Busai Attila a DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2017.01.10 15:03

A mai napon aláírta szerződését Diósgyőrben Busai Attila. Az MTK-ban nevelkedett középpályás kedden már új társaival edzett az edzőközpontban.

Busai Attila sokoldalú játékos, alapvetően támadó középpályás, de védőtől csatárig mindenhol játszott már. Pályafutását a Góliát FC-ben kezdte, élvonalbeli labdarúgó az MTK-ban lett. Tagja volt a Csehországban bronzérmet szerző U19-es csapatnak, majd Svájcban légióskodott. Az FTC hívására tért haza, ahol fokozatosan szilárdította meg a helyét.

- Busai Attilát már korábban is szerette volna a DVTK szerződtetni - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Személye Horváth Ferenc szerint erősítést jelent a csapat számára, a szerződtetésének pedig én magam is kifejezetten örülök, hiszen az MTK-ban nevelkedett, ezért képzett, több poszton is bevethető labdarúgóról van szó. Több olyan csapatrészben is a segítségünkre lehet, ahol korábban problémáink voltak.

- Nagyon örülök annak, hogy a DVTK-hoz szerződtem - osztotta meg Busai Attila. - Készültem rá, hiszen ez a szerződés egy hosszabb folyamat eredménye volt. Egy éve jött az első megkeresés, majd tavaly nyáron is történt kapcsolatfelvétel, most pedig itt állhatok. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült pontot tenni az ügy végére. Voltak más ajánlataim is, de nem sokat gondolkodtam. Fontos volt, hogy olyan helyre kerüljek, ahol újra futballistának érezhetem magam. Bízom benne, hogy a mérkőzéseinkre nagyon sok szurkoló kilátogat majd és az ő buzdításuk mellett nem is lehet majd kérdés, hogy melyik csapat hagyja el győztesen a pályát. Izgatottan várom már az első tétmeccset.

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás:dvtk.eu

Segítsd az amigeleken.hu munkáját, hirdess nálunk!

Írd meg nekünk elérhetőséged az [email protected] és felvesszük Veled a kapcsolatot!



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

219. toki |Válasz erre: 218. samanhegy
2017-01-12 07:19:57
De, viszont csak gégemetszéssel, és akkor mást is ki kell venni! Legalább is tudtommal, mivel az öcsi keresztapjának gége rákja volt, ő magyarázgatta, hogy miket vettek k neki.
218. samanhegy |Válasz erre: 217. toki
2017-01-11 18:56:12
Azt nem tudják kioperáltatni?
217. toki |Válasz erre: 215. samanhegy
2017-01-11 18:04:01
Már ott is! Most kaptam öcsémtől képet, hogy ugyanezt csinálja, csak tájföldön. Írtam neki, hogy azért az ádámcsutkára figyelj! ;)))
216. KáGábor |Válasz erre: 215. samanhegy
2017-01-11 17:19:59
Remek... :D
215. samanhegy |Válasz erre: 212. KáGábor
2017-01-11 17:03:41
"Az alábbi linkre kattintva valódi bomba csajokkal enyeleghettek."
http://ledbelgorod.ru

Szerintem ezt jelenti...
214. pirosfehér 1910 |Válasz erre: 208. tb
2017-01-11 16:36:45
"itt is egy Orbán-fóbiás jobbikdékás."

Erre bizony ráhibáztál. :)
213. toki |Válasz erre: 212. KáGábor
2017-01-11 16:36:09
Az új igazolásunk, csak még nem kapta meg a magyar állampolgárságot ;)))
212. KáGábor |Válasz erre: 211.
2017-01-11 16:25:50
Hát ez meg mi a manó? :D
211. pala17
2017-01-11 16:17:24
Hagy kérjek már meg ezzennel mineden kedves fórumtársamat,hogy amennyiben értésére jut,hogy Benczésnek valami eladó nagyobb értékű tárgya,ingatlana van,nekem szóljon először,akár hajnali fél kettőkor is szívesen felkelnék üzleteket kötni egy ilyen matekzsenivel
210. toki |Válasz erre: 206. gbacsi
2017-01-11 15:58:08
Az tény, még ha apró is az összeg!

1 2 3 4 5 >  Utolsó