Banner

DVTK - Kisvárda 0-2

Szerző: objektív | 2020-06-27 13:10:00

Véget ér a bajnokság ezen a héten és elértük azt, hogy nem kellett izgulnunk most a végén, mint 3 éve folyamatosan. Engedjük el a vírushelyzet utáni teljesítményt, és vegyük elő a profi nyilatkozatot - koncentráljunk a következő szezonra.

Ami egyébként nem kezdődik rosszul, tegnap hivatalosan bejelentették Grozav leigazolását. Na de maradjunk a mai meccsnél. Kedvezményes jegyértékesítés van, utolsó forduló, önfeledt meccset játszhatunk. Az idő egyelőre jó, semmi akadálya kilátogatni a stadionba. Már aki persze meg tudta emészteni az utóbbi fordulók történéseit. A mai meccsen lehetünk mi is a mérleg nyelve, de kétségtelenül az igazi kiesési rangadó Debrecenben lesz a Paks vendégszereplésével. Érdekes végjáték ígérkezik tehát, de mi magunkkal foglalkozzunk, ahogy Feczkó mester is említette. Ez a dolgunk.



OTP Bank Liga 33. forduló

Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 0-2 (0-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 5683 néző. Játékvezető: Vad II István (Kóbor Péter, Garai Péter; Bogár Gergő, Hanyecz Bence).

DVTK: Bukrán - Orosz D., Polgár, Szűcs K., Vági - Márkvárt, Iszlai - Korbély, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Kisvárda: Dombó - Hej, Rubus, Kravchenko, Baranyai - Lucas, Simović - Obradović, Tsoukalas, Kovácsréti - Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Orosz D. helyett Memolla és Rui Pedro helyett Molnár G. a 46., Korbély helyett Hasani, Obradović helyett Sassá és Simović helyett Szőr a 61., Kiss T, helyett Makrai a 71., Kravchenko helyett Tischler és Viana helyett Ene a 74., Ivanovski helyett Cortés a 83. percben.

Sárga lap: Rui Pesro a 11., Rubus a 20., Simović a 39., Kiss T. a 66., Márkvárt a 90+3. percben.

Gólszerző: Obradović (0-1) a 8., Viana (0-2) a 41. percben.


Kulcspillanatok

8. perc: Egy jobb oldali beadás középen megcsúszott, így jutott a hosszún Kovácsréti elé, aki ismét középre tette, ahol több játékos mögé érkezett, Nemanja Obradović viszont lekezelte, és 6 méterről a kapuba lőtt, 0-1

41. perc: Jobb oldali beadás után a hosszún Kovácsréti lőtte kapura alabdát, Bukrán védett, a labda Fernando Viana lábára, majd a hálóba pattant, 0-2


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Csalódott vagyok, mert ha ma nyerünk, akkor valószínűleg az ötödik helyen végzünk, ami a klubtörténet második legjobb eredménye. Megérdemelték volna a szurkolók, és a csapat is. A végére azonban fizikálisan, szerencsében és góllövésben is elfogytunk.
Volt már nekünk is ilyen meccsünk, amikor egyszer lőttünk kapura, és győztünk 1-0-ra, ma a Kisvárdának sikerült két lövéssel 2-0-ra nyerni. Kétszer álltunk szemben a kapussal, kapufát lőttünk - ahogy az elmúlt hetekben, úgy ma is kifelé pattant a labda - , rúgtunk vagy harminc szögletet, végig az ellenfél térfelén játszottunk. Azonban nem tudtunk ma gólt szerezni, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A szünetben támadásban váltottunk, bejött Molnár Gábor, mert tudtuk, folyamatosan támadásban leszünk, és teret nyitottunk neki. Több ziccerpasszt láthattunk, de több átlövés kellett volna, ezek sajnos elmaradtak.
Három saját nevelésű fiatal kezdett, Orosz Donát 17 és fél éves, Szűcs Kornél 18 és fél, Korbély Kristóf pedig 20. A legfiatalabb nem tudta kezelni a rá nehezedő nyomást vagy a helyzetet, kétszer aláfutott a labdának, amiből két gólt kaptunk, de egy fiatal játékában az ilyen mindig benne van. Ennek ellenére szép jövő áll előtte, biztos vagyok benne, sok diósgyőri győzelemnek lesz a részese.
Természetes a szurkolók reakciója, az utolsó öt mérkőzésen megbuktunk, még ha a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünetig tartó időszakba ötösre is teljesítettünk. Van mit javítani, de tudunk mire építeni, ma is a mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapatával álltunk ki, szép jövő áll a DVTK Labdarúgó Akadémia növendékei előtt.


Bódog Tamás: A mai a mérkőzésnek egyetlen egy célja volt, hogy győzzünk, és bennmaradjunk. Elértük a célunkat, minden kerek és tökéletes. Természetesen voltak hibák, a DVTK-nak is vannak erősségei, ez nem kérdés, de a játékosok végrehajtották, amit elterveztünk. Beletettek apait, anyait. A mentalitásuk brutális, öröm velük együtt dolgozni, egy rosszabb mérkőzés után is talpra állnak. Három nappal ezelőtt a 94. percben kaptunk egy gólt, ami tönkretehette volna az egész éves munkát, de egy fél nap alatt lerázták a hatalmas csalódást.
Mindkét oldalon láttunk helyzeteket, kétségtelenül jókor jöttek a gólok, a munka meghozta a gyümölcsét, megérdemelten nyertünk.
Jó érzés visszatérni Diósgyőrbe, sok ismerős arcot láttam. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a következő szezonban, biztos vagyok benne, hogy ütőképes, jó csapatuk lesz!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 52 53 54 5556 57 > 

2020-06-27 16:42:27 Kék öves, Fanatikus tag
Nem vicc ez, bent tartjuk a Kisvárdát!
Biztos itt is lesz lovas akadémia :))
2020-06-27 16:42:12 Citromsárga öves, Lelkes újonc
A vendég győzelem garantált. Eredményt befolyásolni úgy is lehet, hogy ilyen kezdőcsapatot állítunk ki.
16. beli1 |Válasz erre: 13. Borsodi Bányász
2020-06-27 16:39:07 Piros öves, Fanatikus tag
Vicc. Megint nem akarunk meccset nyerni. Ezt a csapatot nem Feczko rakta össze. Megint be akarják bizonyitani milyen fasza hogy ennyi fiatal játszik... Csak. Focizni nem tudnak.
15. pinta
2020-06-27 16:38:02 Lila öves, Tag
Bukrán véd. El is engedtem a mai meccset (is)... Paksi mennyiségű kapott gólra számítok:(
14. Tamas78 |Válasz erre: 12. tomi87
2020-06-27 16:27:51 Barna öves, Fanatikus tag
Ez a legerősebb kezdő11? Azt mondta a legjobbak fognak játszani... Azigen.
13. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 12. tomi87
2020-06-27 16:24:59 Fekete öves, Veterán
Bukrán Orosz Szűcs Korbély megye I.
Bizonyítottan.
Legaláb fiatal percek pénzek lesznek. Az elvárásaim még jobban csökkentek mára.
12. tomi87*
2020-06-27 16:22:35 Fekete öves, Veterán
A DVTK kezdőcsapata: Bukrán - Orosz D., Polgár, Szűcs K., Vági - Márkvárt, Iszlai - Korbély, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás. Kispadon: Antal, Karan, Memolla, Adukor, Egerszegi, Hasani, Molnár G., Cortés, Makrai
11. tomi87*
2020-06-27 16:16:55 Fekete öves, Veterán
Diósgyőrben péntek után ma is leszakadt az ég másfél órával a kezdés előtt. A gyep bírja, jól működik a vízelvezetés, nincsenek tócsák.
2020-06-27 16:09:49 Fekete öves, Veterán
Szep kis zuhe jott ujfent hozzank, a meccskorulmenyek nem a legidealisabbak lesznek.
Legalabb nem kell fellocsolni a palyat :) Megteszi a termeszet.
2020-06-27 15:58:20 Fekete öves, Veterán
Elkezdem majd nézni, de ha nem tetszik akkor felállok és csinálok valami mást.

Kisvárda letámadást és győzelmet várok, de az azért jó lenne, ha a DVTK mutatna valamit abból a sportból, amit focinak hívnak. Az is jó lenne, ha nem csak magukkal fogalkoznának, hanem mondjuk észrevennék, hogy kijött az ellenfél, valamint, hogy épp mit csinál, pl szögletet rúg, aztán arra valamit reagálnának is, amiből nem három korner egy gól lesz, mint annak idején a játszótéren.

Első  < 52 53 54 5556 57 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...