Banner

Az elitkörre készül az U17-es válogatottal Farkas Marcell

Szerző: Jáborcsik András | 2018-03-20 21:13:00

Válogatottunk a közelgő elitkörös szereplésre készül: március 22-től hazai pályán sorrendben Szlovénia, Románia és Izreal ellen lép pályára csapatunk az Eb-selejtezők 7. csoportjában. A nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második helyezett biztosítja majd helyét a májusi angliai Európa-bajnokságra.

A válogatott szűkített, 22-es keretének tagja a DVTK tehetsége, Farkas Marcell is, akinek Édesapja az a Farkas János, aki szintén végigjárta Diósgyőrben az utánpótlás szamárlétrát, szerepelt az ifjúsági válogatottban is és nyolc évig volt a DVTK, majd a DFC labdarugója. Marcira tényleg igaz, hogy az alma nem esett messze a fájától.

A "Tehetségeink bemutatása" sorozat részeként Marcival 2013-ban készített beszélgetésünket ide kattintva olvashatjátok el >>>>


Szélesi Zoltán, a magyar U17-es válogatott szövetségi edzője idén is bizakodva várja az elitkör mérkőzéseit.

"Hűen a korábbiakhoz, illetve a mindig is vallott elveimhez, a cél a továbbjutás, azaz az első vagy a második hely elérése. Fontos a siker a fiatal játékosok szempontjából is, de a legfontosabb maga a nevelés, hogy felnőtt játékosként majd erősségei lehessenek a magyar labdarúgásnak. Nem lesz könnyű továbbjutni, mert nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik a csoportunk. Nyilván nem azonos nehézségű csoportból jutottak tovább az ellenfelek, de biztos vagyok abban, hogy senki sem véletlenül került el idáig, az izraeli, a román és a szlovén csapat is erős. A mi csapatunk kitűnően szerepelt az ugyancsak hazai rendezésű őszi minitornán. Erősségünk a csapategység. A keret egyébként folyamatosan formálódott az elmúlt időszakban, az aktuálisan legerősebb kerettel vágunk neki a tornának" – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán.

Hogy vívta ki az elitkört a válogatott?

U17-es válogatottunk 2017 augusztus elején veretlenül végzett a második helyen a Telki Kupán, majd a lengyelországi Syrenka Kupán folytatta felkészülését, ahol végül a negyedik helyen végzett.

A felkészülés a hazai rendezésű Eb-selejtezőkön való sikeres szereplést célozta, melyen válogatottunk sorrendben Wales, Hollandia és Koszovó ellen lépett pályára.

Az UEFA versenykiírása szerint a selejtezőkörben 13 csoportban csapott össze 52 nemzet válogatottja 2017 őszén. A négyfős csoportok első két helyezettje, és a négy legjobb csoportharmadik kvalifikálta magát a 2018 tavaszán megrendezésre kerülő elitkörbe.

Az Eb-selejtezőkör első fordulójában a magyar válogatott jó játékot bemutatva, nagy fölényben futballozva 2–1-re verte Wales legjobbjait, míg a csoport második összecsapásán Hollandia ellen nyert megérdemelten. A győzelmeknek köszönhetően az utolsó forduló eredményétől függetlenül csoportgyőztesként léphetett pályára Szélesi Zoltán csapata Koszovó ellen, és 3–1-es győzelmet aratott.


Férfi U17-es válogatottunk a spanyolországi La Manga Kupán folytatta felkészülését a márciusi elitkörre, az ellenfeleink sorrendben Svédország, Norvégia és Szlovákia voltak. Szélesi Zoltán csapata két győzelemmel és egy döntetlennel megnyerte a rangos tornát, az elitkörös felkészülés utolsó állomását.


Az elitkörre 18 mezőnyjátékos és két kapus nevezhető, azzal a kitétellel, hogy sérülés esetén egy tartalékkapus bármikor behívható a torna során. Ugyanaz csak részben igaz a mezőnyjátékosokra: az előzetes kerethez képest sérülés esetén a játékos három órával az első mérkőzés kezdetéig még cserélhető. Fentiek miatt a magyar válogatott szűkített, de nem végleges és hivatalos keretében egyelőre 22 játékos szerepel. A La Manga Kupán a válogatott tagja volt Csávás Bence és Szűcs Kornél is, a keret szűkítést követően a 22-es keretben Farkas Marcell maradt az egyedüli diósgyőri.

A küzdelmekben a 2001. január 1. után született játékosok vehetnek részt, a mérkőzések 2x40 percig tartanak 15 perces szünettel.


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok

1 Ásványi Balázs (PFLA)

12 Kiss Ágoston (Illés Akadémia)

22 Németh Botond (Videoton FC)

Védők

4 Varju Benedek (MTK Budapest)

2 Lakatos Benjámin (DVSC)

14 Posztobányi Patrik (PFLA)

5 Nyári Patrik (Illés Akadémia)

15 Farkas Marcell (DVTK)

3 Papp László (PFLA)

13 Kalmár Olivér (Győri ETO FC)

20 Vida Kristóf (FTC)

Középpályások

6 Irimiás Gergő (Budapest Honvéd)

16 Csala Tibor (Csíkszereda)

8 Kocsis Bence Máté (PFLA)

18 Kovács Máté (MTK Budapest)

10 Szabó Bálint (Videoton FC)

Támadók

7 Cipf Dominik (Budapest Honvéd)

17 Papp Marcell (FTC)

11 Skribek Alen (PFLA)

21 Kapronczai Gergely (MTK Budapest)

9 Tóth-Gábor Kristóf (Illés Akadémia)

19 Beke Péter (HSV)


A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI

Március 22. Magyarország–Szlovénia, 14.00, III. Ker. TVE-pálya

Március 25. Magyarország–Románia, 14.00, III. Ker. TVE-pálya

Március 28. Magyarország–Izrael, 14.00, Hidegkuti Nándor Stadion


Tovább a teljes cikkre az mlsz.hu-ra >>>>


forrás: mlsz.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
4. toki*
2018-03-23 12:22:56 Fekete öves, Veterán
Tegnap nem játszott Marci, mondjuk elég silányra is sikerült az első meccsünk. Bár ahogy olvastam, nagyon sok helyzetet hagytak ki a srácok.
3. Makanaki
2018-03-22 08:07:45 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Sok sikert kívánok neki és az egész csapatnak! Jussanak tovább a csoportból, ami nem lesz egyszerű feladat!
Félek tőle valamelyik AKADÉMIA felfigyel rá,és apró pénzért elviszik. Remélem nem így lesz, bár úgy tudom neki nincs profi szerződése a Diósgyőrrel.
2. toki*
2018-03-21 07:51:57 Fekete öves, Veterán
Először úgy voltam vele, hogy "farok" nevéből él. Viszont több ismerőstől is hallottam, hogy Marci sokat javult előnyére, meg, hogy 3-juk közül csak ő maradt meg a válogatottban, az azért nem semmi. Csak így tovább, hátha nemsokára, mint Eper utódját láthatjuk benne.
2018-03-20 21:57:41 Fekete öves, Veterán
Jani a kedvenc játékosaim egyike volt! Olyan játékos, aki tökéletesen megfelelne ma Bódog felfogásának. Ha nem esett messze az alma a fájától, akkor.... Ne kiabáljuk el, de sokat várok tőle!
A nyári felkészülés során remélhetően ő is helyet kap a keretben.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...