Banner

DVTK - Kisvárda 0-2

Szerző: objektív | 2020-06-27 13:10:00

Véget ér a bajnokság ezen a héten és elértük azt, hogy nem kellett izgulnunk most a végén, mint 3 éve folyamatosan. Engedjük el a vírushelyzet utáni teljesítményt, és vegyük elő a profi nyilatkozatot - koncentráljunk a következő szezonra.

Ami egyébként nem kezdődik rosszul, tegnap hivatalosan bejelentették Grozav leigazolását. Na de maradjunk a mai meccsnél. Kedvezményes jegyértékesítés van, utolsó forduló, önfeledt meccset játszhatunk. Az idő egyelőre jó, semmi akadálya kilátogatni a stadionba. Már aki persze meg tudta emészteni az utóbbi fordulók történéseit. A mai meccsen lehetünk mi is a mérleg nyelve, de kétségtelenül az igazi kiesési rangadó Debrecenben lesz a Paks vendégszereplésével. Érdekes végjáték ígérkezik tehát, de mi magunkkal foglalkozzunk, ahogy Feczkó mester is említette. Ez a dolgunk.



OTP Bank Liga 33. forduló

Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 0-2 (0-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 5683 néző. Játékvezető: Vad II István (Kóbor Péter, Garai Péter; Bogár Gergő, Hanyecz Bence).

DVTK: Bukrán - Orosz D., Polgár, Szűcs K., Vági - Márkvárt, Iszlai - Korbély, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Kisvárda: Dombó - Hej, Rubus, Kravchenko, Baranyai - Lucas, Simović - Obradović, Tsoukalas, Kovácsréti - Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Orosz D. helyett Memolla és Rui Pedro helyett Molnár G. a 46., Korbély helyett Hasani, Obradović helyett Sassá és Simović helyett Szőr a 61., Kiss T, helyett Makrai a 71., Kravchenko helyett Tischler és Viana helyett Ene a 74., Ivanovski helyett Cortés a 83. percben.

Sárga lap: Rui Pesro a 11., Rubus a 20., Simović a 39., Kiss T. a 66., Márkvárt a 90+3. percben.

Gólszerző: Obradović (0-1) a 8., Viana (0-2) a 41. percben.


Kulcspillanatok

8. perc: Egy jobb oldali beadás középen megcsúszott, így jutott a hosszún Kovácsréti elé, aki ismét középre tette, ahol több játékos mögé érkezett, Nemanja Obradović viszont lekezelte, és 6 méterről a kapuba lőtt, 0-1

41. perc: Jobb oldali beadás után a hosszún Kovácsréti lőtte kapura alabdát, Bukrán védett, a labda Fernando Viana lábára, majd a hálóba pattant, 0-2


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Csalódott vagyok, mert ha ma nyerünk, akkor valószínűleg az ötödik helyen végzünk, ami a klubtörténet második legjobb eredménye. Megérdemelték volna a szurkolók, és a csapat is. A végére azonban fizikálisan, szerencsében és góllövésben is elfogytunk.
Volt már nekünk is ilyen meccsünk, amikor egyszer lőttünk kapura, és győztünk 1-0-ra, ma a Kisvárdának sikerült két lövéssel 2-0-ra nyerni. Kétszer álltunk szemben a kapussal, kapufát lőttünk - ahogy az elmúlt hetekben, úgy ma is kifelé pattant a labda - , rúgtunk vagy harminc szögletet, végig az ellenfél térfelén játszottunk. Azonban nem tudtunk ma gólt szerezni, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A szünetben támadásban váltottunk, bejött Molnár Gábor, mert tudtuk, folyamatosan támadásban leszünk, és teret nyitottunk neki. Több ziccerpasszt láthattunk, de több átlövés kellett volna, ezek sajnos elmaradtak.
Három saját nevelésű fiatal kezdett, Orosz Donát 17 és fél éves, Szűcs Kornél 18 és fél, Korbély Kristóf pedig 20. A legfiatalabb nem tudta kezelni a rá nehezedő nyomást vagy a helyzetet, kétszer aláfutott a labdának, amiből két gólt kaptunk, de egy fiatal játékában az ilyen mindig benne van. Ennek ellenére szép jövő áll előtte, biztos vagyok benne, sok diósgyőri győzelemnek lesz a részese.
Természetes a szurkolók reakciója, az utolsó öt mérkőzésen megbuktunk, még ha a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünetig tartó időszakba ötösre is teljesítettünk. Van mit javítani, de tudunk mire építeni, ma is a mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapatával álltunk ki, szép jövő áll a DVTK Labdarúgó Akadémia növendékei előtt.


Bódog Tamás: A mai a mérkőzésnek egyetlen egy célja volt, hogy győzzünk, és bennmaradjunk. Elértük a célunkat, minden kerek és tökéletes. Természetesen voltak hibák, a DVTK-nak is vannak erősségei, ez nem kérdés, de a játékosok végrehajtották, amit elterveztünk. Beletettek apait, anyait. A mentalitásuk brutális, öröm velük együtt dolgozni, egy rosszabb mérkőzés után is talpra állnak. Három nappal ezelőtt a 94. percben kaptunk egy gólt, ami tönkretehette volna az egész éves munkát, de egy fél nap alatt lerázták a hatalmas csalódást.
Mindkét oldalon láttunk helyzeteket, kétségtelenül jókor jöttek a gólok, a munka meghozta a gyümölcsét, megérdemelten nyertünk.
Jó érzés visszatérni Diósgyőrbe, sok ismerős arcot láttam. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a következő szezonban, biztos vagyok benne, hogy ütőképes, jó csapatuk lesz!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 53 54 55 5657

8. tomi87* |Válasz erre: 7. gazember
2020-06-27 15:41:08 Fekete öves, Veterán
Elővételbe volt csak occó. :)
7. gazember*
2020-06-27 15:35:14 Fekete öves, Veterán
Most vettem jegyet a gyereknek 3600-Ft ért.....most akkor hogy van ez má..:)
6. tomi87*
2020-06-27 14:38:49 Fekete öves, Veterán
5. Mama Tanya 2 |Válasz erre: 2. Tamas78
2020-06-27 14:22:28 Lila öves, Tag
Benne még ott van a taníthatatlan csibészség,ösztönös zseni úgy tud bánni a labdával amit nem lehet tanítani.Vele született.Viszont épp ezért nem tudod merev taktikai szabályok közé szorítani.De így szeretjük!
4. szaky
2020-06-27 14:15:16 Barna öves, Fanatikus tag
Engem nem érdekel csak az hogy aki ma pályára lép a belét hajtsa ki, csússzon másszon, és azt lássa minden szurkoló hogy győzni akar mindenáron!
A győzelem ezek után már csak pont az i-n.
3. tomi87*
2020-06-27 14:01:52 Fekete öves, Veterán
Az utolsó mérkőzés után két hét pihenőt kapnak a diósgyőri labdarúgók, és azt követően orvosi felmérésekkel kezdődik a felkészülés az augusztus 15-én rajtoló új bajnokságra.
2. Tamas78 |Válasz erre: 1. Geotic
2020-06-27 13:33:51 Barna öves, Fanatikus tag
De jó lenne! Engem meglepett hogy ennyire szeretik az ultrák is Molnár Gabit.
1. Geotic
2020-06-27 13:31:03 Piros öves, Őstag
Egyetlen dolgot szeretnék ma:
Gabika szerezze meg első gólját a stadionban, lehetőleg az ultrák felőli kapuba.

Első  < 53 54 55 5657

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...