Banner

A dekorációba egy kis hiba csúszott

Szerző: amigeleken.hu | 2020-11-24 12:33:00

Hat nappal ezelőtt olvashattuk a hírt a dvtk.eu-n a DVTK villamosnak a remizből való kigördüléséről. Ebben arról értesülhettünk, hogy a villamos a klub, a Miskolc Holding Zrt., a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., valamint a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. közötti kiváló együttműködésnek köszönhetően készült el.

Világi Péter kommunikációs és marketing igazgató akkor azt nyilatkozta, hogy szerettek volna az idei esztendőben egy nagyobb ünnepségsorozattal is megemlékezni az alapítás óta eltelt 110 esztendőről, azonban sajnos a koronavírus-járvány kellős közepén erre nincs lehetőségük. Az igazgató szerint a klub jelmondata idén a "DVTK 1910-2020 110 Év Szenvedély!", ezért természetesen ez is megjelenik a DVTK villamoson, de a legfontosabb üzenet most a Diósgyőr indulójából kölcsönzött "Együtt vagyunk, győzni fogunk!" sor


Nos, hat nap elteltével feltűnt az illetékeseknek, hogy hiba csúszott a dekorációba és a legfontosabb üzenetből lemaradt egy "n" betű, így győzni foguk-kal zárul a mondat.



Éles szemű fórumtársunk, Betyárok szúrta ki, hogy nem stimmel a szöveg és szóvá is tette nálunk kommentben. Ki tudja, talán ennek köszönhetően eszmélt rá az igazgatóság, hogy ez így valóban nem lesz jó, tenni kellene valamit.

Hat nap után az alábbi rövid helyreigazítást olvashattuk a DVTK honlapján:


Sajnos, nem vettük észre, hogy a dekorálás során az egyik oldalról lemaradt egy betű. Egy betű is nagyon tud hiányozni, különösen, ha az az egy betű a DVTK induló legismertebb sorából hiányzik, ezért elnézést kérünk szurkolóinktól! - mondta dr. Világi Péter kommunikációs- és marketing igazgató, majd hozzátette: - Természetesen a hibát, amilyen gyorsan csak tudjuk, kijavítjuk.


Köszönjük, Betyárok!




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

2020-11-25 22:05:43 Piros öves, Őstag
Ja és teljesen egyetértek több előttem szólóhoz. Teljesen tükrözi ez a kis miniprojekt, ez a kis semmiség, hogy hol is tart a klub. Amatőrizmus, hozzá nem értés, 0 kontroll.
21. Stevenstreet |Válasz erre: 5. dwm
2020-11-25 21:57:16 Piros öves, Őstag
DWM, te vagy benfentes vagy vagy naív vagy semmi közöd nincs a piacgazdasághoz. Esetleg mindhárom. Tökmindegy, hogy egy projektben te 0, 1, 3 vagy 100 alvállalkozóval dolgozol, ha már a te neved alatt adod át a munkát , mint végeredmény, az a Tiéd. Te vagy a felelős, ezesetben is ez van. Az más tészta, hogy a projekt mérföldköveinél kellett volna legyen egy pont, ahol átadják-átveszik a pontokat. Ott persze felelősségre kellett volna hozni azt aki hibázott illetve mégjobb, ha el sem jutottak volna addig, mert ugye ilyenkor van terv, van tervdokumentáció, stb. Ne ragozzuk. Elbaszta valami macskajancsi, de a DVTK neve alatt futott ki. Amatőrizmus.
20. sadab1*
2020-11-24 21:52:11 Fekete öves, Veterán
Lehet itt mutogatni másokra... ez az egész megmutatja hol tart a klub! /nem anyagilag gondoltam/
19. betyarok
2020-11-24 19:51:45 Fekete öves, Őstag
Múzeum?
18. betyarok |Válasz erre: 16. dfcwolf
2020-11-24 19:51:12 Fekete öves, Őstag
hehe....tényleg ez a végső következtetés: ez egy lófasz!!
17. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 16. dfcwolf
2020-11-24 19:37:15 Fekete öves, Veterán
Van még egy kérdőjel a történetben, hiszen ki is hangsúlyozzák, hogy a villamos a klub és a Holding, az MVK és a MIKOM kiváló együttműködésének köszönhetően készült el, így simán előfordulhat, hogy a klub nem fizetett érte, csak kapta.
16. dfcwolf |Válasz erre: 10. dwm
2020-11-24 19:13:48 Fekete öves, Őstag
Az András cége megkapta volna a kész terveket jóváhagyásra. Kiszúrta volna a hibát. Ugye olyan nincs, hogy a kész és elfogadott terven módosítsanak.

Szóval minden esetben a gyártás előtt, jóváhagyás van. Mielőtt felmentenénk őket. Vagy azt mondták nem akarjuk megnézni milyen lesz, csináljátok. Az sem jobb.

A másik meg az, hogy ez nem dekoráció. Ez nem design. Ez egy lofasz. Egy semmi. Excelben különbbet rajzolok.
15. betyarok
2020-11-24 18:47:10 Fekete öves, Őstag
Félreértés ne essék, nem lelem örömöm a klubvezetés fikázásában, de szerintem az a mondat, hogy "szerettek volna megemlékezni egy ünnepségsorozattal is, de a járvány kellős közepén nem lehet" ez is igencsak fals, hisz' a DVTK-t 1910 február 6-án alapitották.... Akkor kellett volna inditani a villamost - ami amúgy kiváló ötlet - és egyebeket, hisz' a járvány csak márciustól vált komollyá.
Na meg a múzeum is az ablakban.
14. johny* |Válasz erre: 12. notoriusbg
2020-11-24 18:06:17 Fekete öves, Veterán
Én nem vállalok semmilyen szurkolói részt. :) Én a videót futtában néztem, sőt bele is tekertem, volt rá kb. 10 másodpercem.
De ha én vagyok az, akinek át kell vennie a munkát, 100%, hogy észreveszem.
Jelentkezem is a klubnál korrektornak.
13. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 10. dwm
2020-11-24 17:01:26 Fekete öves, Veterán
Valószínűleg a hat nappal ezelőtti cikk végén zárójelben egy megjegyzésbe odaírtam volna, hogy "A hiba javítása érdekében haladéktalanul felvesszük a kapcsolatot a dekorcéggel."
Ha észrevettem volna, így jártam volna el.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...