Banner

Beindul a nagyüzem a DVTK-nál

Szerző: amigeleken.hu | 2017-06-14 11:04:00


A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának játékosai ugyan csak pénteken délelőtt edzenek először, Diósgyőrben, de vannak, akik számára már ma megkezdődik az új idény, és ezzel együtt véget ér a szabadság. A keret egyik felének ugyanis jelenése lesz Debrecenben, orvosi vizsgálaton, a másik felének pedig a holnapi napon kell vennie ugyanezt a felvezető „akadályt” - adta hírűl a Borsod Online.


A hírportál információi szerint a 21 éves, szegedi születésű Forgács Dávid, aki több éven át Olaszországban futballozott a harmadosztályú Ancona gárdájában, a DVTK-ban folytathatja pályafutását.


Rajta kívül több kiszemeltje is van a Diósgyőrnek, akik közül többen a Puskás Akadémia FC játékosai: a 24 éves középpályás Pekár László, a 28 esztendős csatár Lencse László, és nem utolsósorban Makrai Gábor, aki az elmúlt egy évben kölcsönjátékosként szerepelt a DVTK-ban, és elvileg most vissza kellene térnie Felcsútra, de a piros-fehérek szeretnék, ha maradna a borsodi megyeszékhelyen. Ezeknek az erősítési terveknek azonban áruk van, ingyen nem mozdíthatók az említett játékosok, és lehet, hogy cserealapot kell felajánlani a megszerzésükre. A Puskás AFC-nél a hírek szerint nagy játékosmozgás várható, és a Fejér megyei klub szakvezetőjének, Pintér Attilának a kívánságlistáján egy olyan labdarúgó is található, akit szerződés köt a DVTK-hoz. És hiába játszott jól, és vállalt nagy szerepet a bennmaradásban, és lett a közönség kedvence a kameruni Patrick Mevoungou – aki a diósgyőri csapat vezetőedzőjének, Bódog Tamásnak a korábbi nyilatkozata szerint szívesen maradna a csapatnál –, lehet, hogy mégis másképp alakul a védekező játékos sorsa. Persze nem a 31 éves remek labdarúgó az egyetlen, akit más klub is szívesen látna…


Tovább a boon.hu-ra a teljes cikkre >>>>


forrás: boon.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

123. tamas81
2017-06-15 19:51:01 Citromsárga öves, Tag
Pekár ide akart jönni, mikor akartuk, de nem jött. Ez érdekes. Ha engem akar valamelyik munkáltató és én i szívesen megyek oda dolgozni, akkor mi az akadálya??? Hagyjuk már ezt a Hell-t! Hónapok óta regélnek itt egyesek róla, mégsem tettek arrébb még egy szalmaszálat sem. Gondolom akkor az is csak pletyka, hogy a fehérvári hokinál is érdeklődtek?!
122. tb |Válasz erre: 120. Szabó József
2017-06-15 19:09:38 Piros öves, Őstag
Félénk sem most kezdődött az érdeklődés. Talán most lesz is belőle valami.
121. pinatinajkosz |Válasz erre: 120. Szabó József
2017-06-15 11:50:12 Piros öves, Tag
Úgy legyen!Ámen
120. Szabó József* |Válasz erre: 118. jaborcsik-andras
2017-06-15 11:22:41 Fekete öves, Veterán
Felénk hiteles, a Loki felé kevésbé.
119. pinatinajkosz |Válasz erre: 115. Szabó József
2017-06-15 11:18:00 Piros öves, Tag
Az lehet hogy nincs alapja, de nem zörög a haraszt... Egyébként én olyan vagyok mint az Old Spice reklám, nekem bizonyíték kell, nem ígéret!:) Idáig bíztam az infódban Józsikám, remélem be is fog jönni!:) Türelmesen várom a bejelentést holnap estig, aztán ha most sem lesz pokol, akkor elengedem végleg az ezzel kapcsolatos reményt!
118. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 117. Szabó József
2017-06-15 11:13:45 Fekete öves, Veterán
a hitelességére értettem, nem az irányára
117. Szabó József* |Válasz erre: 116. jaborcsik-andras
2017-06-15 11:00:25 Fekete öves, Veterán
Melyik irányba? :)
116. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 115. Szabó József
2017-06-15 10:58:00 Fekete öves, Veterán
és a hellesnek? :) :)
115. Szabó József* |Válasz erre: 113. pinatinajkosz
2017-06-15 10:48:10 Fekete öves, Veterán
Annak a pletykának is annyi hitele lehet mint a nemrégi pestibulváros szennyoldalé.
114. kaali-barnabas |Válasz erre: 113. pinatinajkosz
2017-06-15 08:27:05 Zöld öves, Tag
Mevongu sajnos elment, a pénzügyi helyzet se valami rózsás,hol van Elek utáni kapott összeg játékost vásároltunk belőle, nem úgy néz ki,, a menyei csapatok közül egyedül a DVTK a vesztességes, nem egy megnyugtató helyzet ,vagy minden jó ???? reméljük !!!

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...