Aija Putnina az Aluinvent DVTK játékosa

Szerző: Jáborcsik András | 2018-12-30 20:04:00

Eglė Šulčiūtė december 20-án súlyos töréses sérülést szenvedett a Cegléd elleni találkozón. A litván játékost másnap megműtötték, felépülése azonban hosszabb időt vesz igénybe, ezért a pótlásáról azonnal gondoskodni kellett. A klub választása a lett válogatott Aija Putninára esett - adta hírül ma a dvtk.eu.


A döntés hátteréről Völgyi Pétert, a csapat sportszakmai igazgatóját kérdezte a dvtk.eu.

- Egy sérülés sosem jön jókor, de ez most fokozottan igaz, hiszen Eglė nagyon szépen illeszkedett be a csapat játékába, ráadásul mérkőzésről-mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtott - nyilatkozott Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - A kiesése óriási érvágás számunkra, de nem volt időnk a búslakodásra, így a karácsony most a szóba jöhető játékosok feltérképezésével és értékelésével telt. Igazából négy-öt komoly jelöltünk maradt a végére, akik közül a választásunk Aijára esett. Nagyon rutinos, képzett, Euroliga-tapasztalattal rendelkező játékos, aki korábban a PINKK Pécsben is szerepelt. Azóta sokat lépett előre, legutóbb a spanyol Euroligás Salamanca gárdájában játszott. Négyes és ötös poszton egyaránt bevethető, hasonlóan jól dob, mint Egle, és a stílusa is hasonlít rá, de talán Aiját jobban lehet majd használni a palánk alatti küzdelemben is. Az is szempont volt a szerződtetésnél, hogy gyorsan tudjon csatlakozni hozzánk az új játékos, hiszen a zalaegerszegi bajnoki időpontja közel van. Aija január 1-jén érkezik Miskolcra, így lesz néhány napja, hogy megismerkedjen a csapattal a már említett ZTE elleni mérkőzés előtt. Próbálunk felkészülten nekivágni a januárnak, mert a hónap első fele nem ígérkezik könnyűnek. Az egerszegi túra után a Sopron elleni rangadó vár ránk hazai pályán, majd ahhoz a Csatához látogatunk, akitől itthon vereséget szenvedtünk októberben. Azt gondolom, hogy egy extra őszi szezont produkáltunk, és ezt a remek szereplést folytatni kívánjuk. Eglė Šulčiūtėnek még egyszer köszönjük a nálunk nyújtott teljesítményét, mielőbbi felépülést kívánunk neki!


Névjegy

Vezetéknév: Putnina
Keresztnév: Aija
Születési idő: 1988. január 15.
Születési hely: Riga, Lett SZSZK, Szovjetunió
Magasság: 191 cm
Poszt: center, 4-5 pozíció
Állampolgárság: lett

Pályafutása

2004-2006: Aurora, CO / Regis Jesuit High School
2006-2008: Colorado (NCAA)
2008-2009: Set 96 C.B. Olesa (spanyol)
2009-2010: USO Mondeville (francia)
2010-2011: Arras Pays d'Artois Basket Feminin (francia)
2011-2012: VICI Aistes Kaunas (litván)
2012-2013: UNB Obenasa Navarra Pamplona (spanyol)
2013-2014: Acqua&Sapone Umbertide (olasz)
2014-2015: PINKK-Pécsi 424 és Fila San Martino Di Lupari (olasz)
2015-2106: Nantes Rezé Basket (francia)
2016-2017: Istanbul Üniversitesi SK (török)
2017-2018: Canik Belediyesi Samsun (török) és Mersin Büyükşehir Belediye (török)
2018-2019: Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol)


forrás: dvtk.eu




SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

32. Karpfen |Válasz erre: 31. grosser
2019-01-05 14:21:05
Szerintem teljesen nyílt a párharc. A törököket erősebbnek éreztem a nevek alapján, viszont ott a 15 pont hátrány, ugyanakkor, amit Te is írtál, náluk lejt a hazai pálya.
31. grosser |Válasz erre: 30. Karpfen
2019-01-05 12:04:31
Na baszki :)
Valószínű akkor, hogy velük fogunk játszani, ez a 15 pontos előnyt meg fogják tartani, még ha k is kapnak törökben.
30. Karpfen |Válasz erre: 29. grosser
2019-01-04 19:08:21
Spanyol, azon belül baszk.
29. grosser
2019-01-04 16:24:04
Ez a Gernika most spanyol csapat vagy olasz? Előbbire tippelnék De inkább repüljenek a csajok spanyolba/olaszba, mint Törökországba! Nem beszélve arról, hogy törökben akkora hazai fújást kapnának a szürkéktől, hogy ott nyerni ......, még ha jobbak is vagyunk...
28. Karpfen |Válasz erre: 27. burritos
2019-01-04 12:41:31
Persze, vicceltem. Nem is adnánk!
27. burritos |Válasz erre: 26. Karpfen
2019-01-04 11:53:22
Én se értem, de Nicholls nélkül is kevés játékidő jutott neki, szóval mindenképp váltani akart.
Mindenesetre örüljünk neki, hogy itt van, amiben közrejátszott jó európakupa szereplesunk is. És ha már elengedték, szerintem már nem hívhatják vissza!
26. Karpfen |Válasz erre: 25. burritos
2019-01-04 09:42:19
Hogy van az, hogy bő egy hete Laura Nicholls a Salamancába igazolt, most meg olvasom a Wbasketen, hogy Orenburgba? Biztos van az a pénz. Remélem a Salamanca nem kéri vissza Putninát.
25. burritos
2019-01-03 22:44:09
Szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy mindkét csoportellenfelunk nyert, a Nantes és a Velence is és könnyen előfordulhat, hogy mindkettő tovább is jut!
Nem könnyű csoportot nyertünk meg egyszóval!

Gernika sokkal komplettebb csapat, mint a mostani Galata, utóbbi tovabbjutasa már nekem meglepetés lenne, ha nem tudnám, hogy Törökországban lesz a visszavágó.
Szerintem azért a Szekszárd és a Peac sem erősödött most feltétlenül: Lissy térde sajnos már nem úgy terhelhető mint rég, tavasszal is volt olyan, hogy pihentetni kellett emiatt, dinamikája sem volt már a régi.
Ne felejtsük el, hogy a horvát lány nagyon fiatal és a kosárlabda nem a nyeretlen kétévesek sportja. Szexardnal hosszabb távon könnyen hiányozhat ez a rutin.
Putnina pont ezen utóbbi miatt tűnik nagyon jó igazolásnak!
24. benji |Válasz erre: 23. Népkert
2019-01-03 21:47:02
A 2. félidőben feljöttek a törökök 71-69-re, de a hátralévő szűk 4 percben csak a spanyolok szereztek kosarat, így végül 84-69-re nyertek. Nem esélytelenek a továbbjutásra.
23. Népkert
2019-01-03 20:41:34
Gernika - Galata félidő: 53-36

1 2 3 4 > 

Mégsem


Üzenet küldése...