Banner

Aija Putnina az Aluinvent DVTK játékosa

Szerző: Jáborcsik András | 2018-12-30 20:04:00

Eglė Šulčiūtė december 20-án súlyos töréses sérülést szenvedett a Cegléd elleni találkozón. A litván játékost másnap megműtötték, felépülése azonban hosszabb időt vesz igénybe, ezért a pótlásáról azonnal gondoskodni kellett. A klub választása a lett válogatott Aija Putninára esett - adta hírül ma a dvtk.eu.


A döntés hátteréről Völgyi Pétert, a csapat sportszakmai igazgatóját kérdezte a dvtk.eu.

- Egy sérülés sosem jön jókor, de ez most fokozottan igaz, hiszen Eglė nagyon szépen illeszkedett be a csapat játékába, ráadásul mérkőzésről-mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtott - nyilatkozott Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - A kiesése óriási érvágás számunkra, de nem volt időnk a búslakodásra, így a karácsony most a szóba jöhető játékosok feltérképezésével és értékelésével telt. Igazából négy-öt komoly jelöltünk maradt a végére, akik közül a választásunk Aijára esett. Nagyon rutinos, képzett, Euroliga-tapasztalattal rendelkező játékos, aki korábban a PINKK Pécsben is szerepelt. Azóta sokat lépett előre, legutóbb a spanyol Euroligás Salamanca gárdájában játszott. Négyes és ötös poszton egyaránt bevethető, hasonlóan jól dob, mint Egle, és a stílusa is hasonlít rá, de talán Aiját jobban lehet majd használni a palánk alatti küzdelemben is. Az is szempont volt a szerződtetésnél, hogy gyorsan tudjon csatlakozni hozzánk az új játékos, hiszen a zalaegerszegi bajnoki időpontja közel van. Aija január 1-jén érkezik Miskolcra, így lesz néhány napja, hogy megismerkedjen a csapattal a már említett ZTE elleni mérkőzés előtt. Próbálunk felkészülten nekivágni a januárnak, mert a hónap első fele nem ígérkezik könnyűnek. Az egerszegi túra után a Sopron elleni rangadó vár ránk hazai pályán, majd ahhoz a Csatához látogatunk, akitől itthon vereséget szenvedtünk októberben. Azt gondolom, hogy egy extra őszi szezont produkáltunk, és ezt a remek szereplést folytatni kívánjuk. Eglė Šulčiūtėnek még egyszer köszönjük a nálunk nyújtott teljesítményét, mielőbbi felépülést kívánunk neki!


Névjegy

Vezetéknév: Putnina
Keresztnév: Aija
Születési idő: 1988. január 15.
Születési hely: Riga, Lett SZSZK, Szovjetunió
Magasság: 191 cm
Poszt: center, 4-5 pozíció
Állampolgárság: lett

Pályafutása

2004-2006: Aurora, CO / Regis Jesuit High School
2006-2008: Colorado (NCAA)
2008-2009: Set 96 C.B. Olesa (spanyol)
2009-2010: USO Mondeville (francia)
2010-2011: Arras Pays d'Artois Basket Feminin (francia)
2011-2012: VICI Aistes Kaunas (litván)
2012-2013: UNB Obenasa Navarra Pamplona (spanyol)
2013-2014: Acqua&Sapone Umbertide (olasz)
2014-2015: PINKK-Pécsi 424 és Fila San Martino Di Lupari (olasz)
2015-2106: Nantes Rezé Basket (francia)
2016-2017: Istanbul Üniversitesi SK (török)
2017-2018: Canik Belediyesi Samsun (török) és Mersin Büyükşehir Belediye (török)
2018-2019: Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol)


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 > 

22. piros79
2019-01-03 16:20:54 Lila öves, Fanatikus tag
Szerintem a Szexárd és a Pécs is erősödni fog a cserékkel. Dojkic nagyon tehetséges, ha formába jön nagyon sokat tehet hozzá csapata játékához. (Vajon miért nem játszott eddig?) Lissy meg a legjobbunk volt, nagyon intelligens játékos, sérülés ide vagy oda, simán jobb lesz vele a Pécs. Ez egy brutál erős bajnokság! Néhány éve a jelenlegi csapatunkkal (és edzővel) mindent nyertünk volna, most meg minden meccs rangadó lesz. :) A következő szint már az NBA! :)
21. grosser
2019-01-03 15:17:51 Piros öves, Veterán
Lissy Brewer a PEAC-hoz igazolt. Hmmm, nem tudom, úgy vagyok vele, mint Karpfen, én se cserélném le Mokangot a régi Lissyre, és igen, 2011 óta most nagyon betaláltunk a légiósokkal, ide sorolom még Eglét is, mert meccsről meccsre egyre jobb volt, beilleszkedett, de nagyon, rettentően sajnálom a sérülését, mielőbbi gyógyulást neki, de ez a szezon nála már elment.
20. Karpfen
2019-01-03 08:59:07 Barna öves, Veterán
Valószínű, ugyanolyan jó lenne most is, ha nem sérült volna meg. Viszont szerintem amióta újraindultunk, most használtuk fel leghatékonyabban a két tengerentúli légiós helyet. Ettől nagyobb dobás talán csak az volt, amikor Judy Mosley és Lady Hardmon játszottak. Én személy szerint Mokangot nem cserélném el a sérülés előtti Lyssivel.
19. benji |Válasz erre: 18. korxi
2019-01-03 00:39:56 Lila öves, Őstag
Jobb biztosan nem volt a visszatérése után.
Itt látható a tavalyi alapszakasz statisztikája, amiben csak 5 meccs szerepel (és a fotójától jobbra, az adatai fölött lehet átváltani a korábbi szezonjára, amikor 18 meccsen játszott):

http://hunbasket.hu/jatekos/x1718/whun/B50375/brewer-alyssia

Ha letekersz az oldal aljára, ott össze is hasonlítja a szezonokat, és az összes vonal lefelé mutat - ennek egyik oka nyilván az, hogy tavaly átlagosan 5 perccel kevesebbet is játszott.
A büntetőket pedig ugyanolyan rossz százalékkal dobta mint régen, abban nem volt változás, általában kettőből egyet kihagyott.
18. korxi
2019-01-02 23:10:26 Piros öves, Veterán
#Benji #Karpfen
Nemán, legyen már inkább az hogy Lyssi Brewer nálunk játszik és ugyanolyan jó mint a sérülése előtt volt.
De amúgy tényleg nem volt már olyan jó mint előtte? Úgy értem hogy a felépülésből-meccshiányból adódó természetes formavisszaesésen is túlmenően?
17. benji |Válasz erre: 15. Karpfen
2019-01-02 21:07:53 Lila öves, Őstag
Valóban, Licskai még szabad, bár őrá azért nem gondoltam, mert nem az a klasszikus center, illetve 2017 nyarán nem hosszabbított vele a PEAC, talán ezért nem ment most vissza hozzájuk.
16. Karpfen |Válasz erre: 14. pannaharaszin
2019-01-02 18:42:57 Barna öves, Veterán
Szerintem idény végéig biztos. Nem hiszem, hogy rá lennénk szorulva, hogy eladjuk (hagyjuk kivásárolni). Aztán jövőre biztos drágább lesz, kérdés, tartjuk-e a tétet? Bár ha Európa első 10 csapata közé törekszünk, szintet kell lépni.
15. Karpfen |Válasz erre: 11. gabbancs
2019-01-02 18:39:51 Barna öves, Veterán
Én úgy gondolom, hogy a Pécs rosszul jött ki abból, hogy volt egy légiós helye, ráadásul tengerentúli. Nem plusz játékos jött, hanem csere és Barnai azért nem volt olyan rossz. Ha már tengerentúli, én komolyabb "robbantásra" gondoltam volna, nem lebecsülve Lyssit. Nálunk sem hozta azt az átlagot, mint sérülése előtt és azóta sem játszott. Ami a szabad magyar centert illeti, én Licskaira gondolok. Az jó kérdés, hogy hova megy Barnai, napokon belül kiderül. Érdekes, hogy már a második játékos mondja fel az élő szerződését Pécsen, bár Raksányinak volt opciója. Mondjuk lehet, hogy Barnai az élő szerződéséből adódóan nem is játszhat máshol. Ki tudja, hogy egyeztek meg.
14. pannaharaszin |Válasz erre: 13. benji
2019-01-02 18:15:03 Fehér öves, Újonc
Szerintetek meddig lesz itt Shatori?
13. benji
2019-01-02 17:44:13 Lila öves, Őstag
Ez pedig egy rövid összeállítás amerikai légiósunk idei WNBA szezonjáról.

https://nba.cdn.turner.com/nba/big/wnba/mystics/2018/12/29/2396183/wordpress-7755-864065487_shatori-walker-kimbrough-top-plays-from-05-20-2018-to-09-12-2018.mp4-2396183_1280x720.mp4

 < 12 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...