Banner

DVTK - Kisvárda 0-2

Szerző: objektív | 2020-06-27 13:10:00

Véget ér a bajnokság ezen a héten és elértük azt, hogy nem kellett izgulnunk most a végén, mint 3 éve folyamatosan. Engedjük el a vírushelyzet utáni teljesítményt, és vegyük elő a profi nyilatkozatot - koncentráljunk a következő szezonra.

Ami egyébként nem kezdődik rosszul, tegnap hivatalosan bejelentették Grozav leigazolását. Na de maradjunk a mai meccsnél. Kedvezményes jegyértékesítés van, utolsó forduló, önfeledt meccset játszhatunk. Az idő egyelőre jó, semmi akadálya kilátogatni a stadionba. Már aki persze meg tudta emészteni az utóbbi fordulók történéseit. A mai meccsen lehetünk mi is a mérleg nyelve, de kétségtelenül az igazi kiesési rangadó Debrecenben lesz a Paks vendégszereplésével. Érdekes végjáték ígérkezik tehát, de mi magunkkal foglalkozzunk, ahogy Feczkó mester is említette. Ez a dolgunk.



OTP Bank Liga 33. forduló

Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 0-2 (0-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 5683 néző. Játékvezető: Vad II István (Kóbor Péter, Garai Péter; Bogár Gergő, Hanyecz Bence).

DVTK: Bukrán - Orosz D., Polgár, Szűcs K., Vági - Márkvárt, Iszlai - Korbély, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Kisvárda: Dombó - Hej, Rubus, Kravchenko, Baranyai - Lucas, Simović - Obradović, Tsoukalas, Kovácsréti - Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Orosz D. helyett Memolla és Rui Pedro helyett Molnár G. a 46., Korbély helyett Hasani, Obradović helyett Sassá és Simović helyett Szőr a 61., Kiss T, helyett Makrai a 71., Kravchenko helyett Tischler és Viana helyett Ene a 74., Ivanovski helyett Cortés a 83. percben.

Sárga lap: Rui Pesro a 11., Rubus a 20., Simović a 39., Kiss T. a 66., Márkvárt a 90+3. percben.

Gólszerző: Obradović (0-1) a 8., Viana (0-2) a 41. percben.


Kulcspillanatok

8. perc: Egy jobb oldali beadás középen megcsúszott, így jutott a hosszún Kovácsréti elé, aki ismét középre tette, ahol több játékos mögé érkezett, Nemanja Obradović viszont lekezelte, és 6 méterről a kapuba lőtt, 0-1

41. perc: Jobb oldali beadás után a hosszún Kovácsréti lőtte kapura alabdát, Bukrán védett, a labda Fernando Viana lábára, majd a hálóba pattant, 0-2


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Csalódott vagyok, mert ha ma nyerünk, akkor valószínűleg az ötödik helyen végzünk, ami a klubtörténet második legjobb eredménye. Megérdemelték volna a szurkolók, és a csapat is. A végére azonban fizikálisan, szerencsében és góllövésben is elfogytunk.
Volt már nekünk is ilyen meccsünk, amikor egyszer lőttünk kapura, és győztünk 1-0-ra, ma a Kisvárdának sikerült két lövéssel 2-0-ra nyerni. Kétszer álltunk szemben a kapussal, kapufát lőttünk - ahogy az elmúlt hetekben, úgy ma is kifelé pattant a labda - , rúgtunk vagy harminc szögletet, végig az ellenfél térfelén játszottunk. Azonban nem tudtunk ma gólt szerezni, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A szünetben támadásban váltottunk, bejött Molnár Gábor, mert tudtuk, folyamatosan támadásban leszünk, és teret nyitottunk neki. Több ziccerpasszt láthattunk, de több átlövés kellett volna, ezek sajnos elmaradtak.
Három saját nevelésű fiatal kezdett, Orosz Donát 17 és fél éves, Szűcs Kornél 18 és fél, Korbély Kristóf pedig 20. A legfiatalabb nem tudta kezelni a rá nehezedő nyomást vagy a helyzetet, kétszer aláfutott a labdának, amiből két gólt kaptunk, de egy fiatal játékában az ilyen mindig benne van. Ennek ellenére szép jövő áll előtte, biztos vagyok benne, sok diósgyőri győzelemnek lesz a részese.
Természetes a szurkolók reakciója, az utolsó öt mérkőzésen megbuktunk, még ha a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünetig tartó időszakba ötösre is teljesítettünk. Van mit javítani, de tudunk mire építeni, ma is a mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapatával álltunk ki, szép jövő áll a DVTK Labdarúgó Akadémia növendékei előtt.


Bódog Tamás: A mai a mérkőzésnek egyetlen egy célja volt, hogy győzzünk, és bennmaradjunk. Elértük a célunkat, minden kerek és tökéletes. Természetesen voltak hibák, a DVTK-nak is vannak erősségei, ez nem kérdés, de a játékosok végrehajtották, amit elterveztünk. Beletettek apait, anyait. A mentalitásuk brutális, öröm velük együtt dolgozni, egy rosszabb mérkőzés után is talpra állnak. Három nappal ezelőtt a 94. percben kaptunk egy gólt, ami tönkretehette volna az egész éves munkát, de egy fél nap alatt lerázták a hatalmas csalódást.
Mindkét oldalon láttunk helyzeteket, kétségtelenül jókor jöttek a gólok, a munka meghozta a gyümölcsét, megérdemelten nyertünk.
Jó érzés visszatérni Diósgyőrbe, sok ismerős arcot láttam. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a következő szezonban, biztos vagyok benne, hogy ütőképes, jó csapatuk lesz!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 3 4 5 67 8 9 10 11 >  Utolsó

508. tomi87*
2020-06-28 08:06:24 Fekete öves, Veterán
Tegnap ez a 4 fiatal játékos egyszerre pályán kicsit sok volt...
A következő szezonban, csak akkor jár pénz a fiatal játékos után, ha a csapat pontot szerez!
507. sapisanyi |Válasz erre: 505. Szabó József
2020-06-28 08:04:48 Lila öves, Fanatikus tag
xxxxxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2020-06-28 11:02:54

506. El Bandi
2020-06-28 07:58:14 Piros öves, Őstag
Aludva a történtekre. Még jó, hogy legyőztük a Kövesdet, mert akkor mi lennénk most ott a loki helyett... Másrészt utána lehetett valami törés, és onnantól szerintem nem Feczkó 'rakta' össze a csapatot, vagy is megmondták neki kit kell betenni...sajnos volt már rá példa. De miért ment bele?
505. Szabó József* |Válasz erre: 486. jaborcsik-andras
2020-06-28 06:55:37 Fekete öves, Veterán
Maximálisan igaza van!
Íme a vidék:
MB2: Debrecen, Győr, Nyíregyháza, Szeged, Békéscsaba, Szombathely, Kaposvár
MB1: Paks, Kisvárda, Budafok, Mezőkövesd, Felcsút

A pesti csapatok úgy, ahogy mindig megmaradnak, ám vidéken fejre állt minden...
Kifordított magyar valóság...
504. sapisanyi |Válasz erre: 503. perec (lédús)
2020-06-28 05:23:55 Lila öves, Fanatikus tag
meg kéne nézni a tulajdonosi hátteret de erősen úgy gondolom ,hogy a villanyszámlánk egy része oda megy egyébként hoppá még nem vagyok kitiltva,Mi a stájsz András még nem mondtam annyira csúnyát??Na akkor szereintem a következő idénybe 3 csapatos versenyfutás lesz bajnoki címért felcsút fradi vidi!!Most már a felcsút megérdemelte ezt a 3 .helyet és végre már a mlsz -ben is meghallották a párt szavát!! Azért hosszú éveken keresztül verték és verik még az állami milliárdokat a a csapatba eredmény nélkül alsó házi vegetálással és még kieső is volt!! Na most már dobogó!4 Ki is egyébként a fradi vidi felcsút kisvárda mkövesd tulajdonaos ha cégek azoknak ,hogy áll össze a tulajdonosi köre???
503. perec (lédús) |Válasz erre: 495. sadab1
2020-06-28 01:32:47 Piros öves, Őstag
"Akkor mibűl van ott píz? "

Mindenhol csak úgy dől a píz, csak nálunk nem. Az egyetlen csóró klub vagyunk. Nem csoda, ha nincs eredmény.
502. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 499. sadab1
2020-06-28 01:29:49 Fekete öves, Veterán
Egy jó légiós nagyon sokat tud emelni egy bajnokság színvonalán. Főleg, ha az adott klubjánál bevált.
Nézzük mondjuk Zubkov esetét a zőődeknél. Nekünk baszott egy kurva nagy gólt, mellesleg jó játékos, ki is vásárolták a shahtarból.
A Videoton ezt a "Magician Hourit" hozták a szomszédból, és a vidi rá építhetné a jövö fehérvári csapatát. A vidire nagy átalakulás várhat, miután 3 alapemberük befejezi náluk. Houri 2024 Júniusáig van a videotonnál, tehát vélhetőleg hosszú távon számítanak rá.
Nem is tudom, hogy egyáltalán ki a jelenlegi mb1-ből azon játékos, aki a klubjával a leghosszabb ideig szerződésben van. Nálunk valahogy nem jellemző, hogy xy-t több évre "magunkhoz láncoljunk" bárkit is.
A magyar uppal kapcsolatos véleménnyel csak egyetérteni tudok, de tudjuk az okait miért is van ez. Nagyon el van hanyagolva nálunk az utánpótlás képzés, és szinte az összes szomszédos ország köröket ver ránk e szempontból.
501. Carfiff
2020-06-28 01:19:21 Lila öves, Tag
Engem nem érdekel Bodog meg senki sem , nem vagyunk a 6 ban .........
500. Carfiff
2020-06-28 01:15:39 Lila öves, Tag
Szégyen
499. sadab1* |Válasz erre: 498. Kezdökör
2020-06-28 01:12:05 Fekete öves, Veterán
Hát igen! Épp ez a kérdés, h honnan van annyi pénz ott, ha nem az atomtól? Magyar játékos igen, többe kerül, mint a légiós kivétel az első 3 csapat! Ezért kissé álszent az osztermájer nyilatkozat, meg a paks MBIes szereplése úgy ahogy van! Kövesd, várda, felcsút ugyanez!
Magyar játékosok? Hagyjuk már! Némi színt azért tényleg 1-2 légiós visz ebbe a szarba! A magyar up úgy szar ahogy van!

Első  < 3 4 5 67 8 9 10 11 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...