-28 16:31:11 Fekete öves, Veterán
Ezzel is egyetértek.
A magyar csapatokkal együtt bejövő pénzügyi támogatás és a Slovan visszatérése együttesen az Extraligát sokkal komolyabb ligává tette mint a (volt) EBEL-t.
8. Szabó József* |Válasz erre: 6. abori
2020-02-28 16:27:38 Fekete öves, Veterán
Maximálisan egyetértek.
Rég óta kardoskodok svájci példa másolásával, akik a saját bajnokságaik fokozatos megerősítésével lépnek egyre följebb.
Nálunk erre addig kell várni, még a jelenlegi három komolyabb csapat (Volán, Dvtk, Mac) mellé felé lép még legalább annyi.
Egyelőre a Fradi az, akik szépen lépked felfelé, kellene még 2-3 csapat és akkor már lehetne kacérkodni egy igazán profi hazai ligával.

Ui.: A Volán tábora 5-6 évvel ezelőtt sokkal komolyabb volt, ma már sokat gyengültek, persze magukhoz képest.
2020-02-28 16:18:39 Piros öves, Őstag
Én úgy látom, hogy az olló csukódik össze, hacsaknem már össze is ért. Értem ezalatt, hogy az Ebel évek óta hanyatlik, az Extraliga pedig kicsit, de megmozdult előre. S ebben megyőződésem, hogy a DVTK segített, illetve nyilván méginkább a Slovan hazatérése. A két nagy klubb (Slovan, Kassa) egyértelműen lenyilatkozták, hogy nagy fejtörés ellenünk játszani s a számok is felénk billennek. Sz más kérdés, hogy sok hozható meccset viszont kiengedtünk. A jövője is nagyobb az extraligának. Elég erre két dolog. Az extraligába kopogtatnak az ajtón lengyel és cseh csapatok, az ebelbe pedig próbálják halászno a csapatokat.
6. abori
2020-02-28 16:16:00 Lila öves, Fanatikus tag
Egy kis elmélkedés... Amikor a "Volán" felvételt nyert az EBEL-be, (13 éve) mindannyian azt gondoltuk, hogy az a magyar hoki érdekeit szolgálja. A szapporói csoda ezt alá is támasztotta, de valjuk be őszintén a sz.fehérvári alakulat nem lett meghatározó klubja a labbanc ligának. Viszont közönségszórakoztató, hatalmas csatákat vívnak telt házas publikum előtt és a szurkolóikat (akik előtt le a kalappal, mert fantasztikus hangulatot tudnak teremteni és imádják a csapatukat!!!) az elvárt igények szerint ki is szolgálják! Tehát -mondhatnánk hogy- "rentábilisak" , nagy igényt szolgálnak ki. Mi és a Mac (nagy sikerként könyvelve el + némi euro százezrek támogatásával) felvételt nyertünk egy olyan -tőlünk nagyobb hokikultúrával rendelkező ország- bajnokságába, akik a közelmúltban még világbajnokok is voltak. ( tudom, NHL, KHL stb játékosok) Viszont az "újabb szapporói csoda" elmaradt (Budapesten az uccsó 16 s. és a legutóbbi vb, ahol bent maradtunk). De én bizakodó vagyok, mert a magyar ligában vitézkedő erdélyi csapatokra építő "Román" válogatott szintet lépett és a fagyi is megmutatta a karmait az európai hadszintéren. A konklúzió részemről annyi, hogy a magyar bázisú ligában komoly potenciál van és a "merjünk nagyot álmodni" szlogent nem félre magyarázva 2021-től próbáljuk meg a magyar ligát felépíteni. UI: bocs a hosszért, de muszály volt!
5. dudik-attila |Válasz erre: 4. fenderbass
2020-02-28 14:19:36 Piros öves, Őstag
Igen, valahol kamuznak....
4. fenderbass |Válasz erre: 3. beli1
2020-02-28 13:50:21 Fehér öves, Lelkes újonc
Teljesen igazad van, de azért eddig nem volt jellemző az EBEL vezetésére az ilyen fajta kamuzás. Ez olyan nagyon amatőrnek tűnik.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...