Banner

Az Újpest a pénteki bajnoki elhalasztását kérte a DVTK-tól

Szerző: amigeleken.hu | 2020-11-03 10:00:00

Az Újpest a pénteki OTP Bank Liga mérkőzés elhalasztását kérte a DVTK-tól.

A lila-fehérek honlapján, az ujpestfc.hu-n az alábbi rövid közlemény jelent meg:


A sérülések és a vírus miatt szinte csak az ifik maradtak!

Újabb hét, rásérülések, újabb teszt. A nagy csapatból már csak két vagy három emberünk tud felállni a fiatalok mellé, amely még változhat, ezért ismét megpróbáltuk, halasztást kérünk a pénteki játékra. Ellenfelünket tájékoztattuk a kialakult helyzetről és várjuk a döntésüket, melyről természetesen tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Addig is úgy készülünk, hogy pályára lépünk a bevethető fiatalokkal, Mundi Viktor, második csapatunk vezetőedzőjének irányítása alatt.



Belemegyünk szerintetek a halasztásba? Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben!


A csakfoci.hu szúrta ki, hogy az egyik újpesti szurkolói honlap érdekes írást tett közzé a Facebookon. Kiemelik azt a tényt, hogy hétvégén, az Újpest FC-MTK Budapest meccsen a két csapat átlagéletkora gyakorlatilag ugyanaz volt, és hogy nem csak a lila-fehéreknél, de a vendégcsapatban is hét fiatal játékost kellett bevetni. Az újpesti szurkolók így fogalmaznak:


ÚJRA HÜLYÉNEK NÉZTEK ÉS MEGALÁZTAK MINKET!…

Annak rendje és módja szerint 4-0-ra cumiztunk azt MTK ellen, aminek legkevésbé sem a fiatalok voltak az okai, hanem a dilettáns klubvezetés és az ugyanilyen dilettáns szakmai stáb. Már csak azért sem szabad semmit a fiatalok játékára és az úgynevezett vírushelyzetre kenni, mert idén ez volt már a 5. megalázó eredményünk, és még csak 9 meccset játszottunk… Eddig a Budafok elleni hazai döntetlen, a Kisvárda elleni hazai, a Puskás elleni idegenbeli vereség, illetve a fehérvári 1-5-ös gyalázat is ebbe a „szép” sorba tartozik. Legalábbis nekünk ezek megalázók.

Vagyis minden második meccsen egy megaláztatás? Jó, nem?

Természetesen az MTK ellen nem a vereség ténye volt a megalázó a szurkolók számára – lassan hozzászokunk… –, hanem az, hogy hogyan hazudozik és manipulál az Újpest FC, totálisan hülyének nézve a szurkolókat.

Hogy miért? Azt megpróbáljuk részletezni…

Az Újpest-MTK (0-4) bajnoki mérkőzésen az Újpest játékosainak átlagéletkora 24,1 év, míg az MTK-soknak 24,3 év volt…

AZ MTK két hónappal volt „idősebb”.

A kékeknél a védő Nagy ’98-as, Schön 2000-es,a Mezei 2000-es,Kata 2002-es, Miovski 99-es, a ghánai Clinton 2002-es, Biben 2003-as születésű…

Ráadásul az eredeti tervek szerint Banai, Szakály, Bacsa és Gigic is játszott volna, így viszont már 27,8 év lett volna az átlagéletkor. Ha vállalták volna, az egész kezdőcsapatban az első keret játékosai léptek volna pályára.

És ennek tudatában kezdte el hergelni a klub a szurkolókat az MTK és az MLSZ ellen…

Ha már az MTK-n számon kérjük a sportszerűséget, akkor mi is legyünk azok, és ne felejtsük el, hogy az ő keretükből is 9 (!) ember hiányzott: Herrera, Varjú, Baki, Dimitrov, Katona, Ramos, Pintér, Bíró és Barna Szabolcs. Legalább öt stabil kezdőjátékos.

És miközben a szegény ifijeink az első csapatban erőlködtek, a teljes 2. csapat Szekszárdon játszott. Vajon miért nem tőlük hoztak át néhány embert az első csapat öltözőjébe? Miért nem játszott például Kovács Kokó fia, Dominik, aki rendszeresen szerepel a tarcsiban, és védő létére lövi a gólokat? És a többiek? Vagy hol voltak a legjobb U19-eseink?

Ők hogyhogy nem játszhattak? Ezekről a részletekről miért nem tájékoztatják a szurkolókat? Miért vagyunk hülyének nézve?

Mivel olyan gyér az Újpest honlapjának az info tartalma, hogy onnan semmit lehet megtudni, aki a további részleteket le akarja csekkolni, annak az MLSZ adatbankját ajánljuk. Jó böngészést!...

Tehát az a nagy igazság, hogy újra át lettünk verve, be lettünk hülyítve, legfőképpen azok, akik kimentek, és lelkesen szurkoltak a fiatalokkal teletűzdelt csapatnak.

Úgy átbasztak minket, mint szart a palánkon.

Mi meg tapsolunk, és közben szidjuk, gyalázzuk az MLSZ-t, az MTK-t meg mindenkit vallástól és politikai hovatartozástól függetlenül. Eszetlenül, bután. Együtt a belga bérenceivel, a fradista ügyvezetővel és a többi gerinctelennel. De nekik ilyen szurkolókra lenne szükségük. Aki nem gondolkodik, nem olvas, nem kérdez, csak megveszi a bérletet és a meccsjegyet erre a szarra, és büszkén vásárolja a wc-deszkás ajándéktárgyakat. Hát a kurv@ anyátokat!

Mi ezeket felháborítónak tartjuk. Az MTK-meccs előtti hisztériakeltéssel és magával a meccsel lejáratták a klubot, megalázták az első csapatot, tönkre tették az NB I-re még nem felkészült ifistákat, megvonták a lehetőségek a tartalék-csapat tagjaitól. De ami ennél is borzasztóbb: hülyének nézték a szurkolókat.

A két napos hergelés után is csak 1150-en jöttek össze az MTK ellen, ami kevesebb, mint ahányan voltunk a derbi előtti edzésen. Akár dicsekedhetnénk is: már megint a LilaOnline-nak lett igaza...

A helyzet azonban sokkal aggasztóbb, mert egyre kevesebbeket érdekel az Újpest, már többen járnak Kisvárdára és az NB II-es Debrecen meccseire is. És nemcsak az átlagszurkolónak nem tűnik fel, de még a rendszeres meccsre járók sem tudják, ki az ifista és ki játszik a tarcsiban Újpesten...

Utóirat…

Az meg hogyan lehet, hogy az Újpest FC II. csapatának és az U19-es csapatának szinte legtöbbje futsalozik is?! Tudtátok, hogy az Újpest FC-nek van futsal csapata is, amely az Újpest Futsal Clubbal – szintén Újpest FC... – van egy csoportban? Profi pályafutásra készülő játékosok hogyan és miért futsalozhatnak?

Döbbenet, de erről nincs is hír a honlapon!!! Vajon miért?

Sem az "Eredmények", sem a "Csapatok" menüpont alatt nincs szerepeltetve, hogy van futsalcsapatunk is... Persze, a tarcsi és az U19-es játékosokkal leginkább, de akkor is... Elképesztő.

A legfrissebb hírek a futsalról 2020. áprilisából származnak, amikoris az Újpest FC UP-igazgatója egyetlen mondattal említi, hogy vannak futsal csapataink is. Semmi több. Eredmények, összeállítások sehol...

Az adatokat az MLSZ adatbankjából kellett összeszedni, mert az Újpest FC-nél arra nem veszik a fáradtságot, hogy automatikusan lekérjék az adatokat egy programmal vagy maguk frissítsék azokat. 2018 nyara óta nem frissültek az UP-játékosok adatai...

Újpest, én így is szeretlek!...


forrás: ujpestfc.hu, csakfoci.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

55. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 47. gazember
2020-11-03 23:44:24 Fekete öves, Veterán
Az 5. ponttal csak egyetérteni tudok.
54. vebgy*
2020-11-03 23:38:25 Fekete öves, Veterán
Szépen az ifjú titánjainkkal kell kiállnunk nekünk is...Mackó mit szólsz ehhez? Vagy még mindig kapaszkodsz a padba...engedd el !
2020-11-03 20:47:28 Lila öves, Tag
A karma ezt vissza fogja adni.
Mi is lehetunk meg ilyen helyzetben , es akkor a nagytudasu utanpotlastol varhatjuk a csodat...
52. gabeszba
2020-11-03 20:18:56 Piros öves, Őstag
Nem halasztunk.
51. johny* |Válasz erre: 50. Geotic
2020-11-03 20:04:34 Fekete öves, Veterán
Hát igen. A jegyüzérek aranykora jő el.
50. Geotic |Válasz erre: 49. tomi87
2020-11-03 19:48:19 Piros öves, Őstag
Hogy fogunk így elférni? :-)
49. tomi87*
2020-11-03 19:37:33 Fekete öves, Veterán
Korlátozzák újra a meccsre járást. Minden 3. széken lehet ülni...
48. 2017.
2020-11-03 19:34:54 Piros öves, Fanatikus tag
a szart engedjünk, még mit nem. itt lehetne esélyünk nyerni 3 pontot. a bajnokság a pontokról szól.

mi lenne fordítva szerintetek? egyik csapat se engedne, egyik se hülye.
47. gazember*
2020-11-03 19:33:32 Fekete öves, Veterán
Én pinatinajkosz fórumtárs véleményét osztom. Több okból is.
1.) Egyrészt igen, nekem is fontos a sprtszerűség meg a betyárbecsület. Ha belegondolunk nekünk már másunk úgysincs. Nincs tulajunk, nincs edzőnk, nincs már lassan szurkolónk sem...legyen legalább egy kis gerincünk.
2.) Másrészt ha ezek idejönnek újpestről, nekünk gatter. Megfelrtőznek minket és mehetünk mi is kuncsorogni másokhoz, akik persze beintenek majd.
3.) Harmadrészt én már egy ideje kiesés párti vagyok. Nem nagyon van más esély a tulaj és sleppje eltakarodására. Akkor viszont nem probléma, ha a halasztott meccsen rosszabb pozícióban leszünk mint most. NB2 kurvajó lesz jövőre, kár hogy a Loki visszakerül addigra. Oszt hátha csoada történik és idevezényenek valami normális manust tulajnak...
(tegnap néztem a ST-t- a következő beszélgetés belémbaszta a megvilágosodást: ZOLI: Elcserélnéd a DVTK utóbbi tíz évét a saját csapatod 10 évére? LOKIS BALÁZS: MÉG A KÖVETKEZŐ TIZET SEM! Értitek, egy nb2-es csapat szurkolója pontosan látja, hogy a következő 10 évük is sokkal jobb lesz, mint a mi következő 10 évünk. EZ A GYOMORIDEG GYEREKEK!)
4.) Most mondaj Orbi, hogy minden 3. széken lehet ülni, maszk kell, meg miafaszom...ez nem olyan már a lelátón sem, mint lennie kellene.
5.) Megérett a tök.
46. dfcwolf
2020-11-03 19:22:26 Fekete öves, Őstag
Ha belemennénk a halasztásba, akkor a Fair Play díjat megnyerhetnénk. Legalább nyernénk valamit a 10 év alatt. Sántha örülhetne.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...