Banner

DVSC-DVTK (0-0) 2-0

Szerző: objektív | 2018-08-04 14:25:00

A ferencvárosi vereség után nem tudtuk itthon tartani a három bajnoki pontot a Felcsút csapata ellen, pedig Ugrai lábában lehetett volna a győztes találat. A 11-est nem sikerült értékesíteni, így meg kellett elégedni az első hazai mérkőzésen egy remivel. Hétvégén a harmadik fordulót rendezik az OTP Bank Liga küzdelmeiben. Ezúttal a Debrecen otthonában próbálkozik pontszerzéssel Fernando legénysége, de a két csapat hajdúsági előéletéből kiindulva nem számíthatunk sétagaloppra. Tisztes helytállást várok és egy olyan mérkőzést, amelyen már fel tudjuk fedezni azt a munkát, amiről Fernando beszél.



OTP Bank Liga 3. forduló

Debreceni VSC - Diósgyőri VTK 2-0 (0-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4028 néző. Játékvezető: Erdős József (Buzás Balázs, Garai Péter; Szilasi Szabolcs, Bogár Gergő).
DVSC: Nagy S. - Čikoš, Kinyik, Szatmái, Barna - Tőzsér - Varga K., Haris, Bódi, Szécsi - Avdijaj. Vezetőedző: Herczeg András
DVTK: Antal - Eperjesi, Brković, Tamás, Forgács - Hasani, Lipták, Busai - Shestakov, Bacsa, Vernes. Vezetőedző: Fernando Fernandez.

Csere: Forgács helyett Tajti az 54., Varga K. helyett Calvente az 56., Vernes helyett Ioannidis és Lipták helyett Bárdos a 62., Haris helyett Csősz a 85., Avdijaj helyett Takács T. a 90. percben.
Sárga lap: Calvente az 59., Eperjesi a 90+2. percben.
Gólszerző: Tőzsér (1-0) a 49.Szécsi (2-0) a 83. percben.


Értékelés:

Herczeg András: - Jól kezdtük a találkozót, jobban játszottunk. Végig mi irányítottuk a játékot, helyzeteket alakultunk ki, igaz a DVTK is lőhetett volna egy gólt. Jó felfogásban játszott a csapat, szerettük volna már az első félidőben megszerezni a vezetést, de akkor még nem sikerült. Nem engedtük kibontakozni a DVTK-t, rúgtunk két gólt, jó teljesítménnyel, megérdemelten győztünk.


Fernando Fernandez: - Az elsőtől az utolsó percig jobban játszott a DVSC, megérdemelte a győzelmet. Sokat kell fejlődnünk, ha jobbak akarunk lenni, mint az előző bajnokságban.
Az időjárás nem befolyásolta a teljesítményünket, mindkét csapat számára meleg volt. A problémát az jelenti, hogy változtatni kell a hozzáálláson, mert otthon még megy a játék, de idegenben viszont rendkívül gyengén játszottunk az FTC és a DVSC ellen is. Ma 0-0-val jöttünk le a pályáról a szünetben, de sok gólt kapunk, három meccsen nyolcat, az rengeteg. Dolgoznunk kell, de nem csak a védekezésen, hanem a támadójátékon is igen sokat kell javítani.
Mazalović a pénteki edzésen megsérült, pedig legutóbb a PAFC ellen egészen jó teljesítményt nyújtott. Bíztunk, benne, hogy játékra alkalmas lesz, de nem így történt. Hiányát igyekeztünk Liptákkal pótolni, ami az első félidőben úgy ahogy sikerült is, nem kaptunk gólt. Azonban a második játékrész elején adtunk egy ajándékot az ellenfélnek, amit ki is használtak.
Minden egyes pontért meg kell küzdenünk, és ehhez meg kell változtatni a játékosok mentalitását, amihez időre van szükségünk, de a profi labdarúgásban abból van a legkevesebb. A jó eredmények építik a csapatot, de ehhez győzelmeket kell aratni.




forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

450. Bobák Kornél* |Válasz erre: 447. duke
2018-08-07 09:02:53 Fekete öves, Veterán
Hiányoltalak, mert nagyon jó meglátásaid voltak. De igaz ami igaz, ha valaki nem látja a meccseket, vagy csak részleteket, akkor nem nagyon tud véleményt nyilvánítani. Azért remélem, tudod majd nézni a meccseket, és a véleményed is olvashatom.
449. Krapulax |Válasz erre: 423. jaborcsik-andras
2018-08-07 09:02:53 Piros öves, Őstag
Legyen.
A 20 évvel ezelőtti régi Árpád-sávos mezünk zsír volt, remélem ez hasonló lesz.
Az meg hogy 2rule, gurule vagy borule nem nagyon érdekel, a lelátóról úgyse látom a márkajelet :)
448. elzett |Válasz erre: 442. alfonz
2018-08-07 08:56:57 Piros öves, Őstag
faszt szegfűzöl asshole.
Ennyit arról, hogy ki hozza be a politikát ide..
447. duke |Válasz erre: 438. Bobák Kornél
2018-08-07 08:33:41 Barna öves, Tag
Köszi Kornél, ez jól esett! Nem tűntem el egészen, szoktam olvasgatni a fórumot, időnként hozzá is szólok, csak már nem olyan gyakorisággal, mint régen. A csapat legutóbbi nagy tavaszi összeomlásától kissé megcsömörlöttem, és nem akartam részt venni a Bódog menesztése körül kialakult parttalan vitában sem. Aztán különböző okokból úgy alakult, hogy a mostani szezon eddigi meccseiből egyet sem tudtam rendesen végig nézni: a Fradi ellenit egyáltalán nem láttam, a másik kettőből is csak részleteket. Mindenesetre az eredmények, az összefoglalók és a nyilatkozatok alapján a helyzet nem valami biztató. Nagyon korai még három forduló után a kiesés lehetőségéről beszélni, de sajnos most ebbe az irányba mutatnak a dolgok. Ha a következő négy meccsen nem szerzünk legalább hét pontot, nagyon nagy bajban leszünk.
446. dwm |Válasz erre: 439. trevescovi
2018-08-07 08:19:53 Barna öves, Fanatikus tag
semmire való cikk egy szóra sem érdemes jelenetről
445. ötvenöt |Válasz erre: 440. Bobák Kornél
2018-08-07 08:18:58 Zöld öves, Tag
Szerintem is azt magyarázta, hogy felrúgták. Ha jól emlékszek még azt is mutatták, amikor leül a kispadra a csere után, és akkor is oda mutogatott, ahol az eset történt.
444. zorba*
2018-08-07 08:18:37 Fekete öves, Veterán
"Az OTP Bank Liga 4. fordulójában az MTK vendége lesz a DVTK az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A vendégszektorba szóló teljes árú belépők 1500 forintba, a diákjegyek egységesen 500 forintba kerülnek, míg a nyugdíjasok és a 18 év alatti gyermekek ingyen tekinthetik meg a szombati mérkőzést."

forrás: http://dvtk.eu/16003-Jegyinformacio_az_MTK_DVTK_merkozesre-cikk-labdarugas

Az MTK-tól is lehet(ne) tanulni család-, gyermek-, nyugdíjas-, diák barát belépőjegy árképzést a DVTK Stadion üzemeltetőinek...
443. zorba* |Válasz erre: 438. Bobák Kornél
2018-08-07 08:07:52 Fekete öves, Veterán
"tb" egy moderálás után kérte a regisztrációjának törlését Andrástól.
442. alfonz |Válasz erre: 426. szombatondelelott
2018-08-07 08:06:00 Lila öves, Tag
Turul mez-8 meccs,még nem nyert.
Szegfűs mez-8 éve nem nyert.
441. birodalmi-lepegeto |Válasz erre: 439. trevescovi
2018-08-07 07:59:36 Fekete öves, Őstag

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...