Banner

Az 52. DVTK - Honvéd mérkőzés következik

Szerző: amigeleken.hu | 2017-10-19 13:05:00

Ebben az évtizedben sorozatban öt hazai mérkőzést nyert a DVTK a Honvéd ellen, azonban 2016 tavaszán megszakadt ez a szép sorozat. Idén tavasszal viszont ismét diósgyőri siker született. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Hazai mérlegünk: 51 mérkőzés, 17 győzelem, 15 döntetlen, 19 vereség, 73 rúgott és 77 kapott gól.


Keddi ellenfelünk Budapest XIX. kerületének csapata, a Budapest Honvéd FC. Kispesti AC néven alapították 1909-ben, majd a Kispesti FC nevet vette fel 1926-ban. 1944-ben visszavette a csapat az eredeti nevét.

A csapat aranykora az 1950-es években jött el, ekkor Budapesti Honvéd SE néven szerepeltek. A klub a legjobb játékosai ebben a korszakban Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József és Czibor Zoltán voltak, akik az Aranycsapat magját is képezték. Nekik is sok szerepük volt abban, hogy a Honvéd az ötvenes években négyszer nyert magyar labdarúgó-bajnokságot. A 1980-as és 1990-es évek elején következett a klub második aranykorszaka, amikor nyolc aranyérmet nyert. Összességében története során tizennégy alkalommal lett bajnok, míg a Magyar Kupát eddig 7-szer hódították el.

Az OTP Bank Liga előző kiírását meglepetésre, de megérdemelten nyerte meg a Honvéd csapata. Legeredményesebb gólszerzőjük, Eppel Márton a gólkirályi címet is megszerezte. A BL-selejtezőben a Hapoel Be'er Sheva csapatát kapták, az izraeli csapat kettős győzelemmel jutott tovább.

OTP Bank Liga 2017/2018

A Honvéd 12 forduló után 19 ponttal a negyedik helyen áll. A csapat 20 góljából Lanzafame és Eppel együttesen 13-at szerzett (7, illetve 6 találat).

  1. forduló: Honvéd - Haladás 2-0
  2. forduló: Honvéd - DVTK 2-2
  3. forduló: Honvéd - Balmazújváros 2-2
  4. forduló: PAFC - Honvéd 0-2
  5. forduló: Honvéd - Újpest 2-1
  6. forduló: Mezőkövesd - Honvéd 1-2
  7. forduló: Honvéd - DVSC 1-3
  8. forduló: Paks - Honvéd 2-2
  9. forduló: Honvéd - FTC 1-3
  10. forduló: Videoton - Honvéd 1-1
  11. forduló: Honvéd - Vasas 1-4
  12. forduló: Haladás - Honvéd 1-2

A legutóbbi bajnokin a következő összeállításban játszottak: Gróf - Latifu, Lovrić, Baráth, Bobál - Holender (Danilo, 67.), Nagy, Gazdag, Banó-Szabó (Tömösvári, 78.) - Eppel, Lanzafame (Pölöskei Zs., 93.).

Téli játékosmozgás

Érkezett
Danilo (brazil, Dibba al-Fudzsajra)
Deák István (Mosonmagyaróvár)
Akeem Latifu (nigériai, FK Zira)
Pölöskei Zsolt (Videoton)
Laczkó Zsolt (Paks - kölcsönbe)
Bobál Gergely (ZTE - kölcsönből vissza)
Fehér Imre (SZEOL - kölcsönből vissza)
Mátyás Zsolt (Vác - kölcsönből vissza)

Távozott
Hidi Patrik (Real Oviedo)
Koszta Márk (Mezőkövesd)
Márton András (Tiszaújváros)
Somogyi Csaba (Budafok)
Dušan Vasiljević (Budafok)
Göblyös Dániel (Dorog - kölcsönbe)
Raul Ioan Palmes (román, Kazincbarcika)
Balázs Zsolt (Paks - kölcsönvől vissza)
Zsótér Donát (Sint-Truiden - kölcsönvől vissza)


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre <<<<<


forrás:dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
3. KáGábor*
2017-10-20 05:50:24 Fekete öves, Veterán
Én annyit kívánok, hogy forduljon pozitívba a gólarányunk. :)
2. vebgy*
2017-10-20 00:20:24 Fekete öves, Veterán
Már unalmas de...megint van mit javítani ezen a mérlegen is...
1. isten
2017-10-19 13:26:49 Barna öves, Fanatikus tag
Általában a Honvédot itthon megverjük, most rossz formában is vannak, szóval ismét diadalmaskodunk, 3-1 vagy 1-0 lesz.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...