Banner

Bódog Tamás távozik

Szerző: objektív | 2018-04-23 09:20:00

Az amigeleken.hu információ szerint a DVTK a mai napon felbontotta a szerződést Bódog Tamással. A döntést telefonon közölték a vezetőedzővel.


fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)

Az elmúlt időszak gyengébb szereplését követően a csapat veszélyes helyre sodródott, ami akár kiesést is jelenthet számukra.

A DVTK jelenleg 30 ponttal a 9. a bajnoki tabellán, két pontra a kieső helytől. Az elmúlt 5 forduló mérlege két döntetlen és három vereség, mely zsinórban következett be az elmúlt 3 fordulóban. Mindeközben a Felcsút a kupavisszavágón hátrányból búcsúztatta együttesünket a Magyar Kupa küzdelmeiből.

Minden bizonnyal emiatt történik a váltás. Az új vezetőedző személyét illetően vannak információink, ám annek közzétételével megvárjuk a hivatalos oldal bejelentését.

10 órakor tette meg a hivatalos bejelentését a klub az alábbi szavakkal:

A DVTK játékoskerete jobb, mint amit a tabellán elért helyezése mutat. Hat fordulóval a bajnokság vége előtt azért szükséges a váltás, mert a jelenlegi felállásban nem látjuk biztosítottnak a csapat élvonalbeli tagságának megtartását.

Köszönjük Bódog Tamás eddigi munkáját. Szakmai karrierjéhez sok sikert kívánunk!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

269. grosser
2018-04-23 18:44:55 Piros öves, Veterán
Délben jött a délutános kollégám és mondta, hogy Bódogot kirúgták. Mondom mi van? Elmész te a picsába, szórakozz azzal, akivel egyidős vagy.
Hazaérek, és tényleg.....:(
Nem is tudja a klubvezetés még felfogni se szerintem, hogy mekkora hibát követtek el!
Az én véleményem az egészről meg csak ez:
268. vebgy* |Válasz erre: 257. scs001
2018-04-23 18:42:10 Fekete öves, Veterán
A botlábú nagyarcú játékosaink jól megbuktatták...sajnálom a kivételeket, akik -kevesen- de húzták az igát.
2018-04-23 18:41:43 Fekete öves, Veterán
Nagyon kár, hogy így alakult. Hibázott Bódog is nem keveset, ez vitathatatlan.
De nem lehet csak rá húzni a vizes lepedőt. De az amatőr vezetőségünknek ezt is sikerült. Ezek után ki is estünk, és egy amatőr MB2 klubként kezdhetjük el azt őszt az új arénában.
Sok sikert Bódog a továbbiakhoz, valami profibb szemléletű csapatnál találd meg számításaidat. Csak lehetőleg külföldön. Mert egy Videotonnál alkothat, szerencsére a nagy fradi vezetősége is hagy kívánnivalót maga után. Oda tán nem kerül.
Ami pedig Nonot illeti: BAXXXDJON MEG DE KXXXÁRA.
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i/diosgyor/bodog-korabbi-jatekosa-karorvendve-uzent-a-menesztett-edzonek-foto

Innentől egy utolsó kis senki lett a szememben.
266. objektiv |Válasz erre: 257. scs001
2018-04-23 18:15:22 Fekete öves, Őstag
Persze. Pláne akkor, ha igaz is.
265. xDoNx
2018-04-23 16:22:56 Barna öves, Fanatikus tag
Wazze! Most jövök haza melóból és ez fogad???!!!! A BDSKRVSTNT!!!!!
Ráadásul telefonon közlik vele, azok után amit tavaly elért?! Kapja be az összes vezető Szabóstól, LT-stől, mindenestől! Takarodjon mindenki a francba a vezetésből! Dilettáns idióták gyülekezete!!!
"A DVTK játékoskerete jobb, mint amit a tabellán elért helyezése mutat." Meg a francot jobb! Látjuk, tapasztaljuk! Nem csak Dausvilit, a lettet, meg Nonot kellett volna elzavarnia Tamásnak, hanem a keret 2/3-dát!!!

Elérték, hogy ne menjek 5-én a stadion avatóra, de mást is! Amíg ezek az alibi balerinák Miskolcon maradhatnak én egyetlen egy DVTK meccset meg nem mézek sem élőben és sem sehol!

Bódog Tamás nem ezt érdemelted! Sok sikert és kitartást egy észszerűbb klubnál, mint ez!
264. Chris3529
2018-04-23 16:06:31 Fehér öves, Újonc
Egyik hèten elveszik az autót, meg a fizetèst, hètvègèn ugyanúgy kikapnak, erre elküldik az edzőt pedig ugyanugy kapalszarvoltateljesitmenyuk. Tessèk?? .. Ősszel jo volt a taktika, tudtak focizni, tavasszal nem akarnak edzőt buktatnak de az anyámidegesúristenit a mi kárunkra! Ha megtanultak valamit tavaly,idèn miert nem megy? megyünk az Mb2be , ők NEM! elmegy a honvedba meg a vasasba,fagyiba CSANKCSUJCSINGba. Mi meg egy èvig (minimum) maradunk a kettőbe ,de remèlem Bódogon' . Mert az is jobb minthogy pár csíra ezt engedje meg magának, Kittl meg Nono remèlem jó arcon bassza valaki ,a posztolgatasaik után...èn nem tehetem meg ,sajnos.
263. spongyabob |Válasz erre: 261. tarhinho
2018-04-23 16:04:24 Barna öves, Őstag
Köszönöm a hozzászólásod... 5-ös!!-:))
262. abori
2018-04-23 15:58:26 Lila öves, Fanatikus tag
Na most már tényleg beleveremafaxom! Szarháziak!
261. tarhinho |Válasz erre: 260. spongyabob
2018-04-23 15:55:19 Barna öves, Tag
Írják meg konkrétan vagy árulják el egy "bizalmas csoportnak" ha nem publikus, hogy tudjuk kinek a kezében, tanácsaiban van a jövőnk kulcsa! Össze lehet itt rakni egy szakmai grémiumot, csak tudjunk róla, hogy kik azok!
pl.ne egy mezőkövesdi Tóth Laci véleményezze az itteni dolgokat, vagy ne Sántha Gergely budapesti haverja egy esti buliban adjon tanácsot..
Ez ugyanúgy nonszensz, mint, hogy egy budapesti tervező eldöntötte a stadion székezését kb.1/1 személyben, mert neki úgy teszik. Aztán lehet soha az életben be sem teszi a lábát a stadionba. Kibicnek semmi sem drága.
260. spongyabob |Válasz erre: 259. tarhinho
2018-04-23 15:48:25 Barna öves, Őstag
" Kik voltak a fent nevezett szakemberek, akiknek az egybehangzó döntésére támaszkodott a vezetőség?"

picsányi körlete...és a többi f.......ló... se.....j! Ennyi elég?

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...