Banner

Boldog születésnapot, Paco!

Szerző: objektív | 2017-01-13 11:52:00

Ma ünnepli 37. születésnapját Francisco Gallardo, a DVTK szurkolók egyik nagy kedvence, aki úgy belopta magát a szívünkbe, hogy még távozása után sok-sok évvel is szívesen emlékszünk majd vissza rá. Nem csak a játéka miatt, hanem azért, mert ízig-vérig sportember volt, de nem csak sportember, hanem EMBER, csupa nagybetűvel.

Egy ember Sevillából, aki úgy gondol Miskolcra, a DVTK-ra, a szurkolókra, hogy a szavai hallatán a legkeményebbeknek is közülünk elszorul a torka és melegség, szeretet önti el a szívét.

Nem keresem tovább a szavakat, nem próbálok könnyfakasztó sorokat írni. Inkább olvassátok Paco egyik régebbi levelét, és nézzétek meg az interjúját. Minden szónál többet ér!

Boldog Születésnapot, Paco!

Paco sorai:

Köszönöm!

3 év után hazafele utazva, a Wizzair 603-as járatán sok gondolat kavarog a fejemben a NAGYSZERŰ MAGYARORSZÁGI TAPASZTALATAIMRÓL. Ezek közül kiemelkedik egy: elképzelni sem tudtam, mi mindent hoz majd számomra az ittlét. Az idő múlásával rájöttem, a legjobb hely, ahova igazolhattam, Magyarország volt. Emlékszem, amikor először ajánlották fel, hogy Miskolcra igazoljak. Az első gondolatom az volt: Magyarország? Meglepetés volt, beszéltem Luquéval, élénken érdeklődött irántam a DVTK, s úgy döntöttem, belevágok a kalandba. Aláírtam a szerződést, elindultam Madridból várakozásokkal, izgalmakkal teli bőrönddel – azokat otthagytam, és emlékekkel, felejthetetlen pillanatokkal, kedvességgel és tisztelettel teli táskával tértem vissza. Nagyon sok mindennel hozzájárultatok fejlődésemhez emberileg, nagyon sok leckét tanultam Tőletek. Ezek az emlékek többet érnek számomra bármilyen jutalomnál.

16-a ÉLETEM egyik LEGBOLDOGABB napja volt, amikor Felcsúton látogatott meg a miskolci küldöttség, a polgármesterrel együtt, a város nevében, és megköszönték, amit MISKOLCON tettem, s mondták, mindig nyitva áll előttem a város kapuja, elismerik a munkámat. Nincs az a pénz, semmi más a világon, amitől ugyanazt érezhetném, mint amit aznap éreztem, ez a VILÁG LEGBOLDOGABB EMBERÉVÉ tett engem. Könnyes szemmel mondom, nagyon sokkal tartozom nektek, mert tényleg nem tudom, hogyan viszonozhatnám mindazt, amit kaptam tőletek. Sok mindenkit szeretnék név szerint említeni, de senkit nem szeretnék kifelejteni.

Most új etap kezdődik az életemben, s arra gondolok, hogy nagyon sok minden van a bőröndömben. EGYÜTT BAJNOKOK VAGYUNK DVTK és MISKOLC, így várni fogom, hogy egyszer megcsörren a telefonom, és megkérdezik, lenne-e kedvem visszatérni Miskolcra. Az is biztosan az egyik legboldogabb nap lenne az életemben. Nem tudom, hogy fejezzem ki, mit érzek a város, a klub iránt, irántatok, de annyit mondok: NAGYON KÖSZÖNÖM!

Köszönöm a Puskás Akadémiának is, hogy esélyt adott arra: folytassam, amit a legjobban szeretek a világon. Köszönöm, ahogy bántak velem, a tiszteletért és a szeretetért, amit felém mutattak, mindenkinek, aki a klubnál dolgozik.

Most elköszönök, de nem örökre (Adiós), hanem a közeli viszontlátásra (Hasta luego), mert biztos vagyok benne, hogy egy nap visszatérek.

Itt köszönöm meg Luquének is, amiért volt ereje otthon hagynia családját, hogy elsőként érkezzen ide, és megnyissa nekem Miskolc kapuját. Nélküle nem sikerült volna… KÖSZÖNÖM, KAPITÁNY!

Nem szeretnék mást megnevezni, mert nagyon sokan vagytok, KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, HAMAROSAN TALÁLKOZUNK!

Paco Gallardo


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
6. birgicz
2017-01-14 08:31:42 Narancs öves, Tag
Egyszer még Nagyapától hallottam, hogy tanulni csak olyan egyéntől lehet, akiben nem csak tudás, hanem emberség és tisztesség is van. Azt hiszem, hogy Paco egy ilyen Tanító. Isten éltesse!
2017-01-13 21:49:41 Barna öves, Tag
Köszi Paco!!! (Várunk!!!)

mer' aki DIÓSGYŐRI!!!
2017-01-13 21:49:41 Barna öves, Tag
Köszi Paco!!! (Várunk!!!)

mer' aki DIÓSGYŐRI!!!
3. tb |Válasz erre: 1. arpad-nepe
2017-01-13 16:22:49 Piros öves, Őstag
Ennél többet nem is kívánhatnánk mi sem. Hátha...
2. szurkebarat |Válasz erre: 1. arpad-nepe
2017-01-13 15:45:24 Fehér öves, Újonc
Jó összefoglalás, hátha Miki is elolvassa
2017-01-13 15:28:53 Narancs öves, Tag
Isten éltessen még nagyon sokáig Paco! Hasta luego, mielőbbi viszontlátásra!
Elolvasva sorait, még mindég könnyfakasztó gránátként hatnak. Szinte hihetetlen, hogy egy teljes ismeretlenben ennyi szeretetet és emberséged kiadjon magából, s Ő tudta, hogy ez a közös nevező az itteniek és Ő közötte. Alázat, tisztelet, szolgálat a legnagyobb hőfokon.
Hamar rájött, hogy Neki is mit jelent a DVTK-meze, amit nekünk is. Erre csak az emberileg legnagyobbak képesek, akiknek olyan erős hitük van, ami megingathatatlan. Erre lehet építeni és akkor minden cselekedetem szívből jön. Paco ilyen volt. Sevilla és Miskolc, mindkét csapatnak piros-fehér a színe. Csak a hely változott , de a szín és a szív ugyanaz maradt!
Fantasztikus embert ismertünk meg személyében és a tenniakarása csodálatos még most is.
Csak a Diósgyőrért hagyná újra el szülőföldjét, hogy tudjon segíteni tudásával és így örömet nekünk, Diósgyőrért élni-halni tudókért.
Miki! Te talán mindenkinél jobban ismerted a Három Testőrt, mivel edzőjük voltál.
Most, hogy abban a pozícióban vagy, amellyel a Diósgyőr jövőjét is megalapozhatod, legyen ráhatásod arra, hogy ez a három spanyol játékos az újra kinyújtott kezet elfogadhassa és a DVTK szolgálatába álljanak.
Ez jelentheti számunkra az egyetlen utat abból a posványból, amit nap mint nap megélünk.
Ők a biztosítékai annak, hogy a jövő diósgyőri palántáiból igazi, profi futballistái lehetnek, mert még Őrájuk fel lehet nézni!!!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...