Banner

Benczés Miklós lett a DVTK regionális utánpótlás szakmai igazgatója

Szerző: objektív | 2019-01-09 16:08:00

A DVTK regionális multisport klubbá vált az elmúlt években. A labdarúgáson belül folyik a közös munka, ami most szorosabb együttműködéssel még hatékonyabb lehet Benczés Miklós szakmai irányítása alatt.

- Miki a múltban is rendkívül hasznos tagja volt a DVTK vezetésének, örülök, hogy újra a DVTK csapatát erősíti, - nyilatkozta Sántha Gergely, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője - és biztos vagyok benne, hogy komoly eredményeket fogunk elérni az általa vezetett területen, amely nagy jelentőségű a DVTK további építésében.

Benczés Miklós Salgótarjánban született, Miskolcon nőtt fel, a DVTK-ban lett elismert edző, miközben végigjárta a ranglétrát az utánpótlástól az első csapatig. Dolgozott vezetőedzőként, sportigazgatóként, nyáron a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatói posztjáról csábította el a Puskás Akadémia FC.

Mostantól regionális utánpótlás szakmai igazgatóként a DVTK Labdarúgó Akadémia, a Salgótarjáni BTC, az Eger SE, és az előkészítés alatt álló Felvidéki Labdarúgó Akadémia munkájáért felel.

- Örülök, hogy a korábban elkezdett munkát folytathatom Diósgyőrben - kezdte Benczés Miklós. - A legújabb megbízatásom szerteágazó, nem csak sportszakmai feladat, aminek a középpontjában az utánpótlás található. Az akadémia szakmai vezetése által megfogalmazott képzési és nevelési célok megvalósítása és ellenőrzése, illetve egy stabil alapokon működő, optimalizált rendszer felépítése, majd működtetése a feladatom.

Amikor a DVTK a számára legideálisabb jövőképet kereste, akkor a regionális együttműködésben találta meg a legtöbb eredménnyel kecsegtető utat. Később az MLSZ is ezt az irányt vélte üdvözítőnek, és 12 Regionális Utánpótlás Központot (RUK) hozott létre.

- A DVTK vezető szerepet játszik partnerklubokban folyó szakmai munka összehangolásában - folytatta a testnevelő tanári és UEFA PRO licencees edzői diplomával is rendelkező szakember. - Ez a rendszer az országban egyedülálló, és egyre többfelől hallom vissza, hogy jó úton járunk. Az elmúlt időszakban is nagy örömmel követtem a távolból, hogy Tajti József sportigazgató és Sütő Szilárd, a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatója milyen kiváló munkát végzett. Azonban nem szabad megelégednünk azzal, amit eddig elértünk.

A DVTK Labdarúgó Akadémia fejlődésében fontos mérföldkőt jelentett az akadémiai épület, és a sportpályák átadása. Salgótarjánban és Egerben is elkezdődött az infrastrukturális fejlesztés, előbbi helyszínen az akadémia épületének alapkövét is letették decemberben.

- Mindkét partnerklubunk régóta vár ilyen jellegű fejlesztésre, ami hagyományaik alapján is megilleti őket. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy önmagában az infrastruktúra nem fog válogatott játékosokat termelni, de szükség van a jó minőségű pályákra, hogy színvonalas munkát lehessen végezni, és ki lehessen bontani a régióban élő fiatalok tehetségét.

A Felvidéki Labdarúgó Akadémia ügyében viszont még nem történt meg az indulás bejelentése.

- Rajtunk kívül álló okok miatt ebben történt a legkisebb előrelépés távollétem idején, de most a legrövidebb idő alatt meg kell találni azt a megoldást, hogy ott is elindulhasson a munka. Amellett, hogy tovább tágítjuk a régiónk határait, óriási lépést tehet a DVTK a nemzetközi szereplővé válás irányában. És ha a labdarúgásban eredményt tudunk felmutatni, akkor példát mutathatunk a DVTK-ban űzhető többi sportág számára is.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 4 5 6 78 9 10 > 

26. buby64
2019-01-09 18:46:44 Piros öves, Fanatikus tag
Fél év Puskás,fél év DVTK..............
A nyugdíjig jól el lesz a két helyen.
25. chr1s
2019-01-09 18:28:43 Piros öves, Fanatikus tag
Szégyen!!! Van bőr a képén...
24. KáGábor*
2019-01-09 18:15:05 Fekete öves, Veterán
Vegyes érzelmekkel olvastam el a cikket. Ehhez azért kell némi bakancstalp az arcbőr helyén. Élénken él bennem, amikor elmesélte a tavaly tavaszi szurkolói beszélgetésen, hogy voltak olyan fiatalok az akadémián, aki úgy gondolták, hogy Diósgyőrben nem elég jó nekik, így átmentek másik akadémiára. Aztán rájöttek, hogy rossz döntést hoztak, vissza akartak jönni, de ezt a klub nem engedi, mert ha valaki elmegy, annak nincs visszaút...
23. kempes
2019-01-09 18:03:19 Piros öves, Veterán
Persze nem minden klub ilyen jó fej, szegény Stark Peti meg mehet csomagfutárnak Bécsbe. :D http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-aki-tudott-az-atvert-es-kifosztott-amikor-meg-volt-penzem-2677573?utm_c
22. piros79
2019-01-09 18:02:36 Lila öves, Fanatikus tag
A magyar kormánypárt berkeiben (és így a magyar futballban is) nem a valódi teljesítmény számít, hanem hogy ki mennyire hajlandó a vezető utasításait gondolkozás és vélemény nélkül, de szalonképesen végrehajtani. Ebben a DVTK vezetése és tulajdonosa is jó és Benczés is ebbe a családba tartozik. Persze ha nem így lenne még ilyen csapat se lenne itt, de pont emiatt a rendszer miatt nem is lett eddig jobb.
A lepény hal meg utoljára.
21. Csakegynap |Válasz erre: 18. jaborcsik-andras
2019-01-09 17:47:59 Barna öves, Fanatikus tag
Miki egy nagyon rendes, megbízható személy. Aki sosem hagyná itt szeretett klubbunk és nem megélhetésből dolgozik itt.

Egy becsúlendő jóember, ilyenből kéne mégtöbb klubbunk vezetèsébe.Persze eddig is mindenki elégedett lehet a klubvezetéssel, hisz remek emberek alkotják és kifogástalanul végzik munkájukat!

Így megfelel?
köszönöm!
20. kempes
2019-01-09 17:40:45 Piros öves, Veterán
Bumm Bumm Bumeráng... visszatérsz mint egy bumeráng. :D Örvendetes hogy klubunk ilyen kiváló védőhálóként üzemel, aki 1x beépítette magát, azt élete végéig óvjuk védjük. Mehet kalandozni, kipróbálhatja magát, bukhat bármekkorát, itt mindig várja egy igazgatói állás.
19. kerecsen
2019-01-09 17:40:07 Piros öves, Őstag
Csak egy szó jut eszembe: hányinger!
18. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 15. Csakegynap
2019-01-09 17:35:46 Fekete öves, Veterán
Fogalmazd meg a véleményed személyeskedés nélkül, és a nélkül, hogy sértegetnél másokat.
2019-01-09 17:35:18 Barna öves, Fanatikus tag
xxxxxxxxxxx

Moderálva: 2019-01-09 17:36:01

Első  < 4 5 6 78 9 10 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...