Banner

Bódog Tamás: Nem akartam részt venni a lenyúlásban

Szerző: objektív | 2018-05-25 15:20:00

A DVTK-tól elküldött és a klubtulajdonos, Leisztinger Tamás által a szurkolói találkozón kritizált szakember, Bódog Tamás elegánsan visszavág, elismerve saját hibáit, ugyanakkor kiáll az elvei mellett, és elmondja, a magyar futballban honos morállal lehetetlen előrébb vinni a sportágat.


fotó: Meder István

– Pihen?
– Volt egy kis idő végre a családomra – mondta Bódog Tamás. – Miután elköszöntem a Diósgyőrtől, visszajöttem Németországba, ahol élünk, de a futballtól itt sem szakadtam el. Voltam a korábbi csapataim edzésén, láttam Bundesliga-meccseket, s jutott egy hetünk rövid nyaralásra. Ezen a héten Koppenhágában jártam, ahol korábbi csapatom, a Bröndby meccsét néztem meg.

– Milyen érzésekkel gondol vissza a Diósgyőrre?
– Hálás vagyok a klubnak, amiért lehetőséget adott, hogy kipróbáljam magam vezetőedzőként. Az első pillanattól kezdve nagy lelkesedéssel, teljes szívvel próbáltam a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel segíteni a csapatot. Sok értékes embert ismertem meg, és különleges volt érezni a szurkolók támogatását.

– Korábban is kerestük, de nem akart megszólalni. Most mégis kötélnek állt.
– Barátsággal jöttem el a klubtól, és kellett némi idő, hogy leülepedjenek a történtek. Ugyanakkor megjelentek olyan hírek, amelyek azt sugallják, hogy mindenért én vagyok a hibás, s mert néhány tény nyilvánvalóan nem igaz, úgy éreztem, reagálnom kell.

– Mire gondol?
– Nem is tudom, hol kezdjem… Amikor eljöttem, még azt olvastam, hogy a szolgálati autók játékosoktól való elvétele az én ötletem volt. Azóta kiderült: hazugság, hogy az enyém volt, hiszen elleneztem. Néhány napja pedig a közösségi oldalon olvastam, hogy a tulajdonos, Leisztinger Tamás találkozott néhány szurkolóval.

– Az ott elhangzottakból lapunk szerdai számában is idéztünk.
– Habár én messze vagyok Magyarországtól, de ma már mindenkihez eljutnak az információk. Tényleg mindenért én voltam a hibás? Elismerem, hibáztam, talán néhány dolgot másként csinálnék, de… Erről a bizonyos szűk körű szurkolói találkozóról hozzám az jutott el, a tulajdonos sajnálja, hogy telefonon mondtak fel nekem, továbbá elismerte, hogy teljesen magamra hagytak a szakmai igazgatói teendők ellátásában, annak ellenére, hogy többször jeleztem, túl sok feladat hárul rám, amelyet egyedül képtelen leszek megfelelő minőségben elvégezni. Kicsit furcsa, hogy a tulajdonos ez ügyben tett kijelentései aztán kimaradtak a beszámolóból.

– Ami a tulajdonos és a szurkolók találkozóján elhangzottakat illeti: a kívülállókat talán az döbbentette meg a leginkább, mi folyik a háttérben az átigazolási díjak és a fizetések kapcsán. A tulajdonos amondó, tisztában van azzal, hogy eltűnnek a pénzek. Mit tapasztalt ezen a téren?
– Rosszulesett, amikor Leisztinger Tamás erről beszélt, nem lehet tudni ugyanis, kikre utalt és hogy pontosan mire gondolt. A jelenséggel én is találkoztam, s felhívtam a tulajdonos figyelmét arra, itt egyszerűen lehúzás folyik, becsapják őt – de ő azt válaszolta, tisztában van vele, és nem zavarja. Szerettem volna tenni ez ellen, de erre támogatás nélkül nem nagyon lehetett esélyem.

– Sarkalatos pont ez, hiszen arról hallani, hogy a Diósgyőrnek pénzügyi problémái vannak, miközben a városban jelentős fizetésekről beszélnek.
– Pénzügyi problémákkal nem találkoztam. Azt tudom, amit én tapasztaltam és amit a tulajdonos nekem mondott. Amikor megegyeztünk, úgy fogalmazott, nem elégedett az öltözői morállal, kiábrándult a léhűtő játékosokból, a futballisták túl sokat keresnek, és nagyon keveset tesznek a pénzükért. A pénzügyi szisztémán mindenképpen változtatni akartam, elküldtem a csapatból olyan magas fizetésű futballistákat, akik csak perememberek lehettek volna. Az egész fizetési struktúrát át akartam alakítani, hogy a bérezést a teljesítménytől tegyük függővé. Aki játszik, többet keressen annál, aki a cserepadon ül, vagy még ott sem, a győzelemért járó prémium legyen magas, ne pedig a fix juttatás – én ugyanis ebben a világban éltem hosszú évekig, nekem ez a normális.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás: nemzetisport.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

233. KáGábor* |Válasz erre: 232. jaborcsik-andras
2018-05-30 12:11:32 Fekete öves, Veterán
Köszönöm szépen a közbenjárásodat! Tegnap egyébként egyeztettem én is vele személyesen, és valóban egy nagyon kedves és segítőkész hölgy benyomását keltette.
Fura egy helyzet volt tényleg, de végül tisztázódtak a dolgok.
Kedves miskolci! Ezek után bízzunk benne, hogy nem történelmi pillanatok lesznek ezek. Lányodnak pedig mihamarabbi gyógyulást kívánok! :)
232. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 226. KáGábor
2018-05-30 10:32:24 Fekete öves, Veterán
Juditot sok éve ismerem, még abból az időből, amikor a kisfiam focizott a DVTK utánpótlásában. Tudom, mennyire segítőkész és lelkiismeretes. Éppen ezért hívtam fel szombaton telefonon és jeleztem neki a fórumon felmerült problémát és kértem, hogy próbáljanak meg találni valami megoldást, ami mindenki számára megnyugtatóan rendezi a dolgot. Örülök, hogy sikerült.
Egyébként ő nem olvassa a fórumot.
231. miskolci |Válasz erre: 219. KáGábor
2018-05-30 10:20:57 Barna öves, Fanatikus tag
Szia Gábor! Késő reagálva ugyan de nyomós okom volt ( a sors fintora, hogy a kislányomat vasárnap kellett felvinni Pestre egy hétfői műtét miatt ami sikeresen megtörtént). A első feltételezésed miatt miszerint valakinek a valakije vagyok nincs bennem tüske inkább csak mosolyt csalt azt arcomra, helyedbe ugyanerre gondoltam volna. Közbe olvastam és értesültem róla, hogy nem utaztok hiába így azért nekem is más a szám íze. Elég fura helyzet volt. Köszönöm az utólagos jókívánságaidat is. Megjegyzem a beígért csapatképet csak azért fogom megtartani, hogy ne felejtsem el kik voltak azok akiknek ezt a lelketlen szart és minden bizonnyal a kiesésünket köszönhetjük de az ereklyés emléktárgyas vitrinembe nem fog helyet kapni. Akik ezek után beárnyékolják ezt a minden bizonnyal felejthetetlen pillanatot( amit a feleségemnek köszönhetek elsősorban) azok a játékosok és a kialakult helyzetért felelős vezetők.
230. gazember* |Válasz erre: 229. KáGábor
2018-05-28 18:52:27 Fekete öves, Veterán
Hat amilyen szeretettel ezt intézte neked, csak a zsánerem lehet..:)
229. KáGábor* |Válasz erre: 228. gazember
2018-05-28 18:41:09 Fekete öves, Veterán
Nem adom. De miből gondolod, hogy zsánered? :D

scs001: Köszi! Remélem, nem én leszek az utolsó nb1-es kezdőrúgó!
228. gazember* |Válasz erre: 221. KáGábor
2018-05-28 18:33:40 Fekete öves, Veterán
Ja és ha egyszer elvállnátok, az asszonyod lestoppoltam..csipi-csűr!
227. scs001 |Válasz erre: 223. elzett
2018-05-28 18:32:46 Piros öves, Őstag
Biztos forrásból tudom, hogy olvassák, rendszeresen.
226. KáGábor* |Válasz erre: 223. elzett
2018-05-28 18:32:24 Fekete öves, Veterán
Igen, ez is benne van, és bennem is felmerült. Akárhogy is, megtehette volna, hogy nem foglalkozik vele tovább. Nekem ez most nagy pozitívum, van remény, hogy azért vannak dolgok, amik működnek, vannak emberek a klubnál, akiket érdeklünk.
225. illetekes |Válasz erre: 223. elzett
2018-05-28 18:32:21 Lila öves, Fanatikus tag
Persze, hogy olvassák. van akinek ez a munkaköri feladata.
No persze nem csak ezt a fórumot, hanem minden egyéb elektronikus és nyomtatott médiát.
224. scs001 |Válasz erre: 221. KáGábor
2018-05-28 18:32:09 Piros öves, Őstag
Feltétlenül megnézem a "rusnya pofádat" szombaton 20 órakor a stadionban!!! Ez így már korrekt megoldás, a lehetőségekhez képest! Örülök, hogy így alakult.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...