Banner

Bódog Tamás távozik

Szerző: objektív | 2018-04-23 09:20:00

Az amigeleken.hu információ szerint a DVTK a mai napon felbontotta a szerződést Bódog Tamással. A döntést telefonon közölték a vezetőedzővel.


fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)

Az elmúlt időszak gyengébb szereplését követően a csapat veszélyes helyre sodródott, ami akár kiesést is jelenthet számukra.

A DVTK jelenleg 30 ponttal a 9. a bajnoki tabellán, két pontra a kieső helytől. Az elmúlt 5 forduló mérlege két döntetlen és három vereség, mely zsinórban következett be az elmúlt 3 fordulóban. Mindeközben a Felcsút a kupavisszavágón hátrányból búcsúztatta együttesünket a Magyar Kupa küzdelmeiből.

Minden bizonnyal emiatt történik a váltás. Az új vezetőedző személyét illetően vannak információink, ám annek közzétételével megvárjuk a hivatalos oldal bejelentését.

10 órakor tette meg a hivatalos bejelentését a klub az alábbi szavakkal:

A DVTK játékoskerete jobb, mint amit a tabellán elért helyezése mutat. Hat fordulóval a bajnokság vége előtt azért szükséges a váltás, mert a jelenlegi felállásban nem látjuk biztosítottnak a csapat élvonalbeli tagságának megtartását.

Köszönjük Bódog Tamás eddigi munkáját. Szakmai karrierjéhez sok sikert kívánunk!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

249. spongyabob |Válasz erre: 241. zorba
2018-04-23 15:25:52 Barna öves, Őstag
Hmmmm. igen ő egy profi fa.. rajzoló....igaza volt! Ő egy futballmegélhetési bűnöző... tanult a saját kárán...és megy tovább a hülyítés ..".bohóckodás", sok ezer manival matyóhímezve....
248. tb |Válasz erre: 243. birodalmi-lepegeto
2018-04-23 15:25:27 Piros öves, Őstag
Ha a bírók által elvett pontokat is hozzáadjuk, dobogón vagyunk.
247. toki*
2018-04-23 15:22:38 Fekete öves, Veterán
Ez a Sántha Dzsííí még Szabótól is nagyobb analfabéta komolyan mondom!
246. toki*
2018-04-23 15:22:10 Fekete öves, Veterán
Gondolom akiknek kell a DVTK kispad, majd az nb2-ben, mert, hogy most nem fogja hozzá adni a nevét az egyszer tuti!
245. toki* |Válasz erre: 243. birodalmi-lepegeto
2018-04-23 15:21:33 Fekete öves, Veterán
Ja igaz is! És kik azok "AZ IRIGY" szagemberek????????
244. toki*
2018-04-23 15:19:44 Fekete öves, Veterán
Sántha Dzsíííí r..... el!!!! Nem akarsz kieső csapatot, akkor már az elején kellett volna szabad kezet kapnia Bódognak, és nem könyörögnie azért, hogy edzőtáborok legyenek, meg szarjunk rá a fiatal pénzre. Ez minden normális csapatnál így működik, hagyjuk már ezt. A tesco gazdaságos csapatból nem lehet csodát tenni. Így nem lehet egy csapatot irányítani, és megástátok a DVTK-nak az nb2-es sírgödrét, de akkor ...................... nem csak Miskolcról is mint D................ G..... az országból.
Meg merem kockáztatni, hogy ott húzták ki Bódog alól a széket, amikor először dupla pénzt ígértek a játékosoknak, akik vérszemet kaptak, hogy lesz ez 4-szeres szorzó is, csak Bódog keresztül húzta a számításukat. Szemét kis g...., úristen de kár nem vagyok vagy 20 évvel fiatalabb, szopatnám őket ahol tudnám a pályán, ezeket az elkényesztetett anyám asszony katonáit.
2018-04-23 15:17:14 Fekete öves, Őstag
Sántha "Több szakember véleményét is kikértük, mielőtt meghoztuk ezt a súlyos döntést. Egybehangzóan azt állították, hogy ez a játékoskeret sokkal többre képes. "
Tényleg sokkal többre baszki? Akkor hányadiknak kéne lenni? 4-5? Dobogó?
Fradi, Vidi sokkal erősebb mindenkitől, Újpest jobb egy Somával és a 15 góljával Loki egy H.Andrással, Honvéd kerete is bőven jobb. Felcsúton a seggüket is húszezressel törlik. Pakson kb 4 éve építkeznek, van még a Haladás...bumm, egy ponttal vannak előttünk, de ősszel eléggé rezgett a léc.
242. apa2mc
2018-04-23 15:16:02 Fehér öves, Lelkes újonc
Valóban sok mindenről Bódog Tamás tehet. Miért kellett neki azt mondani Ugrainak, hogy a szögletet vagy a kapus kezébe, vagy a legközelebb álló védő fejére kell ívelni? Ő tiltotta meg a kapuralövéseket is, szezononként elég 1-2 ilyen gól, az meg már megvolt. Ha elkezd cselezgetni valaki, akkor nem addig kell csinálni, amíg emberelőnyt teremt a területen, hanem amíg el nem veszíti a labdát. Hogy lehet így felkészíteni egy csapatot.A középpálya közepén Busai alig tudta betartani az utasítást, hogy egy meccsen kettőnél többször nehogy játékba avatkozzon. Meddig gyakoroltatta velük a labdavezetést labdakezelést? Ja, bocs azt serdülő korban kell. Még szerencse, hogy a GÖRÖG nem értette az utasításokat, Ő megpróbált focizni, amíg bírta szuflával. Antal a hétvégén élete formájában védett, lehet, hogy lemaradt az eligazításról.
241. zorba* |Válasz erre: 237. birodalmi-lepegeto
2018-04-23 15:15:25 Fekete öves, Veterán
Egervári egy rutinos úriember. Levágta hamar, hogy szarból nem lehet várat építeni.
240. toki* |Válasz erre: 239. tb
2018-04-23 15:13:00 Fekete öves, Veterán
Így van, Ugri-bugri akit felhozott, meg Busai g... akiben bízott, aztán miután a fagyi meccsre ment Bódognál kiesett a pikszisből, ő úgy hálálta meg, hogy bojkottálta a fasza csapatot.

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...