Cziczás László: Minden várakozásomat felülmúlja az eddigi szereplésünk

Szerző: Jáborcsik András | 2018-12-22 15:02:00

Új csapat építésébe kezdett bele Diósgyőrben Völgyi Péterrel karöltve a nyáron érkező Cziczás László és a lányok eddigi nagyszerű szereplésének köszönhetően a csarnokba is hétről-hétre egyre többen látogatnak ki. A csapat is bízik benne, hogy hamarosan újra teltház előtt játszhatnak.

A dvtk.eu interjújából idézünk:

Sikeres ceglédi évek után nyáron vetted át az Aluinvent DVTK irányítását. Milyen tervekkel, elképzelésekkel érkeztél a klubhoz?
Nem idén keresett már engem először a DVTK, de úgy éreztem, most jött el az ideje a váltásnak. Úgy gondoltam, készen állok arra, hogy egy ilyen nagy tradíciókkal rendelkező klub csapatát vezessem. A tervem az volt, hogy egy szerethető csapatot próbáljak meg kialakítani, amelyik csúszik-mászik a pályán, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. Egyre többen vannak a mérkőzéseinken, reméljük, hogy hamarosan egy táblás házat is (január 13-án a Sopron érkezik Miskolcra - a szerk.) össze tudunk hozni. Összességében az itt eddig elvégzett négyhónapnyi munka jól alakult.



Két sorozatban lépett pályára a csapat ősszel. A bajnokságban az alapszakasz első köre után kilenc győzelem mellett mindössze két vereség áll a nevetek mellett. Előzetesen elfogadtad volna ezt?
Mindenféleképpen. Ha valaki garantálta volna nekem előzetesen, hogy a második helyen fogunk állni a bajnokság első körének végén, nyilvánvalóan nem gondolkodtam volna rajta sokat, hogy aláírjam-e vagy sem. Minden reményemet és várakozásomat felülmúlja az eddigi szereplésünk és maga a tény, hogy a második helyen állunk a tabellán.

Van olyan játékos, akit kiemelnél az eddig mutatott produkciója alapján?
Medgyessy Dórának nagyon jó szezonjai voltak az elmúlt néhány évben, de úgy érzem , most erre is rá tudott tenni még egy lapáttal. Igazi vezére a csapatnak a pályán és azon kívül is, nagyon szépen húzta a többieket. Maja Škorić csapakapitányhoz méltó teljesítményt nyújt, Chanel Mokango pedig korlátlan úr a palánkok alatt mindkét oldalon. Eglė Šulčiūtė is napról napra jobban játszott, és emberileg is értékes tagja a csapatunknak, ezért is nagy érvágás, hogy a sajnálatos sérülése miatt nem számíthatunk rá a továbbiakban. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. A többiek is szépen hozzáteszik a magukét, mindenki nagyon szépen beállt a sorba, öröm a lányokkal dolgozni.

Decemberben egy erőltetett menetben szerepelt a csapat, a január is eseménydúsnak tűnik.
Valóban, de talán annyival lesz könnyebb a január, hogy a remek Európa Kupa szereplésünknek köszönhetően bekerültünk a nyolc kiemelt gárda közé, ezzel megspóroltuk magunknak a playoff első körét, így nem kell pályára lépnünk január 3-án és 10-én. Ez azért jó, mert így nyugodtabb felkészülést tudunk megvalósítani. Persze, nehéz sorozat következik, de erre készülünk folyamatosan, mi ennek örülünk, hiszen profi sportolók vagyunk. Élvezzük azt, ha játszhatunk, úgyhogy édes teher ez, ami a vállunkat nyomja. Minden kedves szurkolónknak köszönjük az eddigi lelkes biztatást, kellemes ünnepeket kívánunk valamennyiüknek! Bízom abban, hogy jövőre még nagyobb számban mellénk állnak és közösen nagy sikereknek fogunk tudni örülni.


Ide kattintva elolvashatod a teljes interjút a dvtk.eu-n >>>>>


forrás: dvtk.eu




SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
9. kiskapu |Válasz erre: 4. piros79
2018-12-28 15:03:45
Mai újsághír: ,,Az Aluinvent–DVTK idei utolsó tétmeccsén, a Cegléd elleni hazai bajnokin bokacsonttörést szenvedett litván Sulciute sérülése miatt nem tudott edzésbe állni, felépülése várhatóan 6-8 hetet vesz igénybe, és mivel csak ezt követően kezdődhet meg fizikai fejlesztése, így leghamarabb márciusban tudna a csapat rendelkezésére állni. Mivel azonban addig sok tétmérkőzés vár a Diósgyőrre, mind a bajnokságban, mind a nemzetközi színtéren, az Európa Kupában, így nagy valószínűséggel egy újabb külföldit igazolnak a pótlására. Lapunk információja szerint egy lett kosaras érkezésére van jelenleg a legnagyobb esély."
8. Karpfen |Válasz erre: 5. elzett
2018-12-27 11:27:00
Hú, bizony. Király második csapatában volt. Az elsőben volt Pronyina, Jevtusenko, ők lettek ezüstérmesek, még a Nagyváthyban és akkor lett a Pécs először bajnok. Jevtusenko helyére jött Wild, csak akkor rövid volt a haja. Tényleg jól dobta a hármasokat. Ők már a sportcsarnokban játszottak. Király abban volt nagy és úttörő, hogy remek légiósokat igazolt. De edzőnek és pedagógusnak csapnivaló. Neki sportigazgatónak kellett volna lennie.
7. grosser
2018-12-26 13:37:59
Boldog karácsonyt mindenkinek!
"Az Európa Kupa alapszakaszának lezárása után a nemzetközi kosárlabda szövetség (FIBA) szakírója közzétette az "All Star" csapatát a szövetség honlapján, melyet a 44 résztvevő klub több, mint 500 játékosának teljesítménye alapján határozott meg. A kezdő csapat irányítója nem más, mint Medgyessy Dóra, az Aluinvent DVTK irányítója."
6. vebgy
2018-12-25 23:24:23
Abban én is bízom, hogy jövőre jóval többen találnak vissza a csarnokba...a lányok és Cziczás is megérdemli/k/.
5. elzett
2018-12-25 19:13:49
mit találtam...
Talán emlékszik még rá valaki
https://index.hu/sport/kosarlabda/2018/12/24/wild_eleonora_az_egyetlen_magyar_kosaras_olimpiai_donto/
meg Ambrus, Madaras, Lakosa...
4. piros79
2018-12-24 23:36:24
Nagyon szépek az eddigi eredmények! Ugyanakkor, ha Eglét nem sikerül megfelelően pótolni, akkor gyengülni fogunk a palánk alatt.
3. Csabi K
2018-12-24 22:42:14
Nem mondtam még, de nekem Medgyessy Dóri a magyar női fehércsoki.
Boldog karácsonyt szeretnék kívánni nem csak neki hanem az egész csapatnak.. az igazi fehércsokoládéval.
2. benji
2018-12-24 20:08:07
Hasonló folytatást kívánok az ünnepek után is!
1. burritos
2018-12-24 11:03:22
Ilyen, amikor jó kezekben van a csapat! További jó munkát és szép eredményekben gazdag boldog új évet kívánok a csapatnak és a mesternek!
Mégsem


Üzenet küldése...