Banner

DVTK - Honvéd 2-4

Szerző: objektív | 2020-09-12 15:00:00

Délután 5 órától a Bódog Tamás vezette Honvédot látjuk vendégül hazai pályán. Feczkó Tamás mérkőzés előtti pár gondolata a dvtk.eu kérdéseire:

- Nem mindenkinek előny a hazai pálya, de nekünk a saját közönségünk előtt játszva megsokszorozódik az erőnk, mert a nagyszerű szurkolóink mindig átsegítenek a holtpontokon, és soha nem adjuk fel a harcot - mondta Feczkó Tamás. - Érdekes módon az ellenfél is szeret ide járni, legutóbb a volt játékosaim mesélték az MTK elleni találkozó előtt, hogy alig várták, hogy diósgyőri hangulatban játszanak.

A hét elején pedig igyekeztünk összehangolni a csapatot, ne látszódjon, néhányan egy hétig külön készültek - avatott be a részletekbe a sportszakember. - Sajnos Orosz Donát sérülten tért vissza, az viszont biztató, hogy Hysen Memolla már hétfőn is le tudott ülni a válogatott kispadjára. Az MTK ellen szintén sérülés miatt lecserélt Márkvárt Dávid állapota javul, de csak a mérkőzés napján dől el, tudja-e vállalni a játékot.



OTP Bank Liga 4. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-4 (2-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 3917 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Szert Balázs; Antal Péter, Németh Ádám).
DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Hegedűs J., Memolla - Rui Pedro, Iszlai - Ivanovski, Molnár G., Grozav - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Baráth, Batik, Aliji - Bocskay, Hidi - Ugrai, Gazdag, Zsótér - Balogh N. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Balogh N. helyett B. Traoré a 64., Rui Pedro helyett Max a 68., Ivanovski helyett Szűcs K. a 74., Molnár G. helyett Hasani a 78., Aliji helyett Uzoma a 87. percben.
Sárga lap: Dražić a 19., Ugrai a 39., Gazdag a 40., Ivanovski az 53., Antal a 70., B. Traoré a 86. percben.
Piros lap: Polgár a 70. percben.
Gólszerző: Zsótér (0-1) a 16., Gazdag (0-2) a 41., Grozav (1-2) a 43., Molnár G. (2-2) a 45+2., Gazdag (2-3) a 63. percben.







Edzői értékelések

Feczkó Tamás: - Mindenekelőtt Hegedűs Jani nevében is köszönöm a szurkolótábornak, hogy ebben a nehéz helyzetben mellé álltak, a csapat és a tábor is mindent megtett, hogy enyhítse a fájdalmát.
Nem jól kezdtük a mérkőzést, de a mentális erőnket mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a meccsbe. Ezúttal nem jött jól a szünet, mert a gólokon kívül több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottunk. A második játékrészben úgy játszottunk, ahogy kell, végig nyomás alá helyeztük a Honvédot, az ellenfél térfelén szereztünk labdát, és gólhelyzeteket teremtettünk.
A vendégek rendkívül érdekes körülmények között született harmadik gólja döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Teljesen mindegy, én mit láttam a kispadról, ország-világ szemtanúja lehetett, mi történt, erről többet nem is szeretnék mondani.
Később létszámhátrányban is az ellenfél térfelén játszottunk, mi domináltunk, és kilenc mezőnyjátékossal is letámadtunk. Ez a csapat többre hivatott, amit a folytatásban be is fogunk bizonyítani.


Bódog Tamás: - Az elmúlt két hétben nem mosolygósan közlekedtünk, ezért a mai napon számunkra a három pont begyűjtése jelentette az elsődleges feladatot. Nem volt egyszerű, le a kalappal mindkét csapat előtt!
Az első félórában uraltuk a mérkőzést, a DVTK nem talált fogást rajtunk, csak hosszú labdákkal próbálkozott. Nem mentünk rájuk, nem a korábbi magasságban húztuk meg a presszingzónát, és azokat a hibákat sem követtük el, amit az előző hetekben. A félidő másdik részében fölénk kerekedett a Diósgyőr, mert ők is tudnak focizni, nem is akárogyan. Mindkét gólt abból kaptuk, hogy a felívelt labda után a lepattanót nem tudtuk levédekezni, pedig erre készültünk. Hiába egyenlített a DVTK, tudtunk újítani, és ültek azok a kontráink, amit gyakoroltunk.
Az viszont bosszantó, ha bemegy a büntető, akkor még marad két perc..., de hál'Istennek a kapusunk megfogta.


Összefoglaló: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

277. mr-d |Válasz erre: 272. KáGábor
2020-09-14 20:31:11 Fekete öves, Őstag
nem, de nem akarok látatlanban vagdalkózni, hogy fegyelmezetlenség, alkalmatlanság vagy taktikai okai vannak.
276. totalrecar
2020-09-14 17:02:51 Piros öves, Őstag
Szerintem ha Feczkó fejben és lelkileg is össze szedi magát, kicsit átrendezi a csapatot (a megfelelő játékost a megfelelő posztra teszi), és a játékosok erényeihez igazitja a taktikát,akkor még nem veszett semmi!
275. totalrecar
2020-09-14 16:49:47 Piros öves, Őstag
Nem tudom, de nekem úgy tűnik Feczkó amikor nyilatkozik,hogy olyan, mint aki mindjárt elsirja magát!

Valahol megértem, mert egyre gyengűlő ellenfelek ellen,(Mezőkövesd-MTK-Honvéd) egyre kevesebb pontot (3-1-0)szereztűnk itthon, ráadásul Bódog már másodszor veri el, két kűlönböző csapattal, nembeszélve arról hogy a birók is a csapata ellen fujnak rendre és egyre keményebben,a szurkolók is elkezdtek elmaradozni, és akkor még ott van mint a hab a tortán, hogy fogalma sincs, miért nem a meglévő játékos állományhoz igazitja a taktikáját....!

Egyértelmű, hogy fejben összekell szednie magát, mert ez a majdnem elsirom magam hangulata átragad a csapatra is!
274. toki* |Válasz erre: 272. KáGábor
2020-09-14 13:04:49 Fekete öves, Veterán
Ezen én is gondolkodtam. Tartom magam ahhoz, hogy ez kevés, hogy a "2 vkp" ütközik. Viszont rendkívül lassúak - Iszlai, Pedro -.
273. mohow
2020-09-14 13:01:56 Fehér öves, Újonc
https://rangado.24.hu/magyar_foci/2020/09/14/a-diosgyornel-nem-nyugszanak-bele-a-honved-ellen-tortentekbe/
272. KáGábor* |Válasz erre: 271. mr-d
2020-09-14 10:26:42 Fekete öves, Veterán
Ez vajon Márkvárt hiánya miatt van?
271. mr-d
2020-09-14 10:22:38 Fekete öves, Őstag
Harmadik gólt kapjuk a második hullámban érkező játékostól, át kell gondolni a vkp szerepét, hová helyezkedjen. Mint ahogy Gazdag lesgólja előtt is Balogh teljesen szabadon vette át a labdát, Ramos is gólt eredményező zavart okozott azzal, hogy visszalépett a védelem elé, Ugrai is szabadon érkezett. Egy kicsit olyan "dausvilis" a játék megint. Rohanunk, szaladunk, a stratégiailag fontos pontok meg üresen maradnak, egy hiba esetén az ellenfél meg büntet.
270. tamaskpt |Válasz erre: 256. dvtk-3534
2020-09-14 07:18:40 Piros öves, Őstag
Az a Debrecen igazából edzőtől függetlenül a kiesésbe száguldott azzal a védelemmel. Kondás csodája is csak három meccsig tartott tavasszal.
Barcikáról meg hallani olyan pletykákat hogy Vitya csak az edzést tartja, a csapatot nem ő állíthatja össze...
269. tamaskpt |Válasz erre: 242. wexeye
2020-09-14 07:16:32 Piros öves, Őstag
Mi ezekben a rangadó a nevükön kívül? Már '11-ben is csak mi adtuk meg a színvonalat a vendégben. Köszönöm, de én meg a másodosztály ennél is durvább színvonaltalanságából nem kérek.
268. vebgy* |Válasz erre: 266. sadab1
2020-09-14 01:00:33 Fekete öves, Veterán
Számomra is molyfing a 4 pont három hazai meccsen...

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...