Banner

DVTK - Kisvárda 0-2

Szerző: objektív | 2020-06-27 13:10:00

Véget ér a bajnokság ezen a héten és elértük azt, hogy nem kellett izgulnunk most a végén, mint 3 éve folyamatosan. Engedjük el a vírushelyzet utáni teljesítményt, és vegyük elő a profi nyilatkozatot - koncentráljunk a következő szezonra.

Ami egyébként nem kezdődik rosszul, tegnap hivatalosan bejelentették Grozav leigazolását. Na de maradjunk a mai meccsnél. Kedvezményes jegyértékesítés van, utolsó forduló, önfeledt meccset játszhatunk. Az idő egyelőre jó, semmi akadálya kilátogatni a stadionba. Már aki persze meg tudta emészteni az utóbbi fordulók történéseit. A mai meccsen lehetünk mi is a mérleg nyelve, de kétségtelenül az igazi kiesési rangadó Debrecenben lesz a Paks vendégszereplésével. Érdekes végjáték ígérkezik tehát, de mi magunkkal foglalkozzunk, ahogy Feczkó mester is említette. Ez a dolgunk.



OTP Bank Liga 33. forduló

Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 0-2 (0-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 5683 néző. Játékvezető: Vad II István (Kóbor Péter, Garai Péter; Bogár Gergő, Hanyecz Bence).

DVTK: Bukrán - Orosz D., Polgár, Szűcs K., Vági - Márkvárt, Iszlai - Korbély, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Kisvárda: Dombó - Hej, Rubus, Kravchenko, Baranyai - Lucas, Simović - Obradović, Tsoukalas, Kovácsréti - Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Orosz D. helyett Memolla és Rui Pedro helyett Molnár G. a 46., Korbély helyett Hasani, Obradović helyett Sassá és Simović helyett Szőr a 61., Kiss T, helyett Makrai a 71., Kravchenko helyett Tischler és Viana helyett Ene a 74., Ivanovski helyett Cortés a 83. percben.

Sárga lap: Rui Pesro a 11., Rubus a 20., Simović a 39., Kiss T. a 66., Márkvárt a 90+3. percben.

Gólszerző: Obradović (0-1) a 8., Viana (0-2) a 41. percben.


Kulcspillanatok

8. perc: Egy jobb oldali beadás középen megcsúszott, így jutott a hosszún Kovácsréti elé, aki ismét középre tette, ahol több játékos mögé érkezett, Nemanja Obradović viszont lekezelte, és 6 méterről a kapuba lőtt, 0-1

41. perc: Jobb oldali beadás után a hosszún Kovácsréti lőtte kapura alabdát, Bukrán védett, a labda Fernando Viana lábára, majd a hálóba pattant, 0-2


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Csalódott vagyok, mert ha ma nyerünk, akkor valószínűleg az ötödik helyen végzünk, ami a klubtörténet második legjobb eredménye. Megérdemelték volna a szurkolók, és a csapat is. A végére azonban fizikálisan, szerencsében és góllövésben is elfogytunk.
Volt már nekünk is ilyen meccsünk, amikor egyszer lőttünk kapura, és győztünk 1-0-ra, ma a Kisvárdának sikerült két lövéssel 2-0-ra nyerni. Kétszer álltunk szemben a kapussal, kapufát lőttünk - ahogy az elmúlt hetekben, úgy ma is kifelé pattant a labda - , rúgtunk vagy harminc szögletet, végig az ellenfél térfelén játszottunk. Azonban nem tudtunk ma gólt szerezni, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A szünetben támadásban váltottunk, bejött Molnár Gábor, mert tudtuk, folyamatosan támadásban leszünk, és teret nyitottunk neki. Több ziccerpasszt láthattunk, de több átlövés kellett volna, ezek sajnos elmaradtak.
Három saját nevelésű fiatal kezdett, Orosz Donát 17 és fél éves, Szűcs Kornél 18 és fél, Korbély Kristóf pedig 20. A legfiatalabb nem tudta kezelni a rá nehezedő nyomást vagy a helyzetet, kétszer aláfutott a labdának, amiből két gólt kaptunk, de egy fiatal játékában az ilyen mindig benne van. Ennek ellenére szép jövő áll előtte, biztos vagyok benne, sok diósgyőri győzelemnek lesz a részese.
Természetes a szurkolók reakciója, az utolsó öt mérkőzésen megbuktunk, még ha a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünetig tartó időszakba ötösre is teljesítettünk. Van mit javítani, de tudunk mire építeni, ma is a mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapatával álltunk ki, szép jövő áll a DVTK Labdarúgó Akadémia növendékei előtt.


Bódog Tamás: A mai a mérkőzésnek egyetlen egy célja volt, hogy győzzünk, és bennmaradjunk. Elértük a célunkat, minden kerek és tökéletes. Természetesen voltak hibák, a DVTK-nak is vannak erősségei, ez nem kérdés, de a játékosok végrehajtották, amit elterveztünk. Beletettek apait, anyait. A mentalitásuk brutális, öröm velük együtt dolgozni, egy rosszabb mérkőzés után is talpra állnak. Három nappal ezelőtt a 94. percben kaptunk egy gólt, ami tönkretehette volna az egész éves munkát, de egy fél nap alatt lerázták a hatalmas csalódást.
Mindkét oldalon láttunk helyzeteket, kétségtelenül jókor jöttek a gólok, a munka meghozta a gyümölcsét, megérdemelten nyertünk.
Jó érzés visszatérni Diósgyőrbe, sok ismerős arcot láttam. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a következő szezonban, biztos vagyok benne, hogy ütőképes, jó csapatuk lesz!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

518. mr-d |Válasz erre: 495. sadab1
2020-06-28 09:07:29 Fekete öves, Őstag
A paksi beszámolóból az derül ki, hogy az önkormányzat önti a paksi futballba a pénzt, három éve pl. egy milliárdot. Az MVM-et már elirányították onnan, nem főszponzoruk, de iparűzési adót fizetnek. Viszont mostanában rendre felröppen, hogy a kormány tervezi az iparűzési adókoz hozzányúlni (illetve elvonások is vannak), na akkor a paksi futball érdekes helyzetbe kerül, végső soron a paksi futball jövője is a kormányfőn múlik. Viszont, ha minden maradna az eddigiek szerint, akkor Paks2-vel újabb forrásokat nyernének. A mi kis futballunk háttere már csak ilyen.
517. sadab1*
2020-06-28 08:49:46 Fekete öves, Veterán
Na most eldől hogyan tovább! Egy Grozav még kevés ide! Zsebbe kell nyúlni vagy megyünk a konda után, a kövi szezon sokkal nehezebb lesz!
Belső védőbe kb. egy Kádár kvalitású /ha nem épp pont ő/ játékos kell, h rendbe szedje azt, mondjuk Hegedűssel. Polgár menjen vissza eredeti helyére, nem belső védő és azért ebben a temérdek kapott gólban ő is benne volt!
Előre egy 10 körül gólt verő csatár kell, aki mozgékony Ivanovski mellett! Álljunk már át 2 csatárra, mert ez az egycsatáros szart sem ért a vírus után! Ezért persze mögéjük is kell egy stabil szűrő Iszlai mellé, lehetőleg fiatalabb, de tapasztalt.
Kapus: nemtom Danival mi van, majd kiderül. Ha marad, megvagyunk, ha sáros volt akkor megy, ha nem, akkor tanult belőle remélem. Ha megy, ugye legfontosabb axióma: végy egy jó kapust!!!
Jobb szél: Sesztakov, Polgár megvan.
Balszélre Memolla mellé kell vki!!!
Amúgy egy-két játékos felett még nem törnék pálcát, sok felkészülési meccs kell, az döntsön!
Remélem Kiss marad, akkor Grozavval ütős.
Hasani, Molnár... az is rendben van!
A kondából elhoznám ha lehet a takony Bódit, majd itt rendet tanulna alázattal, h kell még valahova, mert amúgy gyors, ügyes, jól lő. Vidibe nem kellett, ratyinak már nem, ide jól jöhetne!
Említett helyekre kell eldöntenie a vezetésnek, h magyart hoz-e /nehéz dolog, kiesőkben is alig van rutinos, jó képességű magyar/ vagy légióst. Ugye akár lehet a keretben 35 külföldi is /várdán lesz is :)/, szarik az mlsz a magyar focira, meg is látni az upn, a jelennek élünk, oszt utána a vízözön!
Szóval tulaj! Nyúlj zsebbe vagy kiesünk, nem is a dobogó itt a kérdés!!!
516. mr-d |Válasz erre: 514. beli1
2020-06-28 08:49:09 Fekete öves, Őstag
Nem csak a mi problémánk az UP-képzés. Eleve nincs annyi jól képzett gyerek, hogy ennyi Akadémiát feltöltsenek, amit Mo-n létrehoztak. Ezek névleg akadémiák, valós tartalom nélkül. Sok a töltelék játékos, ami már eleve visszahúzza a legjobbakat. Az Akadémián már elitképzésnek kell folynia, nem tömegképzésnek. Ha UP akarja építeni egy klub a felnőtt csapatát, akkor az Akadémiára beiskolázott gyerekek minőségén (is) fog múlni a felnőtt csapat eredményessége. A 12 csapatos NB1 és a bepumpált, nem piaci alapú támogatások nem az UP-képző csapatokat segítik, ezt is látni kell. Hiszen a legtöbb klubnak így van pénze viszonylag kész játékosokat venni, kísérletezésre meg nincs idő. Ezek a folyamatok, amíg ez a rendszer van, nem is fognak változni.
515. Carfiff
2020-06-28 08:38:28 Lila öves, Tag
Srácoc ! Legközelebb 3 -ok leszünk nincs Debrecen, Kaposvár + 15 pont !!DDD)mindenki pozitívan .
514. beli1 |Válasz erre: 511. mr-d
2020-06-28 08:33:03 Piros öves, Fanatikus tag
Nb 3 15.hely. U19. Nb2 3.hely. U17 nb 2 2.helyezett. Belőlük kell nb 1 es focistákat nevelni.
513. mr-d |Válasz erre: 505. Szabó József
2020-06-28 08:22:46 Fekete öves, Őstag
Sajnos olyan vidéki klubok kerültek pozícióba, ahol hangulattan meccseket játszanak, nincs nagy létszámú potenciális szurkolói bázisuk.
512. Carfiff |Válasz erre: 498. Kezdökör
2020-06-28 08:19:08 Lila öves, Tag
A mi csapatunk a piacrôl èl meg??? Vagy melyik csapat èl onnan ???
511. mr-d |Válasz erre: 508. tomi87
2020-06-28 08:18:32 Fekete öves, Őstag
Borítékolható volt, hogy négy 20 év alatti játékost egyetlen magyar csapat sem visel el, még másodosztályban sem. Sajnos be is igazolódott. Az sem véletlen, hogy a két viszonylag sok saját UP-játékost bevető együttes közül tavaly az MTK, idén a Loki esett ki. A fiatal szabálytól függetlenül a produktivitási pénzekből így is csurran-cseppen plusz a játékpercek alapján, meg az Akadémia minősítésénél sem mindegy, milyen arányban kap lehetőséget a fiatal játékos a felnőtt csapatban.
510. sapisanyi |Válasz erre: 505. Szabó József
2020-06-28 08:12:31 Lila öves, Fanatikus tag
vegyük azt feljut a vasas nem esik a budafok BLSZ kiegészülve a xxxxxxxxxx nem is lenne ez 6 sok egy 18 bajnokságba ,de egy 12 -ben xxxxxxxxxx

Moderálva: 2020-06-28 11:03:56

509. sapisanyi |Válasz erre: 486. jaborcsik-andras
2020-06-28 08:10:34 Lila öves, Fanatikus tag
xxxxxx xxxxxxxxx

Moderálva: 2020-06-28 11:03:35

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...