Banner

Aluinvent DVTK - PEAC-Pécs

Szerző: Jáborcsik András | 2020-11-28 10:00:00

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 8. forduló

Aluinvent DVTK - PEAC-Pécs

Miskolc, Generali Aréna, 2020.11.28. 18:30 zárt kapuk mögött

Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Csabai-Kaskötő Brigitta és Drenyovszki Dániel


A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 8. fordulójában újfent hazai környezetben lép pályára az Aluinvent DVTK együttese. Medgyessy Dóráék ellenfele ezúttal a PEAC-Pécs gárdája lesz, a találkozó szombaton 18:30-kor kezdődik a Generali Arénában.


Földi Attila:

Az egyik kulcsjátékosunk Kristine Vitola távozott a héten, valamint Pusztai Petra játéka is kérdéses szombaton. Ő betegség miatt nem játszott a ZTE ellen, és amíg nem érzi jól magát teljesen, addig nem akarjuk erőltetni a játékát. A többiek rendben vannak, és remélem, hogy a szerdai meccs után megbeszéltekre lesz reakciója a lányoknak. A ZTE ellen sikerült győznünk, de nem úgy, ahogy azt szerettünk volna. Védekezésbben mindenképpen előrebb kell lépnünk. A PEAC küzd ugyan gondokkal, nem tudjuk, milyen összetételű csapattal érkezik. Ez még inkább nehezíti a helyzetünket a felkészülés szempontjából, de nem lehet kérdés, hogy győzelemre törünk.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
10. Karpfen
2020-12-02 11:29:58 Barna öves, Veterán
Szóval Keyonát igazoltuk.
9. vebgy*
2020-11-29 16:45:11 Fekete öves, Veterán
Egyébként meg gratula a lányoknak !! Jelen helyzetben...
8. Karpfen |Válasz erre: 5. adamme
2020-11-29 11:38:24 Barna öves, Veterán
Köszi, erre gondoltam. Ez még jobb kép, mint ami a közvetítésben volt. Ott csak annyi látszott, hogy eldobja és mozdul a zsák, de a labda ívéből semmi.
7. Karpfen |Válasz erre: 4. korxi
2020-11-29 11:36:11 Barna öves, Veterán
Az utóbbi időben nem volt problémám eltekintve attól, hogy az automata kamera gyors indításoknál néha lemarad. Ha otthon normális az internet, működik.
6. Geotic
2020-11-29 10:30:40 Piros öves, Őstag
Igen, annyiért tényleg megéri.
Köszi!
5. adamme |Válasz erre: 3. Karpfen
2020-11-29 10:08:53 Barna öves, Tag
https://mobile.twitter.com/AluinventDVTK/status/1332800058899750915?s=09
4. korxi |Válasz erre: 2. Geotic
2020-11-29 09:53:25 Piros öves, Veterán
Nem még mindig, hanem az ingyenes után fizetős lett. Ugyanakkor ha rendesen lehet nézni, a havi 800 Ft, ami egy kétgombócos fagyi ára, hihetetlenül jó ár érte.
3. Karpfen |Válasz erre: 2. Geotic
2020-11-29 08:52:45 Barna öves, Veterán
Élőben igen. Azt írta a hivatalos, hogy a Városi TV ma leadja. 800 Ft/hó. Én szívesebben nézek női kosarat, mint focit, nekem megéri. És ha belegondolok, hogy egyébként mire elég 800 Ft, nem drága.Látom az összes bajnoki meccsünket és megnézek még más rangadókat is.
Még egy dolog: Vukov Szonja dobott egy hármast az első félidő végén a dudával bőven a saját térfélről. Megvideózták és sajnos nem adták meg. Remélem, lesz videó.
2. Geotic
2020-11-29 01:44:47 Piros öves, Őstag
Továbbra is a mindigo az egyetlen lehetőség, ahol nézni lehet a meccseket?
És még mindig fizetős?
1. Karpfen
2020-11-28 20:38:32 Barna öves, Veterán
Gratulálok a győzelemhez. Nagy meccs volt, bár nem kellett volna annak lennie. Ez a Pécs ezer sebből vérzik, a szünet és a vírus után még nem volt meccsük, többen még mindig hiányoznak tőlük. Igaz, hogy nálunk sem teljes a csapat, de nekünk már voltak meccseink. Ami pozitívum: látok előrelépést a védekezésben, az első félidőben jól működött. Viszont a másodikban nem tudtuk kontrollálni a Pécs magas embereit (érdekes volt látni Vukovot 4-esben védekezni), sok lepattanót engedtünk nekik a saját palánkunk alatt, ezen majdnem elment a meccs. A dobóforma gyenge volt, de van ilyen nap. Nagy pozitívum, hogy karaktert mutattunk és megfordítottuk a meccset. Dóri klasszis, de ezt tudjuk. A végén Mokango is sokat hozzátett. Ez jó egynek, de a Győr ellen roppant kevés lesz.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...