Banner

Aluinvent DVTK - Uniqua Sopron 86-74

Szerző: Jáborcsik András | 2017-03-11 17:41:00

Aluinvent DVTK - Uniqua Sopron 86-74 (16-27, 25-15, 26-16, 19-16)

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 21. forduló

2017. március 11., szombat 18:30

Helyszín: Generali Aréna



A meccs előtti sajtótájékoztatón Maikel Lopez, a DVZK edzője latolgatta az esélyeket: "Számomra egyértelmű, hogy a soproni csapat rendelkezik a legerősebb játékoskerettel a mezőnyben. A közelmúltban fejezték be a szereplést az Euroligában, ahol kiváló tapasztalatokra tettek szert. Nagy ambícióval várjuk a szombati találkozót, mert saját közönségünk előtt meg akarjuk mutatni, hogy egy ilyen erős csapattal is felvesszük a versenyt. Az utolsó erőnkig fogunk harcolni a győzelemért."


Úgy dobják fel a labdát a DVTK-Sopron találkozón, hogy mindkét csapat a saját szemszögéből győzelmi kényszerben van. Amennyiben a hazaiak mindkét hátralévő mérkőzésüket megnyerik, úgy a Cegléd szereplésétől függetlenül előrelépnek az 5. helyre az alapszakasz végén. A bajnoki címvédő Sopronra pedig szintén két mérkőzés vár még és két győzelemmel a Szekszárd utolsó fordulós eredményétől függetlenül a tabella élén zárna, ami az egész rájátszásra garantálná a pályaelőnyt.

A két csapat között idén valamivel nagyobb a különbség, mint a korábbi években. Ettől függetlenül ez a párosítás mindig pikáns, különösen Miskolcon, ahol várhatóan ismét kitesz magáért a publikum. Az alapszakasz első felében december 11-én találkozott a két együttes és akkor 62-50-es soproni siker született.

Abból a szempontból nem kell messzemenő következtetéseket levonni a decemberi eredményből, hogy azóta mindkét keret jelentősen átalakult. Másik oldalról viszont az a mérkőzés megmutatta a DVTK esélyét is, amely egy pontszegény, tördelt ritmusú találkozóban található. A soproni keretben itthon bárki ellen bármikor benne van egy 70 pont feletti teljesítmény és nehéz elképzelni, hogy olyan körülmények között a DVTK be tudja húzni a sikert. Ellenben ha sikerül miskolci részről a soproni meccsre kitalált taktikát hatékonyan végigvinni, akkor a téli erősítésekkel hazai környezetben benne van egy szorosabb eredmény.


forrás: dvtk.eu, wbasket.hu és kosarsport.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 > 

50. vebgy* |Válasz erre: 47. fezo.ferenczi
2017-03-18 22:43:06 Fekete öves, Veterán
Szép lenne..2-3 éves szerződések...
49. vebgy* |Válasz erre: 31. grosser
2017-03-15 15:41:59 Fekete öves, Veterán
Ha megérnénk, hogy SZT csak ezzel foglalkozna...
48. vebgy* |Válasz erre: 38. Népkert
2017-03-15 15:39:31 Fekete öves, Veterán
Azt megteheti nálunk is...:))))) hiszen minimum döntőzünk az idén, neeeem ?
2017-03-15 08:32:20 Citromsárga öves, Tag
Olvasom a wbasket oldalon hogy a Szekszárd szerződést hosszabbított Bálint Rékával előtte pedig Theodorán Alexandrával ráadásul 2 a másik meg 3 évre. Mikor olvasni ilyet a DVTK-nál?
46. grosser
2017-03-14 23:51:51 Piros öves, Veterán
Kikerestem három statisztika adatot az alapszakaszból, az első nem lep meg, mert Louella csinál meccsenként kettő vagy több blokkot:

Blokk
P. Név Poszt Csapat M. Érték
1. TOMLINSON L. 4-5 Aluinvent DVTK Miskolc 19 2.05
2. ROCHEL C. 5 Vasas Akadémia 16 1.75
3. ROBERTSON-WARREN . Aluinvent DVTK Miskolc 10 1.4

Viszont ez a másik két stat kicsit aggaszt, 19 meccs után is dupla-dupla átlaggal szerepel Tina, egyre inkább félek, hogy nem fogjuk tudni megtartani, ha csak......

Összes lepattanó
P. Név Poszt Csapat M. Érték
1. JOVANOVIC T. 5 Aluinvent DVTK Miskolc 19 11.58
2. ROCHEL C. 5 Vasas Akadémia 16 9.88
3. GOREE C. 5 CMB CARGO UNI GYÔR 17 8.94

Pont
P. Név Poszt Csapat M. Érték
1. KUSTER J. 1 PEAC-Pécs 19 17.32
2. BURKHOLDER K. 3 ZTE NKK 19 17.05
3. JOVANOVIC T. 5 Aluinvent DVTK Miskolc 19 16.11
45. tamas81 |Válasz erre: 44. grosser
2017-03-13 16:42:19 Citromsárga öves, Tag
A szekszárrd nagyon okosan csinálta a külföldiek szerződtetését. Három szlovén válogatottat igazoltak, akik ismerték, ismerik egymást, így nagyon hamar kialakulhatott a megfelelő csapategység és szellem, hiszen a régiek közé hozták őket. Az a baj, hogy nálunk nem Maikel igazol, hanem szabó, a fentebb lévő.
44. grosser
2017-03-13 11:34:58 Piros öves, Veterán
Még annyit, a földi edzője meg lassan bajnokcsapatot csinál a Szekszárdból! De ide akkor se jöjjön, mert akkor nálam vége a kosárlabda szeretetének, még ha ért is hozzá, bár volt kitől tanulnia, Rátgéber a sógora, akkor se jöjjön ide!
Az a verekedős, agresszív stílus, amit meghonosított a Szekszárdnál az nem kosárlabda, tény, hogy eredményes, de nem kosárlabda!
43. grosser
2017-03-13 11:31:41 Piros öves, Veterán
Tina először Magyarországon Pécsre jött, gondolom Djokics hívására, végülis földik, de egy év után ad1, hogy nem marasztalták, ad2, hogy aláírt hozzánk, ahol képes volt hosszabbítani is, pedig Pécs sokkal közelebb van a szülővárosához, mint Miskolc, mégis minket választott másodszor is!
Ebből csak az jön le nálam - nem ismerem személyesen, egyetlen egyszer se találkoztam vele face to face -, hogy megszerette a várost, a közösséget, és elfogadta a spanyol edzőnket is! Ellentétben a földi edzőjével!
42. Karpfen |Válasz erre: 41. korxi
2017-03-12 19:51:50 Barna öves, Veterán
Tina egy -egyben nagyon jól megcsinálja a helyzeteket, de nem dob be mindent. Ha nagyobb százalékkal értékesítené az ilyen helyzeteket, már rég nem Magyarországon játszana. Ettől ő még egy nagyon intelligens játékos. Ha viszont figurákat játszanánk, ami a centerre jön ki (nem csak úgy odaadjuk a labdát, hogy oldja meg, miközben a másik négy néz), akkor a ziccereket nagyobb százalékkal lehet értékesíteni (erre volt jónéhány példa a legutóbbi meccsen) és nem kell hozzá méregdrága center. Lásd az őszi PEAC elleni meccsen Licskait. Semmi extrát nem csinált, csak dobott tizenvalahány pontot. Természetesen mindent megtennék, hogy Tinát megtartsuk, de jól felverte az árát.
41. korxi |Válasz erre: 37. grosser
2017-03-12 19:18:35 Piros öves, Veterán
De ő profi sportoló, ami nem élethosszig tartó hivatás, egy meghatározott időtartam áll rendelkezésére ami alatt ki kell hoznia karrierjéből a maximumot. Sehová nem nyaralni meg, így kisebb hangsúly esik arra hogy hol szeretne vagy nem szeretne lenni.
De ha nem is szeretne Oroszországba vagy törökországba menni (amiről egyébként nekem nincs infóm) Tina Jovanivic egy Istennő, óriási szezont fut, szinte minden meccséből össze lehetne rakni róla egy highlights-ot. Ő euroliga szintű játékos, ha nem akar keletre menni, mehet nyugatra. Ha őszinte akarok lenni, ki kell mondanom hogy ez a mostani Diósgyőr nem az ő szintje.

1 2 3 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...