Banner

A DVTK-ban debütált a legtöbb magyar

Szerző: Jáborcsik András | 2019-06-10 18:43:00

Az amigeleken.hu-n rendre fellángol a vita, melyben a diósgyőri utánpótlásképzés sikerességéről / sikertelenségéről fejtik ki véleményüket szurkolótársaink. A dvtk.eu-n megjelent összeállításban arról olvashatunk, hogy az utóbbi négy évben Diósgyőrben mutatkozott be a legtöbb magyar játékos az élvonalban, kétszer annyi, mint Debrecenben. Következzék a dvtk.eu írása, amellyel kapcsolatban várjuk a hozzászólásaitokat.



Az MLSZ közgyűlésén Csányi Sándor elnök beszámolóját egy rendkívül tartalmas prezentációval kísérte.

A bajnoki hajrában sokan átsiklottak a részletek fölött, de egy adatra mindenképpen érdemes visszatérni: a 2015-2019 között bemutatkozók listáját magasan a DVTK vezeti, megelőzve olyan utánpótlás-neveléséről ismert klubokat, mint az MTK (Sándor Károly Akadémia), Honvéd (Magyar Futball Akadémia) és a Haladás (Illés Akadémia).


DVTK: 18 fő
Honvéd: 11 fő
Haladás: 11 fő
DVSC: 9 fő
Mezőkövesd: 9 fő
MTK: 8 fő
Paks: 8 fő



A diósgyőri utánpótlás évről-évre fejlődik, a DVTK Edzőközpontban rendelkezésre álló infrastruktúra és a szakembergárda is az ország legjobbjai közé tartozik. A számok pedig azt mutatják, a legtehetségesebb labdarúgók számíthatnak arra, hogy megkapják az élvonalbeli bemutatkozásra a lehetőséget.

A saját nevelésű játékosok közül Bukrán Erik már többször bizonyította, egy sorsdöntő mérkőzésen is be lehet állítani a kapuba, Bárdos Bence stabil kerettag, és a most befejeződött bajnokságban bemutatkozó Korbély Kristóf, Orosz Donát, Tóth Borisz, Géringer Tamás is az első csapattal folytatja, Ternován Patrik pedig a balmazújvárosi kölcsönév után nyáron visszatér Diósgyőrbe. Szalóczy Dávid sérülése miatt abbahagyta a profi labdarúgást, és videoelemzőként dolgozik tovább Diósgyőrben, míg Szabó II Balázst súlyos térdsérülése hátráltatta, gyakorlatilag egy teljes évet ki kellett hagynia. A többiek pedig pillanatnyilag az NB II.-ben és az NB III.-ban szerepelnek.


Debütálók a DVTK-ban

A 2015-2019 között pályára lépők névsorát elemezve kitűnik, az MLSZ nem csak a saját nevelésű labdarúgókat számolta, hanem azokat a magyarokat is, akik külföldről hazatérve (Forgács Dávid, Tajti Mátyás), vagy éppen az anyaországban először játszva (Fülöp István, Szarka Ákos) debütáltak. Amennyiben őket kivesszük a listából, a DVTK 14 labdarúgóval akkor is az első helyen áll, pedig minden bizonnyal a többi klub keretében is találunk hasonló játékosokat.

2015/2016
Szabó II Balázs (1998)
Ternován Patrik (1997)

2016/2017
Bukrán Erik (1996)
Lőrincz Patrik (1997)
Mahalek Marcell (1994)
Oláh Bálint (1994)
Szalóczy Dávid (1998)
Tucsa Róbert (1998)
Fülöp István (1990)
Szarka Ákos(1990)

2017/2018
Bárdos Bence (1998)
Varga József (1999)
Forgács Dávid (1995)

2018/2019
Korbély Kristóf (2000)
Orosz Donát (2002)
Tóth Borisz (2002)
Géringer Tamás (1999)
Tajti Mátyás (1998)


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

39. toki* |Válasz erre: 38. dudik-attila
2019-06-17 07:54:32 Fekete öves, Veterán
Nem tudom!
38. dudik-attila |Válasz erre: 37. toki
2019-06-14 13:38:43 Piros öves, Őstag
Rokona Kispál Tamásnak, az autoversenyzonek?
37. toki*
2019-06-14 12:24:03 Fekete öves, Veterán
Kispál Tomika az olasz SPAL-nál van próbajátékon. Sok sikert neki, régóta figyelem, jó játékosunk, (ő is), de tartom magam ahhoz, hogy az Olasz bajnokság, - még up. téren - nem a legjobb a fiataloknak.
2019-06-14 09:26:20 Fekete öves, Veterán
Bár nem esik bele a kérdéses időszakba, de volt még saját nevelésű játékosunk, aki 8 éves korától nyomta nálunk, és jó is volt. Rakaczki Bence. :-(
2019-06-14 09:19:02 Fekete öves, Veterán
Szigorúan véve az a saját nevelésű fiatal, aki még nem töltötte be a 18. életévét, és legalább 19 éve a DVTK-nál játszik.
34. kope-17 |Válasz erre: 32. dfcwolf
2019-06-13 14:04:29 Lila öves, Tag
Akkor nem értem mi a bajod azzal, hogy a klub is eldöntötte magának? Ettől szép a világ :)
33. Diósgyőri |Válasz erre: 31. Csubakka
2019-06-13 13:41:55 Lila öves, Tag
Ha megnézzük a mostani bajnokságot akkor
U19: 5 győzelem, 2 döntetlen, 21 vereség, a gólkülönbség - 41
U17: 8 győzelem, 2 döntetlen, 18 vereség, a gólkülönbség - 25
U16: 4 győzelem, 3 döntetlen, 21 vereség, a gólkülönbség - 42
Azt gondolom ezek az eredmények maximálisan tükrözik a mostani utánpótlás képzés minőségét és szakmai "erényeit".
Az általad említett időpontban az u17 felsőházban volt, U21 felsőházban volt és nem ilyen mutatókkal. Az U16 volt alsóházas, de neki is jobb eredményei voltak.
Ezek alapján is merem mondani , hogy Bene idejében jobb volt a képzés, de nem csak up. szinten voltunk jobbak, mert akkoriban ligakupát nyertünk, kupadöntőt játszottunk, és a bajnokságban is jobb meccseket láttunk. Ami közönségszórakoztatóbb volt. Ezért is gondolom, hogy a mostani vezetés felnőtt és up. szintem is alkalmatlanok. Továbbra is azt mondom, hogy olyan vezetés kell amelyikben van kötődés a Diósgyőrhöz és nem csak egy munkahelynek tekinti, hanem tenni is akar érte, nem csak hangzatos szavakkal.
32. dfcwolf |Válasz erre: 20. kope-17
2019-06-12 19:22:36 Fekete öves, Őstag
Igen én döntöm el. Te meg eldöntöd magadnak. Ettől szép ez a világ.
31. Csubakka |Válasz erre: 30. DVTK76
2019-06-11 23:13:59 Lila öves, Tag
Én tiszteletben tartom hidd el, csak tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi volt akkor jobb, vagy mi most a rosszabb, mert az eredmények nem feltétlenül támosztják alá a véleményed. Megköszönöm, ha írsz valami konkrétumot, mert úgy könnyebben megérteném.
30. DVTK76 |Válasz erre: 28. Csubakka
2019-06-11 23:05:55 Lila öves, Tag
A körülmények elég fontosak, most minden adott akkor az edző pályák, edzés körülmények teljesen mások voltak. Az akkori csapatok nem pofozógépek voltak mint a mostaniak. Szerintem akármit írok te akkor is a mostani mundér becsületét fogod védeni. Sokkal jobb up képzés volt, pedig a mostani körülmények jóval adottabbak. Vityáék pedig minden téren jobb szakemberek voltak a mostaniaknál, és ugyanúgy megvoltak az up. válogatottak is. Nekem ez a véleményem, én tiszteletben tartom a tiédet, te is tartsd az enyémet.

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...