Banner

Magyarország - Nagy Britannia

Szerző: Szabó József | 2018-04-27 21:31:00


Hazánk 2013 után ad újra otthont a jégkorong második vonalát jelentő Divízió 1/A-s jégkorong világbajnokságnak.

A mindössze hat nap alatt lejátszódó világbajnokság hatos mezőnyéből kettő feljut a jégkorong elit mezőnyébe, az utolsó helyezett pedig kiesik a harmadik vonalba, a Divízió 1/B-be.

A VB nyitómérkőzését a harmadik vonalból feljutó britek az A-csoportból kieső szlovénokkal játszák, a záró mérkőzését mi játsszuk, szintén a brit válogatottal.


A válogatottat három miskolci játékos képviseli, az épp itt játszó Vas János és Magosi Bálint illetve a saját nevelésű Gőz Balázs.

A mezőny egyik esélyese a kazah válogatott, hiszen a válogatott az orosz szuperligában, a KHL-ben játszó Asztana csapatára épül, a másik favorit az elitból tavaly kieső szlovén együttes, mely a legutóbbi olimpián nagy meglepetésre igen jól szerepelt.

Mögöttük a tavaly nem túl jól szereplő magyar és a tavaly az A-csoportból kieső olasz válogatott nagyjából egyenlő erőt képvisel, amelyik bravúros szereplést mutat, megelőzheti a két legesélyesebb válogatottat.

A lengyel válogatott sötét ló, keretük nem túl erős, ám nagyon egységesek és fizikaliag nagyon erősek.

A britek lógnak ki kissé a mezőnyből, ám lebecsülni nem szabad őket, hiszen brit hoki hagyományosan őszinte, kemény jellegű.

Reméljük a hazai pálya megadja azt a pluszt a magyar válogatottnak, ami a feljutáshoz szükségeltetik.


A VB hivatalos oldala: http://wmia2018.iihf.hockey/

A magyar válogatott kerete: http://www.jegkorongszovetseg.hu/megvan-a-vegleges-vb-keret


Végezetül íme a saját, folyamatosan frissülő információs táblázatunk:

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

144. korxi |Válasz erre: 143. Szabó József
2018-04-29 18:26:56 Piros öves, Veterán
És jönnek vissza valószínűleg az osztrákok és dél koreaiak.
2018-04-29 09:31:28 Fekete öves, Veterán
Aludtam egyet a drámára.
Most még nem fogom fel, mennyit vetettünk ezzel a 15 másodperccel.

Azonban ne feledjük, nagyon kiegyenlítődött a mezőny a másodvonalban, azzal, hogy a két, igencsak A-csoportos rutinnal rendelkező szlovén-kazah kettős lenn maradt, jövőre is igen erős lesz a mezőny.
Mert valljuk be, egyelőre ez mi szintünk, egyik meccsen se tudtunk három harmadot végigtolni, ami az A-csoportban alap.
142. fules1 |Válasz erre: 140. scs001
2018-04-28 22:37:36 Piros öves, Őstag
A labdarúgókat nem lehet egy lapon említeni a hokisokkal. Ha az aranylábú fiaink is úgy állnának a meccsekhez,mint a hokisok teszik akkor nem kellene parázni attól h kiesünk az nb1-ből.
141. fules1
2018-04-28 22:33:40 Piros öves, Őstag
Hát ez a végjáték nagyon rosszul érintett,de hogy nem jutottunk fel az nem csak a 16 másodpercen múlott. Annak a csapatnak amelyik A csoportba akar jutni kilenc gólnál többet kell ütnie öt meccsen. Messze mi ütöttük a legkevesebb gólt a résztvevő csapatok közül.Nem biztos h a legjobb formában lévő csatárok játszottak a vb-n. Ráadásul ez a meccs vitte el a mixemet is :(
140. scs001 |Válasz erre: 132. Szabó József
2018-04-28 22:29:37 Piros öves, Őstag
Biztos? Ha ezt a focisták csinálják, ugyanúgy fújolnál!! Teljesen magyar betegség...Semmivel sem különbek a végeredményt illetően!! 15 másodpercen múlott... Ugyanolyan lúzerek, mint a focisták..CSAK A DIÓSGYŐR!
139. abori |Válasz erre: 138. korxi
2018-04-28 22:28:44 Lila öves, Fanatikus tag
Már pont írni akartam, hogy "reszkess Felvidék", erre nem kiegyenlítettek! Pitsába! Megyek aludni, ha tudnék. Faxom!
138. korxi
2018-04-28 22:25:54 Piros öves, Veterán
Csakhogy fokozzam, azért rohadtul nagy kár ezért, mert az A csoportos VB, ahová feljutottunk volna szlovákiában lesz, ahol lehet hogy a kassai csoportba kerültünk volna.
137. Bobák Kornél* |Válasz erre: 136. abori
2018-04-28 22:25:16 Fekete öves, Veterán
Én is attól tartottam még a vébé előtt, hogy kiesünk. De nagyon közel voltunk a feljutáshoz.
136. abori
2018-04-28 22:20:06 Lila öves, Fanatikus tag
Lehet, hogy egyedül vok a véleményemmel, de 1 hete én örültem volna ha bent maradunk. De nem tudok örülni az utolsó 15 mp miatt. Holnap már reálisabban fogom látni, de most idegállapotba vok. Basssa meg!
2018-04-28 22:15:33 Fekete öves, Veterán
Az a dühítő, hogy kétszer is az ütőnkön volt a korong, de mindkétszer elveszítettük. Infarktus-veszélyes meccs volt!
Hári kihagyott büntetőjét emlegetik többször is, de hát Erdély is mehetett egyedül, ő is kihagyta, büntetőpárbajoknál is számtalanszor kimarad. Ettől függetlenül belőhette volna.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...